Marquis de Sade: Justine (1969)

Marquis de Sade: Justine (1969)

Justine és Juliette nem maradhatnak tovább a zárdában, ahol addig aránylag gondtalan életüket élték. A fiatal testvérpár ezért a városba megy, ahol útjaik elválnak: Juliette egy bordélyházban marad, ahonnan egyre magasabbra tör a ranglétrán, Justine viszont ide-oda csapódik, de a sors többnyire különféle szexuális perverziók elé állítja. Hosszú, gyötrelmes út végén újra találkozik Juliette-tel…

Jess Franco és a magas büdzsé találkozása. Hogy mi sült ki belőle? Felemás dolgok, az már egyszer biztos. A korszak felidézése a vásznon példás, a kosztümök és a helyszínek mind vonzzák a szemet. A stáb Klaus Kinskivel, Jack Palance-szal, Maria Rohm-mel…) szintén remek, ráadásul Franco két órán keresztül fúrhatta bele magát Sade márki szadizmusába, ennyi ugyanis a film játékideje. No de mi a felemás ezek után? Sajnos épp elég. Kezdjük a stábbal: Klaus Kinski egy hintóban ül (pár másodpercig), majd egy cellában (az egész hátralévő időben), időnként víziók gyötrik (ez néhány meztelen nőben jelentkezik, akik ott ácsorognak mellette), ír egy könyvbe, nincs egy sor dialógusa sem és többnyire csak zavartan néz jobbra-balra. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy ezt bárki eljátszhatta volna (mint ahogy Orson Welles játszotta volna el, de amint megtudta, hogy időnként ruhátlan hölgyek fogják körbevenni, azonnal visszaadta a szerepet). A Justine-t játszó Romina Power elég vérszegény, de ahhoz képest nem rossz, hogy Franco utálta, és ezt még éreztette is vele a forgatáson. Jack Palance-szal volt tulajdonképpen a legkevesebb gond, ő ugyanis folyamatosan részeg volt, állítólag már reggel hétkor komoly bor-adagokkal nyitotta a napot (mindez a jelenetein is elég rendesen átjön…).

További probléma, hogy elég kevés az esemény, az az esemény pedig, amire a márki büszke lenne, sajnos még kevesebb. Vannak ugyan izgalmasabb epizódok, mint például a „ki mérgezi meg előbb a másikat?”, vagy akár a Palance-féle, de rengeteg az üresjárat (ilyenkor Franco gyorsan betesz egy kis Klaus Kinskit). Nincs túl sok szex és erotika sem, ami talán a készítési évre is fogható, de inkább arra, hogy Power csak „övön felül” vállalt húzósabb jeleneteket (minden más testdublőr…), vagy arra, hogy Franco látnivalóan az előre-hátra zoomolgatásban nagyobb örömét lelte, mint a stáb hölgytagjaiban.

Összességében csalódás ez a Justine, teljességgel csak a zenét (Bruno Nicolai) és a korabeli hangulatot tudom dicsérni, de azért egy Sade márki-megfilmesítéshez több kell. Mondjuk annyi, amennyit három évvel később Claude Pierson nyújtott (Justine de Sade).

Végeredmény: Jess Franco és Sade márki? Ütős páros, de kétórányi film után kiderül, hogy csak lehetett volna

A film: 5 pont

Eugenie aka. Eugenie… the Story of Her Journey Into Perversion (1969)

Eugenie aka. Eugenie… the Story of Her Journey Into Perversion (1969)

A szőke hölgy vadul unatkozik, viszont látszik rajta, hogy olyan típus, aki valahogy mindig eléri a célját. Most is álmodozik valamiről, egészen pontosan Eugenie-ről, aki szigorú anyjával él egy fedél alatt. De azért a szigorúságot is ki lehet játszani, így nemsokára Eugenie elszabadul egy egész hétvégére, ebből kifolyólag látogatást tehet a szigeten, ahol szőke barátnője és annak fiútestvére várják. Talán mondani sem kell, a testvérnek gyorsan leesik az álla Eugenie szépsége láttán, de nagyon úgy tűnik, a szőke ciklonnak egészen különleges tervei vannak Eugenie-vel, a vágyakozás tárgyával.

Elérkeztünk egy olyan műhöz, melyet véleményem szerint egy euroszex/horror/exploitation rajongónak sem szabadna elszalasztania. Már a kezdő képsorok megadják az alaphangot: egy rendkívül ijesztő, hipnotikus jelenetben egy társaság emberáldozatot mutat be oly módon, hogy a hanyatt fekvő hölgynek kinyesik a szívét. Ha mindehhez hozzáveszem, hogy eközben Christopher Lee tart felolvasóestet, hihető, hogy teljes a hatás. Ezután főleg az Eugenie-t játszó Marie Liljedahl szépségében gyönyörködhetünk (jó sok alkalom nyílik rá), majd ahogy haladunk előre, a címben szereplő perverziók is sorra kerülnek, egészen a fináléig, amikor Eugenie meztelenül kóvályog a sivatagban (ezt a jelenetet a „Macumba sexual” is lenyúlta, hiába, a nyolcvanas évekre már fogyóban voltak az ötletek). 

Jess Franco egyik legjobb rendezése az „Eugenie…”. A film kellően erotikus, misztikus és ahhoz képest, hogy 1969-es, meglehetősen explicitnek mondható. A jelenetek nincsenek szimplán egymásra hajigálva, épp ellenkezőleg: Franco Jézus bácsi (aki a kezdő képsorok alatt néha látható) remek atmoszférát teremt. A színészgárdára sem lehet panasz, sőt még Christopher Lee is feltűnik egy mellékszerepben. Azt hiszem, az „Eugenie…”-t nyugodtan nevezhetjük időtálló klasszikusnak.

A dvd szintén magas színvonalat nyújt: widescreen kép, angol, francia mono hang, interjúk, galéria, előzetes, életrajzok - mindez a Blue Underground-tól. Bár már egy magyar feliratos változatot is a kezemben tarthatnék… na de legyünk optimisták, talán 40-50 év múlva hazánkban is megjelennek majd ilyen műfajú filmek dvd-n. 

Végeredmény: Az egyik legjobb Jess Franco által rendezett film

A film: 10 pont

A dvd: 9 pont