Valerie a tỳden divu/Valerie and Her Week of Wonders (1970)

Valerie a tỳden divu/Valerie and Her Week of Wonders (1970)

Valerie nagyanyjával él egy fedél alatt - és az engedelmes, istenfélő unoka életét éli. Szüleiről nem sokat tud, bátyja azonban néha feltűnik a ház körül. Miután Valerie visszavonul szobájába, lefekszik az ágyába és álmodni kezd. Álmaiban sok minden történik: nagyanyja megfiatalodik, miután szerződést köt egy ijesztő alakkal, az alak vámpír képében meg akarja szerezni magának Valerie-t, de rajta kívül még egy kéjéhes pap is szemet vet rá. Vérszívók, halottak és egyéb borzalmak - ezekből állnak Valerie álmai. Vagy mindez nem is álom, hanem a véres valóság?

Ha van olyan film, amelyről borzasztó nehéz írni, egyszerűen bármit is átadni egy leírt szöveg segítségével annak hangulatáról, vagy egyáltalán bármilyen minimális képet adni, hogy miféle mozgóképről is van szó, nos, ez a film a csehszlovák „Valerie and Her Week of Wonders”. Mindezzel egyidőben a film nagyszerűségét is nehéz szavakkal kifejezni. Talán akkor járok legközelebb az igazsághoz, ha azt mondom, Jaromil Jires műve ténylegesen az, amiért anno feltalálták a celluloidot. A nézőre zúduló képek (Jan Curík) mindegyike olyan gyönyörű, mint az alattuk hallható zene (Lubos Fiser és Jan Klusák), és a címszereplő, az ekkor tizennégy éves Jaroslava Schallerová. Valerie álmai összekeverednek a valósággal, és attól kezdve, hogy a lányból nagylány lesz (vérfoltok egy virág szirmain), ijesztő események kezdődnek el. Nem vitás, hogy a felnőtté érés küszöbén álló gyermek szemén át látjuk a világot, amely zavaros, borzalmas és egyben szépséges is. Vámpírok, koporsók, pedofil papok, boszorkányégetés, vérfertőzés - a világot új érzelmek hatják át Valerie szemszögéből, mindent körbevesz és elborít a növekvő szexualitás.

A film majdnem minden jelenetében szimbólumok sokaságával találkozhatunk, ilyen szimbólum például maga Valerie nagyanyja, aki visszafiatalodása után szintén vámpírrá változik, a leskelődés a falakon, a gyermeki kíváncsiság, vagy a menyét, Európában a gyilkosság, a vérszívás jelképe.

Köztudottá vált egyébként, hogy Angela Carter, a „Farkasok társasága” (The Company of Wolves) alkotója látta Jires filmjét, és ez az élmény erősen inspirálta az 1984-ben vászonra vitt történet megírásában. És tényleg, ha rövid akarnék lenni, azt mondanám, mindkét film a felnőtté válásról, az összezavarodottságról, az ismeretlen világtól való félelemről szól. A „Valerie…” azonban egyáltalán nem próbálja az álomvilág szürrealizmusát lineárisan, a legkisebb közérthetőségre törekedve elmesélni. Amit látunk, sok esetben érthetetlen (bár jobban belegondolva oly egyszerű…), de kegyetlen, és egyben gyönyörű is… amilyen egy álom szokott lenni.

Végeredmény: A szocialista blokk egyik remekműve - szürreális csoda Csehszlovákiából

A film: 10 pont