La setta/The Sect (1991)
Egy kis hippi közösség a
pusztában, a hetvenes években: a fiatalok gyermekeikkel együtt élvezik a
függetlenséget, Rolling Stones-t hallgatnak. Ekkor egy idegen férfi tűnik fel, akit
a közösség szívesen lát egy éjszakára. Kis idő múlva a fiatalok halottak, az
idegen, és időközben előkerült társai rendeznek vérengzést közöttük. Ugrás az
időben, több mint húsz év múlva Frankfurtban egy zsebes benyúl egy jólöltözött
férfi kabátzsebébe a metrón, de nem pénz, vagy a zsebből félig kikandikáló
aranylánc kerül elő, hanem… egy emberi szív. A zsebes köddé válik, a férfi
megzavarodik, majd az őt bekerítő rendőrök szorításában kiloccsantja az agyát. Újabb
ugrás, de ezúttal csak térben: egy öregembert véletlenül elüt autójával egy
fiatal tanárnő, Miriam. Az idős férfi nem szenved súlyos sérüléseket, de Miriam
hazaviszi magához, és ezzel különös események egész sorát indítja el. Az
öregember láthatólag jól kiismeri magát a házban, a pincében felnyit egy
csatornafedelet, majd meghal, de holtteste később eltűnik. Miriamnak ezután
gyakran lázálmai vannak, egyik barátnőjét halálra szurkálják, a házában pedig
mintha nem lenne egyedül. És hogy mi köze a három helyszínen történt
eseményeknek egymáshoz? Az összekötő kapocs nem más, mint a SZEKTA.
Elérkeztünk kedvenc Michele
Soavi-filmemhez, a „La setta” című hipnotikus képözönhöz. Soavi azon törekvése,
hogy extrém beállításokat, kameramozdulatokat ötvözzön egy elbeszélt
történettel, itt teljes sikert arat. Miközben nézzük a filmet,
megállapíthatjuk, hogy nagyon nagy mennyiségű ötlet áramlott ki Soavi (és Dario
Argento), és stábja agytekervényeiből. Jobbnál jobb jelenetek, klausztrofóbikus
helyszínek, helyenként pedig tényleg gyomorforgató részletek követik egymást.
Kapunk egy különös, és rémületes tartalmú csatornát a főhősnő házikójának
pincéjében, egy végzetesen arcra tapadó kendőt, egy hosszúkás fekete
ízeltlábút, amely az ember orrába mászik, de enyhén idegborzoló az az
arcbőrletépés is, amit a bőr alá szúrt karikás végű kampókkal, egy rántással
végeznek. A cselekmény sokszor logikamentes, de Soavi mindezzel nem törődik (mi
se tegyük), hanem tovább bombázza az emberi érzékeket a ki tudja, milyen
úton-módon kiötlött rendezői húzásaival. A film a nagy fináléra már annyira
szürreális és ijesztő, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Az utolsó pillanatig
áradnak a meglepetések, elkoptatott horrorklisét egyet sem találunk, egyedül
talán a „Rosemary gyermeke” köszönhet vissza a befejezés során. Dario Argento
keze nyoma is rajta van a filmen, a pokol kapuja-motívum, de technikai részről
mondjuk a csövek mellett rohanó kamera is őt idézi.
Míg például a hasonló
stílusú, és jóval ismertebb „The Church”-ben minden színvonalassága mellett
némileg zavart a sok gyenge színészi teljesítmény, ettől a „La setta” esetében
nem kell félnünk. Miriamot Kelly Curtis, a nagy Jamie Lee testvérkéje (nővére)
játssza, több mint jól. Herbert Lom meglepő húzás a casting részéről, de
remekül beválik. Mégis, a lényeg e film esetében az iszonyatos hangulat. A néző
nem tehet mást, mint megadja magát a horrorisztikus, szürreális képorgiának,
melyet Pino Donaggio földöntúli dallamai festenek alá. Mindenképpen látni kell
ezt a remekművet, valószínűleg azok is értékelni fogják, akik egyébként távol
tartják magukat a szürrealista jellegű horrorfilmektől, és inkább
sztoricentrikusak.
A dvd a Cecchi Gori olasz
kiadása olasz-angol hanggal (utóbbi az eredeti hangsáv), olasz felirattal,
képgalériával, előzetessel, filmográfiákkal. Szégyen, hogy Amerikában (vagy
máshol) még nem adták ki, holott egy tisztességes hangminőségű, angol feliratos
változat azonnali vétel lenne - és nemcsak az Argento-Soavi vonulat
rajongóinak.
Végeredmény: Soavi talán legjobb filmje - ez már Argento szintje
A film: 10
pont
A dvd: 7
pont
