A bérlő/La Locataire/The Tenant (1976)

A bérlő/La Locataire/The Tenant (1976)

Trelkovsky (Roman Polanski) boldog. Miért is ne lenne, hiszen éppen most talált kiadó lakást egy sokemeletes, tekintélyt parancsoló házban. Szerencséje is van, hiszen az előző bérlő, egy Simone Choule nevű hölgy úgy döntött, hogy eleget élt, és kiugrott az ablakon. Szegény, azóta is a kórházban fekszik tetőtől-talpig begipszelve, élet és halál közt. Az új szomszédok (köztük Melvyn Douglas) ugyan figyelmeztetik az új bérlőt, hogy tilos bárminemű hangoskodás, meg nem engedett viselkedés a házban, de ezek csak szavak; Trelkovsky tudja, hogy amint becsukta maga mögött új lakása ajtaját, övé a világ. Vagy mégsem? Vajon mit keres a szekrény mögött talált lyukban egy emberi fog? Vajon miért áll mindig egy-egy rejtélyes figura a túlsó oldalon lévő mellékhelyiség ablakában, és nézi a falat? Elképzelhető, hogy Simone Choule nem magától esett ki az ablakon? Trelkovsky nemsokára minden kérdésre választ kap, de lehet, hogy ezeket a válaszokat már fel sem fogja…

A Roland Topor regénye alapján készült filmmel Roman Polanski megalkotta a szürreális őrület egyik csúcspontját. Mindamellett, hogy számos jelenet nagyon ijesztő (néhány francia forrás szerint benne van a tíz legijesztőbb film között), Polanski a film központi témáját a szürreális és rémisztő elemek mellett hétköznapi eszközökkel is demonstrálja. A központi téma természetesen nem más, mint az, hogy hogyan veszíti el az ember (Trelkovsky) a személyiségét, milyen külső hatások (a lakótársak terrorja, Simone Choule szellemének jelenléte az üres lakásban) érik a komplett őrültségi állapot eléréséig. Az említett hétköznapi eszközök közé tartozik például az, ahogy Trelkovsky a kávézóban csak elődje cigarettamárkájából kap, vagy ahogy képtelen normális, és egyáltalán szexuális kapcsolatot teremteni a szimpatikus Stellával (Isabelle Adjani ronda szemüvegben, újabb zavaró hatásként).

Ám mivel mégiscsak horrorthrillerrel van dolgunk, az ijesztő jelenetek sem hiányozhatnak. Polanski ezeket jó érzékkel gyakorta szürreális eszközökkel oldja meg (Sven Nykvist kamerája ilyenkor a legnagyszerűbb), és ez különösen a befejezésnél fizetődik ki, amikor az őrület a tetőpontjára hág.

Polanski egyébként a filmben színészként sem utolsó, remekül alakítja a félszeg, ámde rokonszenves, később pedig a fortyogó vulkánhoz hasonlóan kitörni készülő Trelkovskyt.

Bár igazából a „The Tenant” Polanski kevésbé (el)ismert filmjei közé tartozik, a hatása ugyanolyan elsöprő, mint legnagyobb sikereié (annyira, hogy nálam előkelőbb helyre van rangsorolva az életműben, mint a „Chinatown”). A „The Tenant” Polanski újabb bemerészkedése a horror területére a „Rosemary…” után; amíg 1968-ban az Ördög létezését, addig 1976-ban a minket körbevevő emberekben (és egy kicsit a magunkban) lévő Gonoszt kutatta. És még valami: amíg a „Rosemary…” révén az utolsó másodpercekben bevillanó sátáni szempárra, addig a „The Tenant”-ből a múmiaszerű, tehetetlen emberi test torkából feltörő üvöltésre fogunk emlékezni egész életünkben.

A film szerencsére megjelent dvd-n Magyarországon az (azóta ki tudja, hová lett) Paramount-csomagban, egy árva extra nélkül, de legalább tiszteletre méltó minőségben.

Végeredmény: Egy újabb Polanski-remekmű

A film: 10 pont

A dvd: 7 pont