The Driller Killer (1979)

The Driller Killer (1979)

Reno, a festő egy elég lepattant lakásban lakik két nőismerősével. A festő éppen egy nagy feladaton dolgozik, a megrendelője már türelmetlenül várja a nagy mű elkészültét. A művésznek azonban kezd elege lenni mindenből. Pénze nincs (még a lakbérre sem), a szomszédba meg beköltözik egy rockegyüttes, amely ideje nagy részében próbál. A Reno számára csak ostoba, zavaró ricsajozás végül odáig vezet, hogy egyszer csak végleg elszakad a cérna. A férfi az indulatát a környékbéli hajléktalanokon, az utca emberein vezeti le, méghozzá drasztikus módon: egy fúrógépet mélyeszt áldozataiba…

Egy újabb „Video-Nasty”, avagy híres-hírhedt horrorfilm a hetvenes évekből. A már a plakátja révén is betiltott film a kultikus független amerikai rendező, Abel Ferrara műve. Tulajdonképpen aki látott már darabokat (akár egyet is) a rendező életművéből, az könnyen felismerheti, hogy a „The Driller Killer” tipikus Ferrara-film. A mester talán legismertebbje, a „Mocskos zsaru” (Bad Lieutenant, 1992) vallásos szimbolikája, és az amerikai nagyváros utcáinak társadalomrajza (egyszerűbben: a város összes fellelhető mocska) már ekkor, 1979-ben központi szerepet játszott a rendezőnél. A „főhős” - maga Ferrara játssza - szintén olyasvalaki, akivel azonosulni talán lehetetlen, viszont érdemes megfigyelni a süllyedését egyre mélyebbre - főleg morálisan. A filmben az áldozatok szerencsétlen alakok, akik a mocskos utcán élnek, innen már csak egy lépés a Taxisofőr „Meg kellene már tisztítani ezeket a szennyes utcákat”-üzenete. Ferrara a vallásnak is hagy teret, bár messze nem annyit, mint Harvey Keitel esetében 13 év múlva. A legfeltűnőbb e szempontból talán a begurult festő egyik gyilkossága, melynek során áldozatát mintegy krisztusi pózban éri utol a szomorú vég; de az sem véletlen, hogy a film egy templomban kezdődik.

És most a minőségről. Nem tartom rossz filmnek a Drillert, de időnként erősen kiütközik az amatőrsége, bár ez a rendezői debütálásra fogható. A középső rész túl hosszú, a rockbanda vernyákolásából kevesebb is bőven elég lett volna, az alakítások pedig az átlagos kategóriájába sorolhatók, habár az is igaz, hogy a szerepek akkora nagy kihívást nem jelentenek. Viszont az utolsó 20-25 perc igen működőképes. Ekkor pörögnek fel az események (csakúgy, mint a fúró is), és a befejezés nagyon-nagyon ütősnek mondható, és Ferrara képességeit jelzi, a vérengzések után e végső jelenetben vér nélkül ér el számottevő hatást. Ha mindezt összefoglalom, leírható, hogy a Drillerben vannak gyengus percek (tízpercek), de erős pillanatok is - amolyan tipikus debütáló rendezés. A rendező igazi mesterműve a „Mocskos zsaru”, de a „The Driller Killer” egy érdekes horror-előzmény Harvey Keitel pokoljárásához.

Végeredmény: Egy hírhedt rendező hírhedt filmje - egyszer mindenképpen érdemes megnézni

A film: 7 pont