Három norvég horror (2005-2008)

Három norvég horror (2005-2008)

Miközben hazánkba folyamatosan ömlenek az amerikai horrorfilmek (jobbára remake-ek és folytatások kétes színvonalú tucatjai), és nagyjából tudjuk, hogy a műfaj terén mit ügyködnek az angolok és a franciák, érdemes megállni egy pillanatra, és felkanyarodni a messzi Skandináviába, egészen pontosan Norvégiába. Az alábbiakban három norvég horrort veszek górcső alá; figyelem, az egyik a három közül igazi mestermunka.

A felsorolást azonban a

Hideg préda/Fritt vilt (2006)

című slasherrel kezdeném, amely érdekes helyszínt választ egy kis öldökléshez, a hófödte hegyeket, köztük egy magányos szállodával. Öt fiatal elindul, hogy „kisznóbordozza” magából a szürke hétköznapok feszültségét. A két lány, három fiú felállású társaság egyik tagja, egy Morten Tobias nevű a féktelen száguldozás közben nagyot esik, és a bal lába kissé felismerhetetlenné válik. Társai egy lakatlannak tűnő romos szállodához vonszolják, ahol azonban valaki gyilkolni kezdi őket. Mint látható, a felállás az amerikai slasher-mintára épít, egy csapat fiatal egy ismeretlen helyen véres halált hal. A megvalósítás is hasonló, ám Roar Uthaug író-rendezőnek sikerül karaktereket kreálnia üresfejű, szexista szövegeket adagoló, kutyát sem érdeklő, kanos egyetemisták helyett. Az események a szokásos mederben zajlanak, gyilkosunk elkezdi aprítani a népet (főként egy csákánnyal dolgozik), azok meg összevissza futkosnak a szállodában, amíg fel nem fedeznek egy-két dolgot a véreskezű ismeretlen múltjából. A történet minimális és kiszámítható (mint a slashereknél szokás), ellenben ami igazán figyelemreméltó, az az utolsó 20-25 perc. Ekkor remek tempóban, vérprofin és nagyon izgalmasan gördül előre a cselekmény, kellően gonosz dolgokat láthatunk, ráadásul szerencsénkre a legjobb alakítást nyújtó ifista marad meg a végére. Uthaug - csak hogy neki is meglegyen a maga öröme - még egy kis „Ragyogás”-tisztelgést is elhelyez filmjében, amelyről elmondható, hogy igen színvonalas kis slasher, örömteli módon kevés klisével (bár kevés eredetiséggel is).

Nem késett soká a folytatás sem, az eredetihez képest meglehetősen túlbonyolított című

Hideg préda 2./Fritt vilt II (2008)

ugyanott veszi fel a történet fonalát, ahol az előző elejtette. A helyszín ezúttal javarészt egy kórház, ahol főhősünknek újra szembe kell szállnia a csákányos gyilkossal, aki ezúttal értelemszerűen a kórház nem túl népes személyzetét kezdi tizedelni. A film felvezetése ugyanolyan „elmegy”-kategória, mint az előzményé, de a nagy különbség az, hogy amíg az első rész ezután egyre jobb lett, addig a folytatás egy nem túl meredek, de mégis csak lejtőre áll, és elindul lefelé. Abba most inkább nem megyek bele, hogy csákányolónk milyen gyermeteg forgatókönyvi húzások miatt áll ismét talpra (mondjuk muszáj volt valahogy felébreszteni, hiszen akkor nincs film), de az sajnálatos, hogy a szkript kezdetben jórészt tengerentúli ijesztgetéssel próbál operálni (valaki hirtelen ott áll adott szereplőnk mellett egy böhöm hangeffekt kíséretében, és ettől persze meg kéne ijednünk), másrészt a produkció második felére az erősödő ötlettelenség a jellemző. A „Hideg préda 2.” ekkorra egy Halloween 1-2./A bolygó neve: Halál/Ragyogás-keverékké változik, vagyis az eredetiség utolsó szikrái is kihunynak. A „második rész-kórház”-felállás már a Halloween-sorozatnak sem jelentett túl sok jót, és ez így van itt is. Főhősünk a fináléra mintegy Ripley-vé lényegül át, Mats Stenberg rendező pedig - az első rész nyomdokain - annyit tiszteleg Kubrick Ragyogása előtt (egyébiránt teljesen feleslegesen a sztoriba belenyomott Daniel nevű fiúcska, kubrickos kameramozgatás stb.), hogy szinte görcsbe áll a karja. E keverék kotyvasztása közben meg olyan blődségek is becsúsznak, mint például az, amikor a nagy nehezen életben maradt nővérke végre összetalálkozik főhősünkkel, majd azonnal közli is vele, hogy váljanak szét. Bravó. De az sem éppen túl logikus, amikor ugyanők megbeszélik, hogy kimentik a kórházból a betegeket, fogják a „ragyogó” gyerkőcöt és viszik kifelé, de az idős, állandóan a mosdó felől érdeklődő néniről viszont lazán elfelejtkeznek, ahogyan - egy poéntól eltekintve - a film is. A szkript, úgy tűnik, itt a hazánkban 2010 tavasza óta honos elvet tette magáévá, miszerint aki nyugdíjas, az nyugodtan pusztuljon. Na mindegy.

Összességében egy túlsietett, egyre erőtlenedő-ötlettelenedő folytatás ez, melynek utolsó puskalövése talán megszabadít minket egy harmadik résztől, amelynek persze örülnék abban az esetben, ha az az első rész színvonalán mozogna (UPDATE: elkészült a harmadik rész, méghozzá egy prequel, róla majd legközelebb, bár rosszat sejtek…).

És elérkeztünk a már a bevezetőben említett mestermunkához, amely nem más, mint a

Naboer/Next Door (2005)

című pszichológiai horror, melynek főszereplője, John (remek: Kristoffer Joner) éppen egy szakítás kellős közepén tart. Pont azután, hogy barátnője a cuccait összepakolván lelépett, Johnt egy nő szólítja meg a lakásajtaja előtt. Anne a szomszédban lakik, és a férfi segítségét kéri. Anne a húgával, Kimmel él a méretes lakásban, és egy nagy szekrényt szeretne az ajtó elé tolni - ehhez kell John segítsége. John nemsokára Kim bűvkörébe kerül, és - maga sem tudván, milyen indíttatásból - vad és véres szexuális aktust folytat le vele. Később kiderül, hogy a két nő nagyon sok részletet ismer John és ex-barátnője kapcsolatából és szakításáról; gyanúsan sokat…

Pal Sletaune író-rendező alig nyolcvan perces mesterhúzása egy újabb azoknak a pszichológiai horroroknak a sorából, amelyek a legmélyebbre vájnak főhősük agyában, hogy a játékidő végére egy pontos pszichotérképet nyújtsanak át a nézőnek, másrészt pedig hogy jól ledöbbentsék és gondolkodásra késztessék a nagyérdeműt. A „Next Door” ezen eszközöket nagy adag perverzióval és vérrel egészíti ki, így alkotván meg a kirakós játékot, amelyben összesen öt (?) szereplő, és két (?) lakás szerepel. A befejezéskor aztán minden darab a helyére kerül, mintegy arra kényszerítve bennünket, hogy újra megnézzük a filmet, engem meg arra, hogy többet még véletlenül se áruljak el a sztoriból.

Remekül konstruált szürreális horror elsőrangú alakításokkal, avagy Polanski Iszonyata skandináv módra: meg kellene tekinteni.

A filmek:

Hideg préda: 8 pont

Hideg préda 2.: 5 pont

Naboer/Next Door: 10 pont