Magánbűnök, közerkölcsök/Vizi privati, pubbliche virtù (1976)

Magánbűnök, közerkölcsök/Vizi privati, pubbliche virtù (1976)

1889 : Ferenc József fia, Rudolf önfeledten élvezi az életet, az apja, a Birodalom nem érdekli. Rudolfot más dolgok vonzzák, így például a testi szerelem, a függetlenség, a mulatozás és az, hogy ahol lehet, gúnyt űzzön apjából. Hogy szenvedélyének hódolhasson, a mayerlingi várba vonul vissza, ahol egymást érik az orgiák. Mindezekben segítségére van herceg-barátja, valamint szerelme, Mária is. A felsőbb körök azonban nem tűrhetik az uralkodói tekintélyt romboló cselekedeteket, ezért küldöttségek érkeznek Rudolfhoz, hogy vagy szép szóval, vagy erőszakkal visszatérítsék a rangjához illő, helyes irányba…

A „Magánbűnök, közerkölcsök” Jancsó Miklós úgynevezett „olasz filmjeinek” egyike. A rendező itt is bemutatja, ami a védjegye: hosszú jelenetek, kevés vágás, több tucat szereplő mozgatása nyílt terepen, valamint állandó kísérőzene, ami általában az éppen esedékes helyszínen hangzik fel.

A történet egyébként vitatott, a mai napig nem világos, hogy Rudolf öngyilkos lett-e, vagy társaival együtt merénylők áldozata lett. Jancsó e változatok közül az utóbbit sugalmazza, sőt, az utolsó jelenetben egyértelműsíti is az álláspontját. A sztori forgatókönyvét ezúttal nem megszokott írókollégájával, Hernádi Gyulával, hanem ekkori élettársával, az olasz Giovanna Gagliardóval alkotta meg.

A film nem más, mint egy száz percen keresztül tartó látványszínház minimális dialógussal. Balázsovits Lajos uralja a vásznat minden percében, fékevesztett, gyerekes, ellenállhatatlan. Jancsó a film derekán aztán az addigi folyamatos táncot orgiává változtatja át, felidézve az ekkortájt oly népszerű és elfogadott softcore erotikus film műfaját (ezt erősíti még Teresa Ann „Salon Kitty” Savoy jelenléte is, aki állítólag az utolsó percben szerződött le Mária szerepére).

Számos emlékezetes jelenet örökíti meg a mulatozó tömeg és Rudolf féktelenségét és gúnyosságát, melynek az idő nagy részében Ferenc József a szenvedő alanya (ilyen például a császár arcképének leköpése, az őt formázó álarcokkal való pajzánkodás, vagy ahogy Rudolf bolondnak tetteti magát, és egy „tojást tojik” az érte jövő fegyveresek előtt).

Jancsó az érzékiséget aztán - ritkán tapasztalható bravúrt elkövetve - a film legutolsó epizódjaira egy újabb, még magasabb szintre emeli, ebben tevékeny részt vállal a Savoy által életre keltett Vetsera Mária is, akit egyébként a rendező érdekes módon hermafroditaként ábrázol. Az explicit erotika hazánkban alaposan kiverte a biztosítékot - nem másnál, mint Kádár Jánosnénál, akinek a privát filmbemutató alatt nem tetszett, amit Jancsó filmjében testi szerelem címén látott, ezért megvétózta a hivatalos bemutatót.

Összességében a „Magánbűnök, közerkölcsök” egy kihagyhatatlan film; Jancsó olyan látványosságot kínál, amit nem sűrűn láthatunk a filmvásznon, és azt is maximálisan bebizonyítja, hogy - ellentétben külföldi pályatársai többségével - tudja, hogyan kell egy orgiát lefilmezni. Unikum.

Végeredmény: Szerelem, szex és egy máig felderítetlen haláleset - Jancsó egyik legjobbja

A film: 10 pont

Il rosso segno della follia/Hatchet for the Honeymoon (1970)

Il rosso segno della follia/Hatchet for the Honeymoon (1970)

Gyilkosság történik egy vonaton, az áldozat egy újdonsült házaspár. A véres tettet egy kisbaltával követte el az ismeretlen tettes, akiről mi, nézők nemsokára megtudjuk, hogy egy óriási házban tengeti nélkülözőnek éppen nem nevezhető hétköznapjait, és egyetlen kedvelt szórakozása az, hogy egy titkos szobában menyasszonyi ruhákból álló gyűjteményét nézegeti. További áldozatokat is tervez természetesen, hiszen célja az, hogy felderítse gyerekkori traumáját. Házassága romokban hever, de amikor úgy dönt, hogy felesége is megérett az áldozati listára való feliratkozásra, nem várt fordulat következik…

Mario Bava 1970-es filmje tulajdonképpen igazi csemege a giallók kedvelőinek. Gyönyörű operatőri munka, szürreális beütések, remek hangulat; a főszereplő, Stephen Forsyth pedig nagyon egyben van. A produkció csúcspontja mindenképpen az a jelenet, amikor sorozatgyilkosunk fegyverrel a kezében ráront feleségére (Dagmar Lassander) a hálószobában; fején menyasszonyi dísszel, nőiesre kisminkelt arccal félelmetes látványt nyújt.

Bava művének egy negatívuma van, de az sajnos elég nagy: az előbb vázolt zseniális jelenet után a film kísértethistóriává változik át, mintha a rendező nem igazán tudta volna hogyan folytatni (befejezni) a történetet. Ez valahogy számomra csalódás volt a rendkívül erős felvezetés után, de azért ne aggódjunk, az utolsó félóra is szerez még kellemesen borzongató perceket a nézőjének.

Lehet, hogy unalmas, de ismételten ki kell térnem az amerikai movie guide-ok véleményére Bava művét illetően. Egy dolog üti meg igazán az ember szemét, nevezetesen az, hogy a film története egy „hard-to-follow plot”. Hát, ha a tisztelt tengerentúli kritikusunknak a „Hatchet…” története nehezen követhető, akkor már értem, miért alázta porig például a „The Psychic” című mestermunkát Fulcitól: Fulci giallója láttán valószínűleg már negyedóra után értetlenül és zavartan forgatta a szemét, és nyomkodta a gyorsító gombot távirányítóján. Vagy lehet, hogy a kritikus bácsi egy agyonvágott változatot nézett? Nem hinném, mivel a „Hatchet…” egy szimpla PG-t kapott besorolásként, és tényleg nem annyira véres és szexuális a tartalma, mint mondjuk egy Sergio Martino-féle giallónak. Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy lexikonos barátaink a klasszikus olasz bűnügyi filmek láttán sok-sok későbbi, amerikai thrillerben felhasznált (lenyúlt) elemmel találkoznak, és ez egy kicsit kényelmetlen?

Végeredmény: Kellemes Bava kisebb hibákkal

A film: 8 pont