Oedipus orca (1977)
Alice hosszas fogsága és
kiszabadulása után végre hazakerül szüleihez. A tinédzsert a szülők elhalmozzák
minden széppel és jóval, ő azonban képtelen feldolgozni a történteket; azt,
hogy beleszeretett egyik elrablójába, és hogy ez a szerelem tragikus véget ért.
A szülők végül elhatározzák, hogy vidékre utaznak lányukkal együtt, aki viszont
ifjú Lolitaként beleszeret apja egyik barátjába. Újabb tragikus szerelem a
láthatáron…
Az egy évvel korábbi „La
orca” után Eriprando Visconti úgy gondolta, hogy gyorsan meg kell lovagolni a
sikert, és már szállította is a folytatást. A második rész szinte ugyanabban a
percben veszi fel a történet fonalát, amikor az első elejtette. Ezután egy
érdekes pszichodráma veszi kezdetét, melyben számos jelenet felidéződik az első
részből (Visconti természetesen nem hagyta ki a ziccert, és a leghírhedtebb
jeleneteket válogatta ki erre a célra, jó sok Michele Placidóval). Igen
élvezetes ez az első félóra, érdekes karaktertanulmány, melynek csúcspontja a
holttest körberajzolt helyén fekvő félmeztelen Rena Niehaus látványa. A vidéki
kiruccanással aztán csendesebb mederbe terelődnek a dolgok, és sajnos mondjuk
ki, innentől a film a teljes érdektelenségbe fullad. Az apja barátjával
játszadozó tinédzser története unalmas, és még csak nem is eredeti. Visconti a
lapos családi drámát néhány további meztelen Niehaus-jelenettel próbálja
feldobni, valamint azzal, hogy - sajnos nem vicc - perceken keresztül
szarvasmarhák kivégzését mutatja a nézőnek. Hogy mi szükség volt arra, hogy egy
gyengus szerelmi dráma közepette orrunk előtt fejbelőtt és kibelezett állatok
vergődését nézzük, azt talán még a Rendező Úr sem tudná értelmesen
megválaszolni. A végén még kapunk egy nem túl sokkoló, de annál összecsapottabb
befejezést, és azzal vége.
Végeredmény: Egy hírhedt
„kidnapping”-dráma jól induló, de fokozatosan ellaposodó folytatása
A film:
4,5 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése