Le foto proibite di una signora per bene/Forbidden Photos of a Lady Above Suspicion (1970)

Le foto proibite di una signora per bene/Forbidden Photos of a Lady Above Suspicion (1970)

Egy fiatalasszony sétálgat a sötét utcában. Hirtelen egy férfi jelenik meg előtte, elkapja és a földre szorítja. De nem az történik, amire számítanánk, a férfi ugyanis váratlanul beszélni kezd: megemlíti, hogy ismeri a nő férjét, és bizonyítéka van rá, hogy az üzletember meggyilkolta az egyik üzlettársát. A nő nem akar hinni az idegennek, de az elengedi és közli, hogy hajlandó átadni a bizonyítékokat, ha eltölt vele egy-két kellemes órát a lakásán. A nő hazaérkezése után férjének nem mond semmit, majd enged a zsarolásnak. Nem sejti, hogy ez csak a kezdet…

Luciano Ercoli 1970-es giallója jó film, kisebb hibákkal. Technikailag minden a helyén van, és még Ennio Morricone is csatasorba állt dallamaival. A történet is rendben van, bár akadnak hiányosságai, de erről majd később. Ami bajom volt a filmmel az annyi, hogy szerintem nem használja ki maximálisan a lehetőségeit. Egyrészt én el tudtam volna képzelni egy jó adag szürrealizmust, a szépséges Dagmar Lassander támadója/zsarolója feltűnései rengeteg alkalmat teremtenének rá. Másrészt a történet (különösen az első fele) tele van szexualitással, de képileg ebből kevés jelenik meg (valószínűleg a korai készítési év, vagy a félelem a cenzoroktól játszott közre). Ez azért is kár, mivel rendkívül érdekes karaktertanulmány a nő figurája, aki tulajdonképpen keveset kéreti magát, és talán még üdítő változatosságot is talál zsarolója szadista szexuális játékaiban; de mint mondottam, ebből a szexuális epizódból a néző csak egy kis csuklókötözést kap.

És hogy a kihagyott lehetőségek helyett Ercoli mire koncentrál? Sajnos egyvalamire, de arra halmozottan: minél többször őrületbe kergeti Lassandert, aki aztán kétségbeesetten bizonygatja a titkos zsaroló létezését fűnek-fának, de mire fű és fa a telefonhoz, ablakhoz satöbbihez lép, a bűnözőnek persze nyoma vész, és természetesen a végső nagy csavarig nem is hisz senki a halálra rémült nőnek. Egy idő után mindez kissé repetitív és unalmas is lehet, mivel a néző tudja, hogy a zsaroló bácsi nagyon is valóságos, és itt bizony felütheti a fejét a türelmetlenebb várakozás a végkifejletre. Szerencsére aztán jön is a végkifejlet, és nem is okoz csalódást. Látszik, hogy pihent agyak csavargatták a sztorit a végletekig, fejre állítva (majdnem) az összes karaktert.

A stáb az ismétlődő részeken szerencsére átsegíti a nézőt, a férj szerepében a „Naked Violence” zsaruja, Pier Paolo Capponi aggódik nejéért, a barátnőt Susan Scott alakítja, de a leghatásosabb a zsaroló bőrébe bújt Simón Andreu, akit Ercoli nem igazán használ ki (mondom, néhány szürreális jelenetet a színésszel elbírtam volna).

Összefoglalva, aki véres, és vadul erotikus giallóra vágyik, az itt rossz helyen kopácsolja az ajtót. A történet egy nagy csattanóra épül, ezért igazából egyszer nézhető, óriási filmes bravúrokkal nem öregbíti a giallók hírnevét.

A dvd (Blue Underground) remek képminőséggel és angol mono hanggal rendelkezik (a BU megint lespórolta a feliratot). Itt kell megjegyeznem, hogy amennyire nem explicit a film, legalább annyira próbálja meg annak beállítani a hátsó borítóra írt szöveg. Egy kis válogatás a borító írója által használt jelzőkből: „fetishistic, sexually-themed, explicit connection between female sexuality and violence, traumatic sexual assault, pornography and perversion, kinky giallo, violent desires, extreme”. Mindezt megfejelik még egy önsimogatós Lassander-képpel is a zuhany alatt, más kérdés, hogy sokra nem mennek vele, mert a hölgy ruhában áztatja magát a vízsugárral - mint írtam, a filmben szinte egy centi meztelenség sincs (csak fényképen). A címlap pedig ebből a szempontból hab a tortán, ugyanis a mellékszereplő Scott egy ágyjelenetét ábrázolja. A BU biztosan eladási rekordot akart dönteni.

Végeredmény: Vannak jobb giallók, de rosszabbak is...

A film: 7 pont

A dvd: 8,5 pont 

I ragazzi del massacro/Naked Violence (1969)

I ragazzi del massacro/Naked Violence (1969)

Problémás, idejük nagy részét kisstílű bűnözéssel töltő fiatalok az esti iskolában ülnek, amikor hirtelen előkerül egy üveg ital. A lötty hatására mindenki bepörög, ennek pedig a fiatal tanárnő látja kárát: az ifjak szemvillanás alatt rávetik magukat, megerőszakolják, majd megfullasztják a tanári kar képviselőjét. A rendőrség mindenkit begyűjt, majd megkezdődik a gyanúsítottak kihallgatása. A suhancok védik egymást, mindent letagadnak és az italra fognak. Vajon ki csempészte be az italt a tanterembe? Lehet, hogy volt még más is a helyiségben, és ez a valaki gyilkolt?

Fernando Di Leo rendező Giorgio Scerbanenco regényét filmesítette meg, és ügyelt rá, hogy műve - a krimi szálai mellett - bőségesen vessen fel valós társadalmi problémákat is. Kimerítő látleletet kapunk a kor fiatal bűnözőiről, akik drogoznak, isznak és munkanélküliek, de lopásokból azért fenntartják magukat. A film hosszas kihallgatási jelenetekkel indul (a központi bűntényt a főcím alatt láthatjuk), és ekkor elég nehéz elképzelni, hogy a szcenárió mozgalmasabbra vált a későbbiekben. De így történik, és a befejezés már kézitusa a javából a főrendőr (Pier Paolo Capponi) és a főgonosz között.

Vannak sajna hibák is Di Leo filmjében, de a pozitívumok azért némileg többen vannak. Kezdjük az előbbiekkel: a túl sok dialógus néha ellaposítja az eseményeket; Susan Scott kétségkívül látványos jelenléte feleslegesnek tűnik, valószínűleg csak azért került be, hogy legyen egy női szereplő is. Kissé hihetetlen az egyik fő motívum is, nevezetesen hogy egy nyomozó szimplán magához vesz lakásába egy gyanúsítottat, és erre még főnökei is áldásukat adják. Végül talán még annyi, hogy a bevezető, párbeszédek sokaságával tűzdelt jelenetek és az utolsó húsz perc mozgalmassága nem biztosítanak egyensúlyt a filmnek. A legfőbb pozitívumunk a végső flashback, amelyet Di Leo bravúrosan old meg, és rendkívül ijesztően is egyben. A stábra sem lehet különösebb panasz, a fiatalok (akik állítólag a valós életükben is problémás srácok voltak) jól helytállnak, bár az egész produkciót Capponi zsaruja viszi a hátán. Scott feleslegességét már említettem, a szociális munkásként a szkriptbe berángatott hölgy időnként szépen mosolyog, oszt ennyi.

Tulajdonképpen igazából egyszer nézhető Di Leo „Naked…”-je, de így a „jó” kategóriájában foglal helyet. Ha bűnügyi történetbe oltott társadalmi problématengert akarunk mindenáron látni, akkor jó helyen járunk.

A dvd a Raro Video kiadványa, az extrák között két dokuval, fotógalériával. A hang olasz-angol, de van angol felirat is. A hátsó borítóra kiválogatott képek kivétel nélkül a lemeztelenített tanárnőt ábrázolják, mintegy exploitation-jelleget kölcsönözve a filmnek, de mint említettem, erről szó sincs.

Végeredmény: Krimibe fojtott társadalmi dráma Di Leo módra

A film: 6,5 pont

A dvd: 9,5 pont