Zombieland (2009)

Zombieland (2009)

A zombik mindent, és mindenkit elpusztítottak, vagy megfertőztek Amerikában. Na jó, azért kivételek mindig vannak: ilyen Columbus (Jesse Eisenberg) és Tallahassee (Woody Harrelson) is. Columbus a túlélés magasiskoláját űzi, az élete megmentésére felállított, szigorúan betartandó szabályrendszere úgy fest, beválik. Példák: ne hősködj! Az autóban kösd be magad! Veszélyhelyzet előtt melegíts be! Ne hagyd magad meglepni a zombiktól a klotyón! Vagy valami ilyesmi. Tallahassee nem törődik holmi túlélési szabályokkal, ő egyszerűen csak kinyírja az élőhalottakat. És teszi ezt egyre nagyobb élvezettel, kreativitással, leleménnyel - ha már tönkre van vágva az élet, legalább kis örömök legyenek benne. A két magányos „mégegyelőreember” találkozik, és nagy utazás veszi kezdetét a zombik által uralt országban…

A „Zombieland” című film fergetegesen kezdődik, de félúton kipukkad, ahogy számos kortársa is. Ez az a mondat, amelyet - sajnos - úgy számítottam, hogy tapasztalataim alapján le kell majd írnom ebben a kritikában. Nos, MÉGSEM. A mondat a film megnézése után így néz ki: A „Zombieland” fergetegesen kezdődik, majd ugyanúgy folytatódik, és végül az utóbbi évek legjobb zombis horrorfilmjévé növi ki magát. Nem tévedés, a kezdés lehengerlő poéndömpingje után Ruben Fleischer rendező sikeresen tartja a színvonalat. Hőseink száma megduplázódik, a poénok továbbra is ülnek, kapunk egy nem várt cameót a gazdagnegyedből és egy őrületes, zombikkal alaposan feldúsított finálét. Ami közös a remekül muzsikáló epizódokban, az az, amiért remekül muzsikálnak: piszkosul jól vannak megírva (állítólag a nagy William Goldman is besegített ebben…). A hangsúly a vígjátékon van, és a viccek úgy működnek, ahogy mindig és mindenhol működniük kellene (a kedvencem az, ahogy Columbus szabályait unos-untalan beigazolódni látjuk). Nem összedobált, hanem látnivalóan hosszú idő alatt kiérlelt és papírra vetett poénokról van szó, amelyeket a forgatókönyv két izgalmas karakterrel párosít össze. És itt a másik telitalálata a filmnek, a két egymástól igen sokban különböző karakter. Columbus az első perctől kezdve érdekes, egyszerűen kíváncsiak vagyunk rá, hogy ez a nyeszlett egyetemista hogyan tudott, és tud életben maradni. Tallahassee-é a fizikai és verbális poénok többsége, Woody Harrelson emellett úgy lubickol a szerepben, ahogy már régen láttuk, és mint hogyha belőtte volna magát a jelenetei előtt (ide tartozik, hogy egyszer a zsaruk lekapcsolták, és hűvösre tették egy kis időre forgatás közben marihuána birtoklásáért…).

Külön szimpatikus, ahogyan Fleischer (és könyve) bánik a karakterekkel. A kezdeti vaskos vígjáték után van bátorsága kicsit visszavenni, és csendesebb jelenetekben még jobban közelebb hozni a nézőhöz a szereplőket, akik ekkor sem szürkülnek el, és akik korábbi „coolságuk” után jellembéli sokoldalúságukról is számot adnak. Így tud még nagyobbat ütni a befejezés a vidámparkban, hiszen ekkor már az összes „nemzombi” figura a szívünkhöz nőtt valamennyire, és a rájuk leselkedő veszély miatt igencsak aggódni fogunk értük.

Fleischer azért mai szokás szerint tiszteleg is egy sort az ősök előtt, különösen sikeres e törekvése például egy nagy egymásra bámulás, és a „Pár dollárral többért” zenés összepárosítása során.

Borzalmasan jó szórakozás tehát a „Zombieland”, és ezt a fejesek is így érezhették, ugyanis már mozgósítottak is egy második rész elkészítéséhez. Reméljük, a minőség nem fog romlani; az mindenképpen biztató, hogy várhatóan ismét Fleischer ülhet a rendezői székbe.

A dvd a Pro Video kiadása; a magyar szinkron nagyon jól sikerült.

Végeredmény: Végre-valahára egy remek zombifilm

A film: 10 pont