A Hammer erotikus vámpírtrilógiája (1970-1971)

A Hammer erotikus vámpírtrilógiája (1970-1971)

A hetvenes évtizedbe fordulván a Hammer fejesei úgy döntöttek, hogy kitartó nézőiket néhány olyan produkcióval lepik meg, amelyben szexis, lenge öltözetű vámpírhölgyek más, szintén lenge öltözetű hölgyeket (is) harapdálnak. A dologból végül egy nem hivatalos trilógia kerekedett, melynek első darabja, a

The Vampire Lovers (1970)

talán a legjobb mind közül. A történet nem túl bonyolult: adva van egy grófnő, és bájos útitársnője, aki egyben a lánya is; a grófnő ilyen-olyan indokkal lovagias, gazdag úriembereknél hagyja a lányt, aki szépen összebarátkozik a helyi fehérnéppel, és bűvkörébe vonja őket. Mindez persze egy idő múlva harapásokkal és halálesetekkel párosul, de néhány okosabb egyénnek a szereplők közül csak beugrik, hogy tenni kéne valamit, ezért felkeresik a harapásokat osztogató hölgy koporsóját.

Egyszerű, de hatásos forgatókönyv, rutinos rendezés (Roy Ward Baker, Hammer-specialista) és remek szereplők, akik közül nagyon jó a sajnálatos módon nemrég elhunyt Ingrid Pitt, és jelen van Peter Cushing is, bár állítólag ő csak az utolsó percekben ugrott be a stábba (a film közepét ki is hagyja, csak az elején és a végén tűnik fel). Első ízben találkozhatunk a listán Jon Finch nevével (aki egy évvel később valami elképesztőt nyújt majd Polanskinál), de az összes szereplő lányka is vonzza a tekintetet. Mindent egybevetve remek kis Hammer-horror, és nagyjából ez mondható el a második részről is, amely a

Lust for a Vampire (1971)

címet viseli. Bár ez a film gyengécskén kezdődik, a befejezésre jól összerázódnak a dolgok. Egy igen művelt férfiú tanári állást vállal egy lányiskolában (melynek úgy kábé ha tíz növendéke lehet), csak hogy kiderítse, a környéken ki vámpírkodik. Bár kezdetben az egészet csak babonának tartja, kis idő múlva rá kell jönnie, hogy az egyik gyönyörű, szöszke tanítványa a vámpír, aki buzgón harapdálja a környékbelieket. Kellemes effektek, nagyon jó befejezés egy lángoló épületben, bár a szereposztás gyengébb (Peter Cushing beteg nejére hivatkozva elutasította a részvételt, Ingrid Pitt meg nemes egyszerűséggel egy nagy nudlinak nevezte a forgatókönyvet, és már ott sem volt), és egy ideig elég döcögős a cselekmény, hogy finoman fogalmazzak. Az erotikát itt Pitt híján az iskola leányzói szolgáltatják néhány félmeztelen jelenettel, de látnivaló, hogy Jimmy Sangster rendező különösebben nem lelkesedik az érzékiségért, az elején túlesik a cicik döntő részén, és utána igazából már a megszokott hammeres stílus dominál. Összességében nem rossz a „Lust for a Vampire”, de nem éri el elődjét.

A harmadik, és egyben utolsó tárgyalt „női” Hammer-horrorunk

Az ikrek és a gonosz /Twins of Evil (1971)

magyar címen itthon is forgalmazásba került feliratos vhs-en az Intervideo jóvoltából. Weil bácsi (Peter Cushing) unokahúgai megérkeznek, egyikük rögtön elcsábul a környéken fehérnépet, olcsó élvezeteket hajkurászó Karnstein gróf irányába, másikuk viszont otthon ül, és próbál rendes, istenfélő, erkölcsös életvitelt folytatni (de azért eközben kénytelen falazni testvérkéjének, annak éjszakai kilengései alatt/miatt). Karnstein egyébként érdekes figura: szeret parasztlányokat a Gonosznak feláldozni, és eme tevékenysége egyszer olyan hibátlanul sikerül, hogy ő maga is vámpírrá változik. Karnstein ezután gyorsan vámpírizálja az őérte rajongó Weil-unokahúgit, és ezzel jól magára haragítja a nagybácsit, aki egyébként is pikkelt rá, és aki professzionális boszorkány/vámpírüldöző, a „Testvériség” nevű, szép lányokat máglyán elégető szervezet tiszteletbeli elnöke…

A Hammer-vezérkar 1971-ben úgy döntött, hogy a soron következő kosztümös horrorban Playboy-lányokat fog szerepeltetni. Az elhatározást tett követte, és gyorsan leszerződtették a Collinson-ikreket a főszerepekbe. Érdekes módon mindehhez képest kevés a meztelenség, csak az egyik iker villant meg magából egy keveset, a középpontban a tipikus Hammer-fordulatok állnak. (jóképű pozitív hős - itt David Warbeck -, gonosz vámpír, egy kevés perverzió, nagy adag vallásosság). Az ikrek egész tűrhetően alakítanak, bár ez csak vizuális megközelítésből igaz, hiszen mindkettejük hangját lekeverték a kész filmből. Akadt más apróbb nehézség is, Dennis Price (Dietrich alakítója) például folyamatosan rosszul volt forgatás közben.

A befejezés ismét sikeres (mint általában Hammeréknél), kapunk lefejezést, karó szívbe szúrását és többnyire pergő ritmust, ami pozitívum, hiszen a Hammer-produkciók általában kissé leülnek középtájon.

Szívből ajánlom tehát ezt a Hammert is, összességében teljesen pozitívra értékelhető szűk másfél órát hozott össze John Hough rendező. Peter Cushing rajongóinak pedig kötelező a megtekintés, elvégre kedvencük - nem meglepő módon - magasan a legjobb dolog a filmben.

Végeredmény: Hammer-rajongóknak kötelező, de másoknak is ajánlott trilógia

A filmek: 9, 7 és 8 pont