Variola Vera (1982)

Variola Vera (1982)

Valahol Afrikában egy férfi ajándékot vásárol, majd Európába utazik, ahol a fekete himlő tüneteit kezdi mutatni. Az orvosok a kórházban először nem veszik komolyan, ágyba fektetik megfigyelésre. A beteg aztán magánkívül bolyongani kezd, és folyamatosan vért köp. Kisvártatva kitör a járvány, amely nem kímél senkit, a hatóságok pedig éppen csak időben lépnek közbe, hogy karantén alá helyezzék az épületet…

A helyszín Belgrád, egy éppen átlag feletti felszereltségű kórház. Ideális tér egy „vírusos” horrorfilmhez, ám Goran Markovic filmje nemcsak sokkoló jeleneteket, hanem számos érdekes karaktert is felsorakoztat. Itt van például az új doktornő, akit befolyásos szülője mindenre fittyet hányva megpróbál kijuttatni a kórházból, vagy az igazgató, akiről a halálos bonyodalmak közepette kiderül, hogy orvosi esküje ellenére nem éppen a becsület és az önfeláldozás a legfontosabb erénye. És természetesen jelen van egy főhősnek is nevezhető doki (Rade Serbedzija), akinek lételeme a nők után való futkosás (már szimplán a telefonban megpróbálja elcsábítani kolléganőit), és aki szintén benyeli a nagy százalékban halállal végződő kórt.

A tünetek rémisztők, az áldozat fejét-testét borzasztó fekete kiütések lepik el, végül teljesen beborítják, azzal annyi. A film tulajdonképpen végig egyensúlyoz a horror és a dráma között, előbbi leghatásosabb jelenete talán az, amikor az alagsorban hirtelen előtűnik a szintén megfertőződött fűtésszerelő. A hangulat „kellemesen” borzongató, a befejezés egy csattanóval is szolgál (amikor már azt hihetnénk, hogy…, akkor egy tárgyat megpillantva kiderül, hogy mégsem), talán csak annyi kifogásom van, hogy a vírus hatását és erejét egy kissé jobban, részletesebben demonstrálhatta volna a film. Ennek ellenére a „Variola Vera” bőven megnézésre javasolt, akár egynél többször is.

Végeredmény: Színvonalas „vírushorror” Európából fordulatokkal és jó szereplőkkel

A film: 9 pont 

  

Farkasok órája/Vargtimmen/Hour of the Wolf (1968)

Farkasok órája/Vargtimmen/Hour of the Wolf (1968)

Johan Borg (Max von Sydow), a festőművész és Alma (Liv Ullmann), a felesége egy magányos szigetre vonulnak vissza. Johan festeni akar, felesége pedig a házimunkát végzi. Egy nap, amikor Johan éppen nincs otthon, Alma hirtelen egy idős nőt pillant meg a házuk előtt, aki azt javasolja neki, hogy olvassa el Johan naplóját - majd eltűnik. A naplóból Alma megtudja, hogy Johan másokkal is találkozott már a szigeten, és ezen személyek egyike meghívta őket a szárazföld túloldalán lévő kastélyba, vendégségbe. A pár a kastélyban meglehetősen furcsa figurákkal találkozik; Johan egy idő után egyre szótlanabbá válik, Alma azonban közli vele, nem engedi, hogy vendéglátóik közéjük álljanak. Vajon kik lehetnek a kastély különös lakói? És mi köze lehet mindehhez Veronica Voglernek, aki korábban Johan szeretője volt? Minden kiderül (?), ha „elérkezik a farkasok órája, amikor a legtöbb ember hal meg, a legtöbb gyermek születik, amikor támadnak rémálmaink, és ha ébren vagyunk, félünk…”

Ingmar Bergman kevés horrorfilmet készített életében, és a „Farkasok órája” is az írói fázisban eredetileg vígjátéknak indult. A film a kétszemélyes kamaradráma alaphelyzetéből bonyolódik, de aztán egyre többet ismerhetünk meg Johan naplójában is szereplő kastélylakók közül, akik az idő múlásával egyre ijesztőbbek lesznek (de nem csak hagyományos értelemben), és akiknek kiléte lassan nyilvánvalóvá válik. Bergman az 1966-os Persona nagy sikere után mert csak vállalkozni annak a történetnek a megvalósítására, melynek írásába már 1962-ben belefogott. A „Farkasok órája” legfontosabb motívumát ábrázolja egyébként egy Axel Fridell munkásságából származó metszet is. A képen groteszk alakok, „emberevők” láthatók (naplójában a kastélyban lévőket Johan is így nevezi), akik ugrásra készen vesznek körbe egy kislányt, aki a kép legvilágosabban kivehető figurája. Többet vétek lenne elárulni a történetről, amely az élet-halál kérdéskört, a magányosságot és a múltban elkövetett bűnöket helyezi a középpontjába gyakran játékos és gúnyos megvilágításban, de mindvégig valamilyen csendes iszonyatot árasztva magából. Az iszonyat aztán a szemünk előtt is megelevenedik, és a Halálerdőben látottaktól elviselhetetlenné válik, de nemcsak Alma, hanem Bergman remekművének nézője számára is.

Az úgynevezett „sziget-trilógia” („Farkasok órája”, „Szégyen”, „Szenvedély”) külföldön már égen-földön kapható dvd-n, hazánkban azonban az MGM egyelőre letiltotta a megjelenést.

Végeredmény: Mestermű - nincs vita

A film: 10 pont