L’assassino é costretto ad uccidere ancora/The Killer Must Kill Again (1975)

L’assassino é costretto ad uccidere ancora/The Killer Must Kill Again (1975)

A férfi átkozódva elmegy otthonról. Feleségével megint jól összeveszett, pedig a nő pénze rendkívül fontos az üzlethez. Az éjszakában hirtelen furcsa látvány tárul a szeme elé. Egy magas, ijesztő külsejű alak halottnak tűnő nőt helyez autója kormánya mögé, majd a járművet mindenestül a folyóba löki. Bárcsak a kiállhatatlan feleségem lenne abban az éppen elsüllyedő autóban - gondolja hősünk, majd remek ötlete támad. Megszólítja a nem túl bizalomgerjesztő figurát, és üzletet ajánl neki. Egy rakás pénzt azért, hogy a nem kívánatos nőt az imént demonstrált módszerrel tüntesse el örökre. A megegyezést a terv végrehajtása követi. Minden jól alakul, egészen addig, amíg az autó - csomagtartójában a gyűlölt feleség testével - egyszerűen köddé válik…

… és ezzel egy emlékezetes hajsza veszi kezdetét, az autót ugyanis egy fiatal szerelmespár kötötte el. A bérgyilkos azonban nem zavartatja magát, és a pár után ered: a holttestet mindenáron el kell tüntetni. Hitchcock „Idegenek a vonaton”? Bizony, a kiindulópont hasonló hozzá. Utána azonban egy road movie-ba oltott giallo következik, amely egy lakatlan tengerpart házban állapodik meg, és itt már igencsak véres epizódokra is sor kerül.

Elsőrangú a stáb, bár George Hiltonnak ezúttal sok dolga nincs, azért a női nem számára szívdöglesztően tud nézni, nem csoda, hogy szerepe szerint itt is egy nőfaló, de feleségéhez is gyorsan vissza tudja hízelegni magát. Jelen van még a szerelmespárként Alessio Orano és a szépséges Cristina Galbo is, de a „The Killer Must Kill Again” legnagyobb dobása mégis Michel Antoine (az „Egy marék dinamit” rosszfiúja), aki már attól ijesztő tud lenni, hogy szimplán a kamerába mered.

Luigi Cozzi igazából nem csavargatja a sztorit, giallója a „straightforward” változatot képviseli, vagyis az események logikusan és könyörtelenül következnek egymás után, különösebb variálás nélkül. A legemlékezetesebb jelenetsor egyértelműen az, amikor párhuzamosan látjuk Oranót, amint a zöldben alkalmi szöszi ismerősét (Femi Benussi) kettyinti, és szegény szerencsétlen Galbót, aki abban a hitben van, hogy szerelme ennivalóért ment a városba, és aki - szűz lévén - az első alkalmat valami rendkívülinek képzeli el mindaddig, amíg a bérgyilkos Antoine rá nem tör. Az alkalmi numera és a megerőszakolás képei keserű elegyet alkotnak ebben a giallo gyöngyszemben.

Amely gyöngyszem egyébként már 1973-ban elkészült, de különböző okok miatt két évig csúszott a bemutatása. Ilyen ok volt például a cenzori bizottság, amely eredeti formájában nem engedélyezte a bemutatást - nyilvánvalóan a túl sok (?) szexet kifogásolták. A szőke útszéli ismeretség szerepére az alkotók eredetileg Gloria Guidát szánták, de „felsőbb” nyomásra végül Femi Benussi lett a befutó (Galbo helyett pedig Ornella Muti volt tervbe véve - bár azt hiszem, ekkoriban Mutit mindenki tervbe vette). Végeredményben a „The Killer…” (amelynek a címét „The Spider”-ből változtatták át) már nem lett annyira sikeres, mint műfajbéli elődei, hiszen 1975-re a giallo-láz némileg lecsengett. Igazán kár, hiszen Cozzi filmje az első vonalba való.

A dvd a Mondo Macabro gyárából került ki, és nagyon jó befektetés: olasz és angol hang, angol felirat, eredeti képnagyság, rendezői interjú, kommentár, doku, galéria, trailer - ennél nem is kell több. Az, hogy néha a hang kicsit zúg és serceg, egyáltalán nem kell, hogy kedvünket szegje, ha ezt az elsőrangú giallót a polcunkra akarjuk helyezni.

Végeredmény: Kemény giallo emlékezetes rosszfiúval

A film: 10 pont

A dvd: 10 pont