I ragazzi del massacro/Naked Violence
(1969)
Problémás, idejük nagy
részét kisstílű bűnözéssel töltő fiatalok az esti iskolában ülnek, amikor
hirtelen előkerül egy üveg ital. A lötty hatására mindenki bepörög, ennek pedig
a fiatal tanárnő látja kárát: az ifjak szemvillanás alatt rávetik magukat,
megerőszakolják, majd megfullasztják a tanári kar képviselőjét. A rendőrség
mindenkit begyűjt, majd megkezdődik a gyanúsítottak kihallgatása. A suhancok
védik egymást, mindent letagadnak és az italra fognak. Vajon ki csempészte be
az italt a tanterembe? Lehet, hogy volt még más is a helyiségben, és ez a
valaki gyilkolt?
Fernando Di Leo rendező
Giorgio Scerbanenco regényét filmesítette meg, és ügyelt rá, hogy műve - a
krimi szálai mellett - bőségesen vessen fel valós társadalmi problémákat is.
Kimerítő látleletet kapunk a kor fiatal bűnözőiről, akik drogoznak, isznak és
munkanélküliek, de lopásokból azért fenntartják magukat. A film hosszas
kihallgatási jelenetekkel indul (a központi bűntényt a főcím alatt láthatjuk),
és ekkor elég nehéz elképzelni, hogy a szcenárió mozgalmasabbra vált a
későbbiekben. De így történik, és a befejezés már kézitusa a javából a főrendőr
(Pier Paolo Capponi) és a főgonosz között.
Vannak sajna hibák is Di Leo
filmjében, de a pozitívumok azért némileg többen vannak. Kezdjük az
előbbiekkel: a túl sok dialógus néha ellaposítja az eseményeket; Susan Scott
kétségkívül látványos jelenléte feleslegesnek tűnik, valószínűleg csak azért
került be, hogy legyen egy női szereplő is. Kissé hihetetlen az egyik fő
motívum is, nevezetesen hogy egy nyomozó szimplán magához vesz lakásába egy
gyanúsítottat, és erre még főnökei is áldásukat adják. Végül talán még annyi,
hogy a bevezető, párbeszédek sokaságával tűzdelt jelenetek és az utolsó húsz
perc mozgalmassága nem biztosítanak egyensúlyt a filmnek. A legfőbb
pozitívumunk a végső flashback, amelyet Di Leo bravúrosan old meg, és rendkívül
ijesztően is egyben. A stábra sem lehet különösebb panasz, a fiatalok (akik
állítólag a valós életükben is problémás srácok voltak) jól helytállnak, bár az
egész produkciót Capponi zsaruja viszi a hátán. Scott feleslegességét már
említettem, a szociális munkásként a szkriptbe berángatott hölgy időnként
szépen mosolyog, oszt ennyi.
Tulajdonképpen igazából
egyszer nézhető Di Leo „Naked…”-je, de így a „jó” kategóriájában foglal helyet.
Ha bűnügyi történetbe oltott társadalmi problématengert akarunk mindenáron
látni, akkor jó helyen járunk.
A dvd a Raro Video
kiadványa, az extrák között két dokuval, fotógalériával. A hang olasz-angol, de
van angol felirat is. A hátsó borítóra kiválogatott képek kivétel nélkül a
lemeztelenített tanárnőt ábrázolják, mintegy exploitation-jelleget kölcsönözve
a filmnek, de mint említettem, erről szó sincs.
Végeredmény: Krimibe fojtott társadalmi dráma Di Leo módra
A film:
6,5 pont
A dvd: 9,5
pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése