Lady Libertine/Frank and I (1984)

Lady Libertine/Frank and I (1984)

Egy lányos kinézetű fiatal fiú áll az út szélén, láthatóan se pénze, se otthona. Na de nem sokáig: egy gazdag nemes (Christopher Pearson) magához veszi, és taníttatni kezdi. Mivel a fiú, akit egyébként Franknek hívnak, sokat rosszalkodik, új pártfogója ezt elunván a bothoz nyúl, és ekkor (látván, hogy elöl nincs ott, aminek ott kellene lennie) rájön arra, amit a néző már az első perctől kezdve tudott, csak két kacagásroham közben nem bírt hangosan kimondani: Frank nem más, mint egy szépséges leányzó, aki gonosz nénik elől bujkálva rejtette bájait fiúruha alá. Talán mondani sem kell, hogy patrónusa jobban örül a dolgok ilyen irányú alakulásának, és a mostmárlány-Frankkel fejest ugrik az ágyba.

Ezt a blődséget nem ebben a percben én, hanem még 1984-ben találta ki egy Harry Alan Towers nevű úriember, a rendező, Gérard Kikoine hathatós közreműködésével. A „Lady Libertine” bizony trash a javából, bár annak egész tűrhető, sőt, néha fergetegesen vicces. A csúcspont minden kétséget kizáróan az a jelenet, amikor mégFrank lelepleződése pillanatában csodálkozó nagy szemekkel kérdezi urát, hogy mégis milyen isteni csoda folytán sikerült őt felismernie. Azon apró részlettől eltekintve, miszerint márnemFrankről csak az nem állapítja meg, hogy lány, aki embert még nem látott, hanem mondjuk csak huttokat és ewokokat, tényleg jogos ez a kérdés.

Mivel kosztümös drámaként nem igazán értékelhető, gyorsan rátérnék a további trash-tényezőkre a filmben: szegény Franket mindkét változatában jó alaposan testi fenyítik, valamint láthatunk egy kis élő szado-mazo jelenetet is nemesurak esti szórakozásaként.

A szereplők közül még aránylag Pearson a legjobb; Jennifer Inch, bár nagyon szép, színésznőként úgy rossz, ahogy van, Sophie Favier pedig (akire a dvd borítója az egész filmet kihegyezi) bölcsen a színészi helyett a tévés műsorvezetői pályát választotta. Favier egyébként megpróbálta bírósági úton letiltatni a „Lady Libertine” megjelenését, ami egyrészt érthetetlen, lévén egy nem túl izgalmas szexjeleneten kívül nem sok dolga van a vásznon, másrészt pedig nem is sikerült neki. Szegény: nem elég, hogy ilyen nívós filmben játszott, még a perköltséget is fizethette (remélem, annyi pénze azért maradt, hogy ezt a dvd-t megvásárolja).

Összegzésképpen: a „Lady Libertine” egy-két igazán franciásan erotikus jelenetet leszámítva nem túl emlékezetes darab, bár trashként tűrhetően muzsikál. És, bármennyire is unja a Kedves Olvasó, itt is meg kell jegyezni: ilyen kosztümös, erotikus trashfilmet manapság sajnos már alig forgatnak.

A dvd-n a film teljes képpel, mono hanggal szerepel, extrák nélkül (ami kár; még egy kis jókedvet csempésztek volna otthonunkba).

Végeredmény: Kosztümös trash sok-sok akaratlan humorral

A film: 4 pont

A dvd: 5 pont