Antropofago/Antropophagus (1980)

Böjtös Gábor kritikáiból:

Antropofago/Antropophagus (1980)

Néhány fiatal vakációzni megy Görögországba, ahol egy hatalmas hajóutat terveznek be, de azt nem tudják végrehajtani, mivel útközben összetalálkoznak egy nővel, akinek megígérik, hogy elviszik az ismerőseihez egy elég kihalt kis szigetre. Ahogy a kártyákból jósoló egyik nő, úgy mi is tudjuk előre, hogy valami nagyon nem stimmel az említett szigeten, hiszen a bevezetőben már láthattuk, ahogy valaki, vagy valami jól lemészárol az ottani tengerparton egy német párocskát, így meg sem lepődünk, amikor a szárazföldre érve egy szellemvárost találnak hőseink, majd egy titokzatos idegen sorra leöli őket, miközben jókat lakmározik a testükből.   

A narrátoros videózás hőskorában A görög rettenet/A görög rém címen is ismert alkotás D’Amato egyik legjobbja (a Buio Omega mellett, plusz én csípem egy-két betegebb Emmanuelle-filmjét is – Last Cannibals, Around the World –). Nincs benne meztelenkedés, nincsenek benne kifejezetten gagyi effektek, ráadásul összeáll az egész (nem úgy, mint a folytatás, az Absurd, ami alapvetően nem lenne rossz mészáros filmként, amennyiben jobban és logikusabban kapcsolódna az első részhez, illetve jobbak lennének benne az effektek). A rendezés tisztességes munka, időnként kifejezetten kellemes horroros hangulattal bír, a színészek nem rosszak, George Eastman remekel a kannibál családapa szerepében – az őrülete szinte tapintható, a rögtönzött abortusz (amikor könyékig nyúl a kismamába, majd kitépi a magzatot) pedig a mai napig ütős kis haláleset, éppen úgy, mint a végjáték.

A dvd a Zombi 2 mellett a Shriek Show egyik legjobbja, avagy kétlemezes verzió papírfeknivel. A dvd-n ott a film (néhol koszolódó, de nem vészes képpel), angol és olasz hang, angol felirat, trailerek, képgaléria, alternatív kezdés, interjúk, illetve helyett kapott az Images in the Convent-en kezdődő, D’Amato munkásságáról szóló dokumentumfilm második része is, ami kicsit több mint egy óra tömény információ, és ami ezúttal inkább a rendező horroros alkotásaira összpontosít, míg az első rész az erotikusabb, pornósabb vonalat mutatta be (D’Amato ugye a horrorfilmjei után a kilencvenes évek óta leginkább csak pornókat forgatott, ráadásul volt pár hibridje is, mint például a Porno Holocaust, vagy az Erotic Nights of the Living Dead).

 

A film: 9 pont

A dvd: 9 pont

(A kritikáért köszönet illeti Böjtös Gábort)