Henry és June/Henry & June (1990)
Az 1930-as évek elején járunk, amikor is megelevenedik
előttünk Anais Nin naplója. Az írónő viharos viszonyba bonyolódott a
híres-hírhedt íróval, Henry Millerrel („Ráktérítő”), de csodálta annak
titokzatos feleségét, June-t is. A két író véletlenül találkozik, Miller pedig
felajánlja Anaisnak, hogy hasznos tanácsokkal látja el, így segítve
pályafutását. A szakmai kapcsolatból villámgyorsan szerelmi kapcsolat lesz,
csak az a kérdés, meddig sikerül e viszonyt eltitkolni June elől…
A „Henry és June” óriási vihart kavart. Philip Kaufman
erotikus drámája gyakran explicit, ezzel együtt rendkívül színvonalas
adaptációja Anais Nin naplójának (amely egyébként Magyarországon is megjelent a
kilencvenes években). Az említett explicit jelenetek azonban többnyire csak
meztelenségre korlátozódnak, a grafikus szex jóval kevesebb, mint mondjuk egy
hasonló tematikájú francia filmben. A korhatároló bizottság ezzel együtt nem
volt elégedett, és visszautasította a „Henry és June” R-kategóriába sorolását.
Kaufman tiltakozott, mondván a filmben jóval kevesebb maga a szex, mint a három
évvel korábbi „A lét elviselhetetlen könnyűsége” című művében, az mégis
megkaphatta az R-jelzést. A bizottság (MPAA) eme érvek ellenére hajthatatlan
maradt, és megalkotta az NC-17-es kategóriát, amely nem tette lehetővé, hogy a
filmet főműsoridőben reklámozhassák (a szigor legfőbb oka állítólag egy
erotikus fénykép volt, melyet Anais a film elején szemlél).
Hogy a néha nevetségesen prűd bizottság után magáról a
filmről is szó essen, elmondható, hogy Kaufman 1987 után újra varázsol. Bár a
„Henry…” egy árnyalatnyival talán elmarad színvonalában „A lét…” mögött, a
rendező mindkét filmmel bizonyítja, hogy a megfilmesíthetetlennek tartott
irodalmi alapanyag vászonra adaptálásának nagymestere. Mindkét film esetében
leszögezhető, hogy olyan élményt nyújt, mintha európai produkciót néznénk: a
forgatókönyvek kiszámíthatatlansága, a („Henry…” esetében) látszólagos
eseménytelenség, a helyszínek tökéletessége és végül, de nem utolsósorban a
javarészt európai stáb jelenléte. A „Henry…” mozgatórugója a portugál Maria de
Medeiros, aki korunk Európájának egyik legnagyszerűbb színésznője már a nyolcvanas évek óta, bár érdekes
módon Keletre nem túl sok munkája jut el. Medeiros legnagyobb sikerét (Volpi
Kupa a Velencei Filmfesztiválon) a „Két fivér, egy nővér” című Teresa
Villaverde-drámában aratta a szívszaggató sorsú hősnő szerepében, de forgatott
már Bigas Lunával, Tarantinóval és Michel Deville-lel is, sőt, sikerrel
mutatkozott be rendezőként is. Kaufman filmjével kapcsolatban sok helyen csak a
stáb amerikai részét említik (Uma Thurmannel az élen), de a főszereplő
egyértelműen Medeiros, és az általa alakított Anais.
Kaufman rendkívül erotikus jeleneteket kreál, de mindvégig
hű marad ahhoz, hogy June, a feleség a rejtélyes, megközelíthetetlennek tűnő
nőalak, míg Anais figurája szolgáltatja a jelen lévő erotika „aktív” részét.
A korabeli Párizs felidézése nagyszerűen sikerült, az utcai
forgatag, a vendéglők, a bordélyházak - mintha visszautaztunk volna közel 80
évet az időben. Az atmoszféra, a jól eltalált karakterek és az erotikus
feszültség miatt még az sem feltűnő, hogy a forgatókönyv többnyire szintén csak
az imént felsoroltakra, és nem konkrét eseményekre, fordulatokra koncentrál. A
„Henry és June” talán az utolsó számottevő erotikus film Amerikából, sajnos ez
a műfaj jelenleg egy-két kivételtől eltekintve mesterséges kómában van a tengerentúlon.
A film vhs-en a kilencvenes évek derekán jelent meg a szép
emlékű UIP-Dunafilm jóvoltából (feliratosan!), de készült egy remek magyar
szinkron is Götz Anna, Györgyi Anna és Kozák András közreműködésével. A
dvd-megjelenés a világ nagy részén már megtörtént (néhol a blu-ray is), idehaza azonban az ígéretek ellenére nem lett belőle semmi.
Végeredmény: Mesteri, végtelenül érzéki dráma remek szereplőkkel
A film: 10 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése