2014. január 1., szerda

Éducation anglaise (1983)

Éducation anglaise (1983)


Az ifjú Sylvie szülei meghalnak egy féltékenységi dráma során, így az árva a nagybátyjához kerül. Annak azonban semmi kedve vesződni vele, ezért elküldi egy bentlakásos iskolába, ahol bizony vasfegyelem uralkodik, és a testi fenyítés szinte mindennapos dolog. Az iskola környékén ráadásul egy bűnöző is bujkál, és furcsa egybeesés, hogy pont ekkor mutat be az igazgatónő a diákoknak egy új tanárnőt… aki keménykezűségben hamarosan kollégáin is túltesz.

Mit is várhatunk e filmtől a röviden vázolt története alapján? Jó sok meztelen diáklánykát, ütlegelést, egyfajta börtönfilmet. A jó hír, hogy mindebből kapunk bőven, sőt, az író-rendező-producer Jean-Claude Roy még ennél is messzebb megy, abban a jelenetben, amikor az új tanár néni az egyik meztelen diáklányt kutyaszerepbe kényszeríti, még Pier Paolo Pasolini Salóját is eszünkbe juttatja. Ebből következően elég kemény film az angolszász edukáció, bár helyenként meglehetősen bugyuta is, hiszen a nagy fordulatot, nevezetesen hogy a férfinek kinéző tanárnő férfi-e valójában, és ha igen, akkor vajon ki lehet, csak az nem találja ki, aki éppen kómában van.



Ugyanakkor a filmen egy percig sem lehet unatkozni, állandóan peregnek az események, de a tanári kar fenyítő eszközei is; érdekes módon ezekből a jelenetekből jó pár kamerán kívül történik, ami pedig látható, az inkább baráti simogatásnak tűnik. A sztori tulajdonképpen börtönben is játszódhatna, a cselekmény az úgynevezett WIP-film kliséit is tartalmazza. Így például kapunk prostituálttá „változtatást” (fekete bőrszerkókkal, melyek az ironikus finálé során is előkerülnek), árulást, közösségi bosszút az árulón, valamint a két legfontosabbat, leszbikus szexet és mosakodást bőséggel.
Az alakítások elfogadhatók, a lánykák igyekeznek, és elég szépek is, bár mondjuk a főszereplő Sylvie-t alakító Obaya Roberts annyira már nem néz ki tanköteles fiatalnak. De ez legyen a legnagyobb gond; egy iskolás exploitation-filmet várunk az előzetes információk alapján, és amit kapunk, az megfelel a kívánalmaknak.

A dvd csak Angliában jelent meg (bár ha minden igaz, volt egy X-Rated kiadás is, de az már szinte beszerezhetetlen), és a lemez teljesen korrekt. Vágatlan, jó a képminőség, angol, francia hang, angol felirat, trailerek, galéria mind-mind választható. A Nucleus Films jól megbecsülte, amije volt.

Végeredmény: Trash-jellegű francia softcore nézhető színvonalon

A film: 7 pont
A dvd: 9 pont



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése