La seduzione (1973)

La seduzione (1973)

A Franciaországból hosszú távollét után hazatérő Giuseppe váratlanul viszontlátja Caterinát, korábbi plátói szerelmét. Az érzelmek persze fellángolnak annyi eltelt idő után, és úgy tűnik, semmi sem állhat a kibontakozó szerelem útjába. Feltűnik azonban Giuseppe látókörében Caterina tinédzser lánya, és amikor a szerelemtől addig szinte észre sem vett tini félreérthetetlen jelzéseket küld jövendőbeli mostohaapja felé, az nem tud neki ellenállni… és ezzel végzetes hibát követ el.

Ugyan ki tudna ellenállni egy „La seduzione” című filmnek, amelyben a szépséges Jenny Tamburi (a vásznon debütálva) egy sokkal idősebb férfi csábítóját játssza Fernando di Leo rendezése alatt? Szerintem kevesen, és a jó hír az, hogy hiába a sok ziccert magában rejtő történet, régi jó szokás szerint intelligens erotikus drámát látunk folytonos és agyatlan ágyjelenetek sorozata helyett. Van egy remek forgatókönyvünk, amelyet többen is írtak (eredetileg di Leo írta volna, de az ő változatát visszadobták), jó szereposztásunk és folyamatos az erotika, amely nem megy el a szélsőségek felé. Vagyis 1.: nem szexfilmre hajaz a dolog, a szex többnyire takarók alatt zajlik, 2.: manapság megszokott erőltetett prűdséget sem tapasztalunk, ami nevetséges is lenne, tekintve, hogy mi áll a történet középpontjában. Mindebből kifolyólag van néhány meztelen jelenet (a Caterinát játszó Lisa Gastoni és a tinit alakító Tamburi részéről is), éppen annyi, amennyi egy ilyen Lolita típusú történet elmeséléséhez kell. És bármennyire is szemkápráztató látvány a női részleg ruhátlan intermezzója, a legerotikusabb részek di Leo filmjében azok a csábítási jelenetek Maurice Ronet (Giuseppe) és Tamburi között, amelyek textilben is maximális hatást érnek el, és amelyek miatt valószínűleg Kubrick Lolitáját másodpercek alatt tiltották volna be.

Ez a két jelenet (Ronet és Tamburi közös újságolvasása, illetve utóbbi takarítása) annyira erős, hogy ezután teljességgel meg tudjuk érteni Giuseppét, hogy nem bír magával, ha a kis Graziellát megpillantja. És ezután egy intelligens dráma veszi kezdetét tele pergő dialógusokkal, jó mellékszereplőkkel (bár Giuseppe barátja néha elég nagy blődségeket beszél, és túl sokat) és sok-sok érzelmi kitöréssel. Di Leo rendezése szokás szerint magas színvonalú, így a filmnek igazából egy-két apróságot leszámítva nincs gyenge pontja.

A dvd a Raro kiadványa; olasz barátaink csodákat tudnak művelni egy több mint három évtizedes film képének javítgatása közben, és ezt itt is bizonyítják: a szép nem elég erős kifejezés a képanyag minőségére. A hátsó borítóra ne hallgassunk, ha azt hirdeti, hogy a képarány 4:3-as, mert szélesvásznú, ellenben az e bakitól pár centiméterre található „SOTTOTITOLI INGLESE” információnak ugyancsak örülhetünk. És angol felirat még a félórás dokumentumfilmen is van, melyben a film számos jelenete mellett/alatt megszólal Jenny Tamburi (aki nem sokkal az interjú után betegségben elhunyt, követve ezzel a három évvel előtte eltávozott di Leót, és az 1983-ban rákban meghalt Ronet-t), di Leo, valamint a producer is, aki elmondja, hogy Graziella szerepét eredetileg Ornella Mutinak szánták, aki olyan szép volt, hogy a közelében senki még csak pisszenni sem mert - de végül Gastoni követelésére megszabadultak tőle. A doku során a megkérdezettek sztorizgatnak, vagyis a rövidfilm a „La seduzione” rajongói számára igazi kincsesbánya.

Végeredmény: Lolita olasz módra remek rendezéssel

A film: 10 pont

A dvd: 9 pont