Furia (1999)

Furia (1999)

Valamikor, valahol egy hosszú, pusztító háború után egy ország lakossága sivár körülmények között kénytelen élni. Az élet nehéz, de mindenki megpróbál boldogulni, annak ellenére, hogy az államhatalom a legkisebb ellentmondásra is erőszakkal válaszol. A rajz is a tiltott tevékenységek közé tartozik, mint a szabadság, az egyéniség kifejezése, vagyis a lázadásra tett kísérlet. Theo, aki éjszakánként fittyet hány a tiltásra, nemsokára társra talál Elia személyében, aki szintén monumentális falrajzokat készít. A két fiatal szerelme azonban nem lehet teljes, mert Elia a katonák kezébe kerül, a hatalom pedig megtörése érdekében brutális kínzásnak veti alá…

Hogy hogyan lehet kis költségvetésből megalkotni az utóbbi évek egyik legjobb apokaliptikus sci-fijét? A választ „Furia” című filmjével Alexandre „Magasfeszültség” Aja adja meg. A kulisszákat lepusztult házsorok, omló vakolatú lyukak jelentik, melyeken csak belül látszik (a használati tárgyaknak köszönhetően), hogy egy modern korhoz tartoznak. A hatalom sem rendelkezik sokkal többel, néhány vaskos ismétlőfegyver, egy-két páncélozott tankszerűség és néhány személyautó az, amivel sakkban tartják a lakosságot, a főhadiszállás meg kanyargó folyosókból, és raktárhelyiségekből áll. De ahogy a százmilliós díszletek sem érnek semmit, ha nem töltik fel a film alkotói tartalommal, úgy a filléres körítés is lenyűgöző lehet, ha lélek és tehetség társul hozzá. Utóbbi eset áll fenn Ajánál is, aki ebből a kevésből a maximumot hozza ki. A film tíz százalékban az üldözéses jelenetekre, húszban az elnyomók brutalitására, hetvenben pedig a két fiatal főszereplőjére, és az azokat megszemélyesítők alakítására koncentrál (egy hollywoodi produkcióban tessék felcserélni a számokat). Stanislas Merhar igen meggyőző Theo, de mindent és mindenkit elhomályosít jelenlétével korunk legremekebb francia színésznője, Marion Cotillard, aki ekkoriban még félig pályakezdőnek számított, és aki manapság már - hasonlóan számos európai kortársához - jórészt hollywoodi szuperfilmekben vesztegeti az idejét. Cotillard, mint pályája elején sokszor, a Furiában is a legmegerőltetőbb szerepet kapja fizikai és pszichikai értelemben is, az explicit kínzásjelenetek például igen durvára sikerültek. Amit a legnagyszerűbbnek találtam Aja művében, az ahogy nem látjuk a fényt az alagút végén. Nem látszik semmiféle kiút, a hatalom, a diktatúra mindent kézben tart, tényleg senkinek sincs egy perc nyugta sem, valahogy végig érezhető a „Nagy Testvér figyel téged” jelensége (nekem leginkább ez hiányzott a „V, mint vérbosszú” című filmből). Nem véletlen a „Furia” befejezése sem: hősünk a fogságba esett Eliát kutatva megejti ugyan az első sebeket a diktatúra erőszakszervezetén, de mégsem éri el a célját, pusztán a reményt, hogy tehet valamit, maga is megkínzottan, szinte mindent elveszítve. Nem mondhatnám, hogy a néző túl jó kedvre fog derülni a véget jelző stáblistát megpillantván, de ez is része a „Furia” nagyszerűségének. 

És a nagyszerűségben jelentős része van Brian May gitáros-énekesnek is (Queen), aki olyan soundtracket rittyentett a jelenetek alá, hogy azt cd-n is érdemes volna beszerezni. Gitár, és szintetizátor alapú, pulzáló zenéről van szó, melynek főtémája egyben a két szerelmes főszereplő témája is (az „end title” alatt May el is énekli ugyanezt).

Aki a „Mad Max”, és az „1984” keverékének is nevezhető, a hangsúlyt a karakterekre, személyes sorsokra, a diktatúra általi elnyomatásra, üldöztetésre és brutalitásra fektető apokalipszis-drámát szeretne mindenáron látni, mindezek tetejébe egy csodás Marion Cotillard-ral, az ne habozzon, vesse rá magát Aja remekművére.

A filmet a Synkronized USA nevű társulat adta ki dvd-n mégpedig Cotillard másik mestermunkájával, a „Búcsúdal” (Pretty Things/Les jolies choses) című drámával karöltve. Cotillard itt ha lehet, még jobban brillírozik; egy ikerpárt játszik, melynek egyik tagja az igen „nyílt” életmódot folytató Lucie, a másik a visszahúzódó Marie. Mikor Lucie éppen szerződést kapna egy lemezre (melyen trükkös módon testvére hangjára tátogna), öngyilkos lesz, de Marie a helyébe lép, és nagy sikert arat. A film kíméletlen média-, és sztárkultusz (vagy celeb) kritika, részletesen bemutatja, hogy mekkora pénz van egy-egy pár hónapos „sztárban”, és hogy milyen pusztító gépezetnek adja el magát az, aki manapság ezt az utat akarja járni. Cotillard tulajdonképpen a világ összes díját megérdemelné a Búcsúdalért, nemcsak hogy két teljesen különböző karaktert játszik tökéletesen, de még egy popsztár is születik személyében a szemünk előtt.

A Synkronized sajna nem tűnik egy túl professzionális kiadónak (már ha még létezik egyáltalán), míg a „Búcsúdal” képe szép, addig a „Furia” inkább vhs-minőség, beégetett angol felirattal. A specifikációk megadásával nem sokat vacakoltak, egy az egyben ugyanazt ráírták mindkét dvd borítójára, így például mindkét film 107 percessé vált, holott a „Búcsúdal” 95, a „Furia” meg 93 minutum. Ennek ellenére megéri beruházni a lemezekre, hiszen korunk egyik legnagyobb európai színésznőjének idehaza még egy korai remekműve sem elérhető dvd-n, és a jelek szerint ez a helyzet nem is fog megváltozni…

Végeredmény: Egy extraklasszis színésznő korai filmjei - egyik jobb, mint a másik

A film: 10 pont

A dvd: 6,5 pont