Satan’s Slave aka. Evil Heritage (1976)
A fiatal Catherine apjával
és anyjával az oldalán elautózik vidékre nagybátyjához - aki foglalkozására
nézve orvos - és annak fiához, akiről nem tud túl sokat. Az utazás tragikus
véget ér, már-már a célhoz érve a járgány nekimegy egy fának, Catherine
apja-anyja az autóval együtt felrobban, így a lány kénytelen a segítőkész
rokonoknál kiheverni a csapást. A segítőkészség azonban csak látszat: a
nagybácsi terve nem kevesebb, mint hogy fia hathatós közreműködésével
rituálisan meggyilkolja Catherine-t annak közelgő huszadik születésnapján…
Norman J. Warren - hasonlóan
Pete Walkerhez - szintén az angol exploitation-horrorfilmek készítésében
jeleskedett, bár Walker szintjére sohasem jutott el. Ugyanez érvényes az
1976-os Satan’s Slave-re is, a film nem éri el Walker legjobbjainak
színvonalát… de sajnos töredékét sem. Holott Warren mindent bevet kívül-belül,
forgatókönyvírónak Walker hű harcostársát, a zseniális „House of Whipcord”,
vagy „House of Mortal Sin” íróját, David McGillivray-t szerződtette, a filmbe
pedig megpróbálta a lehető legtöbb exploitation-elemet belesuvasztani. De a
film megbukik a sztorin, az ugyanis irgalmatlanul vékony. A karakterek eléggé
egysíkúak, így nincsenek a vékonyka történet segítségére, és ez azt
eredményezi, hogy már bőven a félidő előtt nagyon-nagyon leül a film, és még a
rengeteg cici is csak ásítást eredményez. A stáb tulajdonképpen teljesen oké,
csak hát a szerepek egyhangúak. A befejezés viszont pozitívum, az utolsó tíz
perc több fordulatot tartalmaz, mint az addigi lagymatag nyolcvan. Mint
mondtam, sok a meztelenség, és az erőszak igen brutális, Warren meztelen
korbácsolással, szemkiszúrással, szadista ágyjelenettel (rögtön a legelső
percekben!) és egy szájba szúrt hölgy látványával kápráztat el minket. A bevezető
ágyjelenet az angol BBFC-nél alaposan kiverte a biztosítékot, ezért azt
drasztikusan lerövidítette forgalomba kerülés előtt. A nagybácsi fiacskája
(Martin Potter) vágatlanul egy párnával előbb kellően oxigénhiányos állapotba
juttatja szerelmi (?) partnerét, majd egy ollóval kezdi textilmentesíteni, és
böködni. Az angoloknál ez a képsor nem létezik, csak némi kis ölelkezés maradt…
holott a kettő közt van némi különbség.
A korbácsolós flashback
során egyébként maga az író, McGillivray is feltűnik (mint pap), aki, mint
ahogy említettem, sajnos ezúttal nem alkotott igazán maradandó, jó
párbeszédekkel és izgalmakkal megtöltött könyvet a filmhez. Egyszer érdemes
megnézni, főleg a befejezés miatt, amely kellően húsbavágó, de tartósan nem
valószínű, hogy megmarad az emlékezetünkben, és talán a hetvenes évek brit
exploitation-hullámának rajongóiban sem.
Végeredmény: Nagyon-nagyon
felejthető brit rituálék
A film:
4,5 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése