Incubo sulla cittá contaminata/Nightmare City aka. City of the Walking Dead (1980)

Incubo sulla cittá contaminata/Nightmare City aka. City of the Walking Dead (1980)

Azonosítatlan gép érkezik a repülőtérre, a hívásokra nem válaszol. A leszállás után a katonák körbeveszik, de hirtelen kinyílik az ajtó, és egy rakás deformált fejű, szörnyűséges kinézetű ember özönlik ki rajta. A rémalakok rávetik magukat a hadfiakra, kiszívják a vérüket, mindenkit megölnek, akit csak érnek. Egy riporter orvos feleségével az oldalán megpróbálja kideríteni, hogy mi lehet az öldöklés oka, de sok ideje nincs, a torz figurák már mindenütt jelen vannak, és gyilkolnak…

A „Nightmare City” nagy eséllyel pályázhat a korszak legnagyobb trashfilmje büszke címére. Ennyi ökörséget ritkán hord össze egy film, melynek rendezői székébe egyébként Umberto Lenzi zuttyant bele, és aki úgy gondolta, hogy ha már a „Cannibal Holocaust” olcsó másolatát sikerült megcsinálnia („Cannibal Ferox”), akkor a Fulci-féle zombis vonalból is készít valami kópiát. A film tulajdonképpen egy másfél órán át tartó keverék öldöklésből és menekülésből, de sajnos mindkét összetevő úgy nevetséges, ahogy van. Az úgynevezett pozitív szereplőkkel nem is érdemes sokat foglalkozni, riporterünk és neje menekülnek, de mindig arra, amerre nem kéne, eközben meg nevetséges dialógusokkal szórakoztatnak. A többi szereplő egy rakás idióta, ide-oda rohangálnak, amíg a deformált fejűek le nem csapják őket, egy hölgyemény pedig annyira buta, hogy amikor a szobában lévő szobrába valaki egy kést szúr, neki csak annyi esik le, hogy a szobrot újra helyre kell hozni. Amikor meg ráparancsolnak, hogy ajtót-ablakot, mindent zárjon be, hát nem nyitva felejti a pincét?

Az amorf fejűekről már jóval érdemesebb beszélni, nem semmi fickók ám ezek. Zombisan néznek ki, de futnak, mint a nyúl, gyilkolási módszereik meg igen fejlettek, és sokrétűek. Van, akit szimplán csak lelőnek egy géppisztollyal, van, akinek bevernek egy óriásit, hogy kettéáll tőle a füle, van, akinek a torkát harapják át Drakula módjára, van, akinek fulcisan kiszedik a szemét, de olyan hölgy is van, akinek lenyesik a jobb mellét (és persze némelyik rémség arra is talál módot, hogy aktuális női áldozatát először kis köpenykéjétől szabadítsa meg, közszemlére téve néhány kötelező cicit). Ja, és a tűzfegyverek sem ártanak nekik túlságosan.

Egy nagy vicc az egész, de eléggé fárasztó vicc. Képtelenség komolyan venni, és erre rímel a befejezés is, ami legalább tartalmaz némi öniróniát. Mindenesetre, a „Nightmare City” megtekintéséhez leginkább jó mulatást lehet kívánni.

Végeredmény: Egy vicces zombifilm, melyet nem biztos, hogy alkotói viccesnek is szántak

A film: 4 pont
Mint trash: 10 pont