The Driller Killer (1979)
Reno, a festő egy elég
lepattant lakásban lakik két nőismerősével. A festő éppen egy nagy feladaton
dolgozik, a megrendelője már türelmetlenül várja a nagy mű elkészültét. A
művésznek azonban kezd elege lenni mindenből. Pénze nincs (még a lakbérre sem),
a szomszédba meg beköltözik egy rockegyüttes, amely ideje nagy részében próbál.
A Reno számára csak ostoba, zavaró ricsajozás végül odáig vezet, hogy egyszer
csak végleg elszakad a cérna. A férfi az indulatát a környékbéli hajléktalanokon,
az utca emberein vezeti le, méghozzá drasztikus módon: egy fúrógépet mélyeszt
áldozataiba…
Egy újabb „Video-Nasty”,
avagy híres-hírhedt horrorfilm a hetvenes évekből. A már a plakátja révén is
betiltott film a kultikus független amerikai rendező, Abel Ferrara műve.
Tulajdonképpen aki látott már darabokat (akár egyet is) a rendező életművéből,
az könnyen felismerheti, hogy a „The Driller Killer” tipikus Ferrara-film. A
mester talán legismertebbje, a „Mocskos zsaru” (Bad Lieutenant, 1992) vallásos
szimbolikája, és az amerikai nagyváros utcáinak társadalomrajza (egyszerűbben:
a város összes fellelhető mocska) már ekkor, 1979-ben központi szerepet
játszott a rendezőnél. A „főhős” - maga Ferrara játssza - szintén olyasvalaki,
akivel azonosulni talán lehetetlen, viszont érdemes megfigyelni a süllyedését
egyre mélyebbre - főleg morálisan. A filmben az áldozatok szerencsétlen alakok,
akik a mocskos utcán élnek, innen már csak egy lépés a Taxisofőr „Meg kellene
már tisztítani ezeket a szennyes utcákat”-üzenete. Ferrara a vallásnak is hagy
teret, bár messze nem annyit, mint Harvey Keitel esetében 13 év múlva. A
legfeltűnőbb e szempontból talán a begurult festő egyik gyilkossága, melynek
során áldozatát mintegy krisztusi pózban éri utol a szomorú vég; de az sem
véletlen, hogy a film egy templomban kezdődik.
És most a minőségről. Nem
tartom rossz filmnek a Drillert, de időnként erősen kiütközik az amatőrsége,
bár ez a rendezői debütálásra fogható. A középső rész túl hosszú, a rockbanda
vernyákolásából kevesebb is bőven elég lett volna, az alakítások pedig az
átlagos kategóriájába sorolhatók, habár az is igaz, hogy a szerepek akkora nagy
kihívást nem jelentenek. Viszont az utolsó 20-25 perc igen működőképes. Ekkor
pörögnek fel az események (csakúgy, mint a fúró is), és a befejezés
nagyon-nagyon ütősnek mondható, és Ferrara képességeit jelzi, a vérengzések
után e végső jelenetben vér nélkül ér el számottevő hatást. Ha mindezt összefoglalom,
leírható, hogy a Drillerben vannak gyengus percek (tízpercek), de erős
pillanatok is - amolyan tipikus debütáló rendezés. A rendező igazi mesterműve a
„Mocskos zsaru”, de a „The Driller Killer” egy érdekes horror-előzmény Harvey
Keitel pokoljárásához.
Végeredmény: Egy hírhedt rendező hírhedt filmje - egyszer mindenképpen érdemes megnézni
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése