A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lichtensteini. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lichtensteini. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 4., péntek

Marquis de Sade: Justine (1969)

Marquis de Sade: Justine (1969)


Justine és Juliette nem maradhatnak tovább a zárdában, ahol addig aránylag gondtalan életüket élték. A fiatal testvérpár ezért a városba megy, ahol útjaik elválnak: Juliette egy bordélyházban marad, ahonnan egyre magasabbra tör a ranglétrán, Justine viszont ide-oda csapódik, de a sors többnyire különféle szexuális perverziók elé állítja. Hosszú, gyötrelmes út végén újra találkozik Juliette-tel…

Jess Franco és a magas büdzsé találkozása. Hogy mi sült ki belőle? Felemás dolgok, az már egyszer biztos. A korszak felidézése a vásznon példás, a kosztümök és a helyszínek mind vonzzák a szemet. A stáb Klaus Kinskivel, Jack Palance-szal, Maria Rohm-mel…) szintén remek, ráadásul Franco két órán keresztül fúrhatta bele magát Sade márki szadizmusába, ennyi ugyanis a film játékideje. No de mi a felemás ezek után? Sajnos épp elég. Kezdjük a stábbal: Klaus Kinski egy hintóban ül (pár másodpercig), majd egy cellában (az egész hátralévő időben), időnként víziók gyötrik (ez néhány meztelen nőben jelentkezik, akik ott ácsorognak mellette), ír egy könyvbe, nincs egy sor dialógusa sem és többnyire csak zavartan néz jobbra-balra. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy ezt bárki eljátszhatta volna (mint ahogy Orson Welles játszotta volna el, de amint megtudta, hogy időnként ruhátlan hölgyek fogják körbevenni, azonnal visszaadta a szerepet). A Justine-t játszó Romina Power elég vérszegény, de ahhoz képest nem rossz, hogy Franco utálta, és ezt még éreztette is vele a forgatáson. Jack Palance-szal volt tulajdonképpen a legkevesebb gond, ő ugyanis folyamatosan részeg volt, állítólag már reggel hétkor komoly bor-adagokkal nyitotta a napot (mindez a jelenetein is elég rendesen átjön…).




További probléma, hogy elég kevés az esemény, az az esemény pedig, amire a márki büszke lenne, sajnos még kevesebb. Vannak ugyan izgalmasabb epizódok, mint például a „ki mérgezi meg előbb a másikat?”, vagy akár a Palance-féle, de rengeteg az üresjárat (ilyenkor Franco gyorsan betesz egy kis Klaus Kinskit). Nincs túl sok szex és erotika sem, ami talán a készítési évre is fogható, de inkább arra, hogy Power csak „övön felül” vállalt húzósabb jeleneteket (minden más testdublőr…), vagy arra, hogy Franco látnivalóan az előre-hátra zoomolgatásban nagyobb örömét lelte, mint a stáb hölgytagjaiban.

Összességében csalódás ez a Justine, teljességgel csak a zenét (Bruno Nicolai) és a korabeli hangulatot tudom dicsérni, de azért egy Sade márki-megfilmesítéshez több kell. Mondjuk annyi, amennyit három évvel később Claude Pierson nyújtott (Justine de Sade).

Végeredmény: Jess Franco és Sade márki? Ütős páros, de kétórányi film után kiderül, hogy csak lehetett volna

A film: 5 pont


2014. június 20., péntek

Les cauchemars naissent la nuit/Nightmares Come at Night (1970)

Les cauchemars naissent la nuit/Nightmares Come at Night (1970)


Anna egy zágrábi klubban vesztegeti az életét mint sztriptíztáncosnő, amikor Cynthia, egy titokzatos szőke hölgy a hátsó sorokból felfigyel rá, és meginvitálja magához. Az invitálásból nemsokára érzéki kapcsolat lesz, de hogy semmi nem tökéletes, arra jó példa az éjszaka, amikor Annát folyamatos rémálmok gyötrik. A rémálmokban gyilkosságok szerepelnek, amelyek igen valóságosnak tűnnek, különösen akkor, amikor Anna reggel vérrel szennyezett kézzel ébred. Az egyre hisztérikusabb nő egyetlen reménye orvosa, aki egyben Cynthia ismerőse is. Lehet, hogy a gyilkosságok valóban megtörténnek, és Anna az elkövető?

2013. április 2-án vége szakadt egy legendás pályafutásnak: Jesús „Jess” Franco, az „eurosleaze”, vagy inkább „eurotrash” jeles képviselője az örök vadászmezőkre költözött. A mester filmjeiben többnyire a szépséges eurobabe-ek, a folyamatos le-föl-előre-hátra zoomolás és az andalító muzsika világába kalauzolta nézőit. A „Nightmares…” szintén ezeket az eszközöket felvonultató, tipikus Franco-film, nem ér fel a rendező legjobbjaihoz (Eugénie, Portuguese Nun…), de messze jobb, mint mondjuk a „Lilian, the Perverted Virgin” című borzalom. A főszerepben Diana Lorys szenved, sok dolga nincs, 80 percen keresztül hisztérikusan reagál körülbelül mindenre, ami él és mozog. A barátnőjét alakító Colette Giacobine nem rossz, igazi céltudatos, jéghideg femme fatale. A harmadik szépség Soledad Miranda, de ezúttal neki csak néhány (lenge öltözetű) jelenet jut. A zene (Bruno Nicolai) néha elaltat, Franco zoomol, mint az őrült, viszont meglepő módon a dialógusok egész jók, látszik, hogy végre törődtek velük egy keveset. A történet ellenben bugyuta (ami nem meglepő, hiszen állítólag két filmkezdeményből lett összeollózva a kész termék), a végén még valami krimis csúcspont is van, de tulajdonképpen teljesen mindegy, Franco filmjeit úgysem az ilyesmiért szeretjük (már aki). Nézhető, de átlagos darab tehát a „Nightmares…”, de aki szeretne megismerkedni a rendező munkásságával, annak ajánlom e filmet, mivel Franco majdnem teljes eszköztára felvonul a vásznon. Reméljük, odafent valahol azért tovább forgat a Mester…


A dvd a Shriek Show kiadványa. A kiadó valamiért úgy gondolta, hogy a filmet összecsomagolja egy díszdobozba az 1976-os „Werewolf Woman”-nel, valamint a 2003-as „Flesh for the Beast”-tel, és az egész göngyölegnek a „Wicked Women Triple Feature” címet adja. A „Nightmares…” lemezén négy előzetes, sajnos csonkolt full screen kép, angol-francia hang és angol felirat is van. A lényeg azonban egy Franco-interjú: a Mester beszél a cenzúráról, a filmjeiről és a tragikus sorsú Soledad Mirandáról is.

Végeredmény: Közepesnél árnyalatnyival jobb Franco-exploitation enyhe giallós beütéssel

A film: 5 pont
A dvd: 6 pont


2014. február 12., szerda

Il trono di fuoco/The Bloody Judge aka. Night of the Blood Monster (1970)

Il trono di fuoco/The Bloody Judge aka. Night of the Blood Monster (1970)


A 17. század végének Angliájában a lázadók meg akarják buktatni a királyt, kinek azonban számos elvakult híve, és nagy hadserege van. Az egyik feltétlen szolgálója ráadásul George Jeffries bíró (Christopher Lee), akitől mindenki retteg, hiszen kedvelt szórakozása a törvény legszigorúbb alkalmazása (értsd: halálos ítélet) minden lázadóra és boszorkányra, akit csak a színe elé állítanak. Mikor az ifjú Mary testvérét, Aliciát Jeffries kivégezteti, Mary összeszűri a levet egy környékbéli Earl fiával, aki mellesleg tevékeny résztvevője a lázadásnak…

Jess Franco, az exploitation európai mestere követte el ezt a történelmi horrort, melyet… hát, maradjunk annyiban, ahányan forgalmazták, illetve egyéb módon bábáskodtak fölötte, annyiféle változatra darabolták szét. Talán mondanom sem kell, a hivatalos, PG-s (Parental Guide) változatból kimaradt a kínzási jelenetek többsége, valamint a szépséges szöszi, Maria Röhm fürdőzése, illetve „nyelvelése”.
A háborús jelenetek egész profin kivitelezettek, dörögnek az ágyúk, hullanak a lovak lovassal együtt, bár az igen feltűnő, hogy túl sok statisztát nem sikerült mindehhez szerezni. Franco elmondása szerint 5000 dollárból, vagyis nem túl drágán hozta össze a háborúzást, a forgatási helyszínek pedig Portugália és Spanyolország között váltakoztak.



A film maga nem rossz, bár a szereplők néha nem túl logikusan cselekszenek; Franco azonban jól kézben tartja a dolgokat (a Rendező Úr régebbi munkái valahogy színvonalasabbak, kevésbé összecsapottabbak, mint mondjuk a nyolcvanas évtizedből valóak). A legjobb dolog Lee, akin látszik, hogy nagy kedvvel vetette magát karakterébe (ekkoriban, a nagy Hammer-hullámok közepette Lee-nek nagyon jól jött egy másfajta szerep).

A dvd remek, profi kiadvány. Duplalemezes, digipakos változat Németországból a Starlightfilm nevű kiadótól. Régi, német változat sztereóban, külön lemezen; új, teljes változat 5.1-ben… utóbbi toldozott-foltozott, angol (német feliratos), és spanyol nyelvű szegmensekkel, melyek gyengébb képminőséget képviselnek, mondjuk érthetően. Tonnányi extra is van, beszélgetés Lee-vel és Francóval, előzetesek, plusz háttéranyagok tömkelege. Egyedül a német cím vicces (bár erről a kiadó természetesen nem tehet), a filmnek mondhatni semmi köze nincs Blackmoorhoz; Franco jól be is olvas így utólag a címadóknak.

Végeredmény: Történelmi dráma Franco-módra: egy zseniális Christopher Lee, és sokat szenvedő „eurószépségek” két kínzás között

A film: 7 pont
A dvd: 10 pont