Il rosso segno della follia/Hatchet for
the Honeymoon (1970)
Gyilkosság történik egy
vonaton, az áldozat egy újdonsült házaspár. A véres tettet egy kisbaltával
követte el az ismeretlen tettes, akiről mi, nézők nemsokára megtudjuk, hogy egy
óriási házban tengeti nélkülözőnek éppen nem nevezhető hétköznapjait, és
egyetlen kedvelt szórakozása az, hogy egy titkos szobában menyasszonyi ruhákból
álló gyűjteményét nézegeti. További áldozatokat is tervez természetesen, hiszen
célja az, hogy felderítse gyerekkori traumáját. Házassága romokban hever, de
amikor úgy dönt, hogy felesége is megérett az áldozati listára való
feliratkozásra, nem várt fordulat következik…
Mario Bava 1970-es filmje
tulajdonképpen igazi csemege a giallók kedvelőinek. Gyönyörű operatőri munka,
szürreális beütések, remek hangulat; a főszereplő, Stephen Forsyth pedig nagyon
egyben van. A produkció csúcspontja mindenképpen az a jelenet, amikor
sorozatgyilkosunk fegyverrel a kezében ráront feleségére (Dagmar Lassander) a
hálószobában; fején menyasszonyi dísszel, nőiesre kisminkelt arccal félelmetes
látványt nyújt.
Bava művének egy negatívuma
van, de az sajnos elég nagy: az előbb vázolt zseniális jelenet után a film
kísértethistóriává változik át, mintha a rendező nem igazán tudta volna hogyan
folytatni (befejezni) a történetet. Ez valahogy számomra csalódás volt a
rendkívül erős felvezetés után, de azért ne aggódjunk, az utolsó félóra is
szerez még kellemesen borzongató perceket a nézőjének.
Lehet, hogy unalmas, de
ismételten ki kell térnem az amerikai movie guide-ok véleményére Bava művét
illetően. Egy dolog üti meg igazán az ember szemét, nevezetesen az, hogy a film
története egy „hard-to-follow plot”. Hát, ha a tisztelt tengerentúli
kritikusunknak a „Hatchet…” története nehezen követhető, akkor már értem, miért
alázta porig például a „The Psychic” című mestermunkát Fulcitól: Fulci giallója
láttán valószínűleg már negyedóra után értetlenül és zavartan forgatta a
szemét, és nyomkodta a gyorsító gombot távirányítóján. Vagy lehet, hogy a
kritikus bácsi egy agyonvágott változatot nézett? Nem hinném, mivel a
„Hatchet…” egy szimpla PG-t kapott besorolásként, és tényleg nem annyira véres
és szexuális a tartalma, mint mondjuk egy Sergio Martino-féle giallónak. Vagy
egyszerűen csak arról van szó, hogy lexikonos barátaink a klasszikus olasz
bűnügyi filmek láttán sok-sok későbbi, amerikai thrillerben felhasznált
(lenyúlt) elemmel találkoznak, és ez egy kicsit kényelmetlen?
Végeredmény: Kellemes Bava kisebb hibákkal
A film: 8
pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése