Drakula és Frankenstein (1973, 1974)
Blood for Dracula (1973)
Flesh for Frankenstein (1974)
Szinte teljesen megegyező stábbal készült a hetvenes évek
derekán ez a két legendás horrorfilm, melyben a leghíresebb vérszívó, és az
emberi testrészeket összefércelő doktor játssza a főszerepet. A Drakulában a
címszereplő szenved, hiszen nem jut hozzá az őt legjobban éltető nedűhöz, a
szűz lányok véréhez. Inasa esküvőt szervez neki, a kiszemelt családban négy
arajelölt is akad, de négyük közül Drakulának mindenképpen a szűzre van
szüksége.
A Frankenstein-sztoriban a doktor a tökéletes testet akarja
megalkotni, és ehhez már csak egy férfifejre van szüksége. Egy környékbeli
parasztnak a barátjában, egy szerzetesi pályát fontolgató ifjúban meg is lesz a
jelölt, de a műtét után váratlan bonyodalmat okoz, hogy a fej által irányított
test nem úgy reagál a szintén a doktor által megalkotott nőre, ahogy az
elvárható lenne.
A stáb nagy része, a látványvilág, az effektusok (leszakadt
végtagok, belsőségek) mindkét filmben jelen vannak, és - sajnálatomra - a tempó
is ugyanolyan, ugyanolyan lassú. A két szkript nem túl bonyolult, a fordulatok
nagyjából előre láthatóak, ezért is fárasztó néhol a lassúság (ez különösen a
Frankensteinben zavaró). Az erőteljesebb jeleneteket a Drakulától kapjuk
(Drakula fuldoklásai, vért köpő-fröcskölő köhögése felejthetetlen), és itt a
dolgok nagyon szépen felpörögnek a végére, és bár a Frankensteinnél is ez a
törekvés, ott ez nem sikerül ennyire jól (csak szimplán mindenki egymásra rogy
némi agónia kíséretében). Ami a Drakula gyenge pontja, az az akcentusok. A
nyelv angol, és a nemzetközi stábot (Udo Kier, Vittorio De Sica) én szívem
szerint utószinkronizáltam volna (olasz módra) az érdekesebbnél érdekesebb
akcentusok miatt, melyek időnként annyira viccesek, hogy elvonják a figyelmet a
tényleges látnivalótól. Ez nem róható fel Joe Dallesandrónak, aki szintén közös
pont a két stábban, és aki egyúttal a legerősebb pont is (plusz a hölgynézők
szívét némely jelenetében valószínűleg alaposan megdobogtatja…).
Érdekesség, hogy sokak szerint a Drakula rendezéséhez Paul
Morrissey (az örök „stúdiófüggetlen” Paul Morrissey) mellett Roman Polanskinak
is volt némi köze, mindenesetre a kész filmben láthatjuk a rendezőt egy rövid
(és nagyon jó) jelenetben.
A szereplők tulajdonképpen nem rosszak, a két főszerep Udo
Kier-é lett, aki nagy vehemenciával játszik, de sajnos övé a
legmegmosolyogtatóbb akcentus is. A hölgykoszorúnak sok dolga nincs, leszámítva
a lenge (vagy annál is kevesebb) öltözékben való mutatkozást, ebben főleg a
Suspiriából is ismert Stefania Casini jár az élen, míg jól meg nem harapják. A
véres, szaknyelven szólva „over the top” speciális effektusok leginkább a
trash-jelleget erősítik, bár a legendás Carlo Rambaldi már itt is remek munkát
végzett, el kell ismerni.
Összességében megállapítható, hogy a Drakula a jobb film, de
azért a Frankenstein is szerez néhány élvezetes percet, főleg a legvégén.
Mindkét produkció unikumnak is számít, hiszen a két ősi sztorit ilyen stílusban
nem sűrűn vittek vászonra korábban, vagy azóta.
A filmek: 8,5 és 7 pont
