Hangyabirodalom/Empire of the Ants (1977)

Hangyabirodalom/Empire of the Ants (1977)

Egy cég tengerparti ingatlanokat akar rásózni a hirdetésre jelentkezett ügyfelekre. A felhívásra jelentkezik többek között egy fiatal és egy nyugdíjas házaspár, egy fiatal nő és egy elvált, kiégett férfi is. Az ingatlanra vágyók nem sejtik, hogy a felkínált áru meglehetősen kétes minőségű, a cég képviselője pedig mindent bedob, hogy meggyőzze a jövendőbeli vevőket. Egy fontos, és igen szörnyű részlettel azonban ő sem számol: a környéken a víz egy radioaktív anyagot tartalmazó hordót sodort partra, és a szivárgó anyagban egy egész csapat hangya mártózott meg. A vegyi anyagok hatására a hangyák megnőnek, és egyben vérszomjassá is válnak. A lakhelyre vágyó társaságnak nemsokára fel kell vennie a harcot az óriás mutáns hangyákkal.

A klasszikus H. G. Wells történet 1977-es átiratában hőseinknek nemcsak óriásira nőtt hangyákkal és gonosz emberekkel kell megküzdeniük, hanem - sajnálatos módon - pocsékul megírt dialógusokkal is. Mindenesetre a történet alapján lehet sejteni, hogy a film színvonalát jelentősen (mondhatni 99 százalékban) befolyásolja az effektek, pontosabban a hangyaeffektek minősége. Rövidre fogom: az effektusok a gyenge és a pocsék között ingáznak. Két fő effektus cserélgeti egymást, az első a vetített, felnagyított hangyák egy kupacban izegnek-mozognak című (ezalatt sivítozó hangokat nyomnak a készítők), és csak a vak nem veszi észre, hogy a hangyák valami üvegdobozból lettek átvetítve a képre a festett háttér elé. Jókat lehet nevetni azon, hogy némelyik hangya (például a cukorraktárba sorakozós jelenetben) majdnem felmászik, de legalábbis csápjaival nekitámaszkodik az elvileg több tízezer kilométerre lévő kék égnek…

A másik effektus is elég egyszerűnek mondható, ezt a készítők akkor alkalmazzák, amikor egy mutáns hangya megtámad, és megöl egy delikvenst az úgynevezett karakterek közül (megnyugtatok mindenkit, előre lehet tudni, hogy ki fog meghalni). Az egész annyi, hogy van egy hangyababa nagy csápokkal, és azt egyszerűen ráhajítják a színészre, aki igyekszik minél több csápot magához szorítani, és közben persze ordít/sikoltozik, ahogy a torkán kifér. Van egy kis vér is, de nem komoly mennyiség, plusz a hangyababa valószínűleg nem készült el teljesen, mert mindig csak a fejecskéje és néhány csápja van a képben.

A stáb nem különösebb, Petrocelli seriff barátján (Albert Salmi) kívül még a legendás Joan Collins is „játszik” a filmben, de neki is csak ostoba párbeszédek jutnak, és néhány felejthetetlen „állok a vetített hangyák előtt pár méterrel, nem futok el, de sikoltozok és idétlenül kalimpálok” - jelenet. A film legértékelhetőbb része az, amikor feltűnik néhány gonosz rendőr bácsi a szokásos „minden rossz mögött az ember áll” - üzenettel, bár valószínűleg ekkorra már a nézők jelentős része álomba nevette magát a plüsshangyákon. 

Végeredmény: Nevetséges "bogaras" horror, én a hangyák helyében perre mennék

A film: 2,5 pont