Hardware aka. Mark 13 (1990)

Hardware aka. Mark 13 (1990)

Az apokaliptikus jövőben járunk, a Föld pusztul, a környezetszennyezés óriási, a legfelsőbb körök népességszabályozást terveznek. Egy férfi gyűjtőkörútra indul, és talál is egy csomó ócskavasat, amelynek egy részét eladja, egy robotfejet azonban elvisz barátnőjének, akinek foglalkozására talán a „fémszobrász” a legmegfelelőbb kifejezés. A robotfej váratlanul életre kel, teleszívja magát energiával és „összerakja magát”: véres hajsza kezdődik a lakásban, az intelligens, maximális gyilkolási ösztönnel rendelkező robot lezárja az összes kijáratot és a halálra rémült szobrásznő keresésére indul…

Egy brit sci-fi horror, apokaliptikus vízió, gyilkos android - nagy reményeim ezekből a kulcsszavakból táplálkoztak, de gyorsan lelohadtak, látva az író-rendező Richard Stanley filmjét. Pedig a dolgok ígéretesen kezdődnek, erőteljes zenére erőteljes képeket látunk vörös színdominanciával, majd egy kevés városi látleletet - az ember felbuzdul, és többet szeretne megtudni erről a jövőbeli világról: kik kormányoznak? Hogyan próbálják csökkenteni a környezetszennyezést? Miből élnek az emberek? Léteznek-e még országhatárok? Gondoltam, a robotsztori kibontása előtt azért választ kapunk néhány fontos kérdésre, de nem. Van egy bő félórás prológus gyenge dialógusokkal, egy kibővített szexjelenet a két főszereplő, Dylan McDermott és Stacey Travis között és sok közelkép az ócskavashalomról a lakásban. Aztán a Robot Robi összeáll(ítja magát), és elkezdődik a hajsza, néhány kellemesen véres jelenettel, de fájdalmasan kiszámíthatóan.

A kevés mellékszereplő szépen fűbe harap a hátralévő játékidőben, egyikük szétszakad, másikukat megmérgezi a robot egy tűvel, de az a baj, hogy ezek a figurák körülbelül három másodperce vannak a vásznon, amikor már tudjuk, hogy meg fognak halni. Ennél is nagyobb baj, hogy ennyi a film - más nem történik. Az író-rendező Stanley ráadásul pofátlanul nyúlja le a „Terminátor” komputeres szemszögét, a „Hármas számú űrbázis” (Saturn 3) őrjöngő robotját és a „Demon Seed” „robot hajkurászik nőt”-alapállását. Stanley mindezt megspékelte egy kis Alienesdivel (a kukkoló meggyilkolása akár egy Alien-filmben is lehetne), és elégedetten hátradőlt - volna, ha ki nem derült volna, hogy egy „2000 AD” című újság egyik számában korábban megjelent egy képregény, melyben egy férfi feleségének robotalkatrészeket visz haza, de a robot összerakja magát, és elkezdi üldözni a nőt. Mielőtt Stanley barátunk véletlen egybeesésnek titulálta volna a hasonlóságokat, kiderült az is, hogy az a jelenet, amelyben a nő a frizsiderbe bújva próbálja megtéveszteni a robot infraérzékelőit, szintén megtalálható a képregényben. Stanley segítségére JoAnne Sellar producer sietett, aki a „Richard nem szándékosan csinálta” című szöveggel próbált tüzet oltani, miután a képregény jogtulajdonosa helyet követelt magának a film stáblistáján.

A „Hardware” egy érdekesen kezdődő, sokat ígérő, de összességében gyorsan kipukkadó, buta sci-fi horror, melynek forgatókönyve olyan vékony, mint az Antarktisz növényvilágát részletező dosszié. Az alakítások is gyenguskák, Travis (aki külön e film kedvéért lett vörös) különösen vérszegény, de mondjuk még mindig jobb, mint az ostoba dalokat ordibáló kukkoló. Az ígéretes optika, a jó zene kivételével minden másodosztályú - és ahogy fentebb írtam, a legkevésbé sem eredeti. 

Végeredmény: Szépen kinéző, de több sebből vérző sci-fi horror 

A film: 4,5 pont