La rose de fer (1973)
Egy gyors ismeretség, majd egy randevú - a férfi és a nő
találkozása ezek alapján teljesen normálisnak, hétköznapinak tekinthető. A
férfi azonban egy zseniális, fergeteges ötlettel rukkol elő: újdonsült
barátnőjét egy temetőbe viszi romantikázni…
Mivel egy Jean Rollin-filmről van szó, nem lehet meglepő,
hogy a Kedves Olvasónak csak ezzel a nyúlfarknyi tartalomismertetővel kell
beérnie. A sztori tényleg csak ennyi, frissen összeismerkedett párunk sétálgat
a temetőben, majd még egy kriptába is lemerészkedik, ahol az intim hangulat sem
marad kihasználatlanul. És hogy Rollin mit hoz ki ebből a minimalista, igen
költségkímélő filmből? Nos, a férfi egyre agyatlanabbul viselkedik, melynek
során a nő menekülni kezd előle, és ez egy kis szaladgálást eredményez,
ráadásul a férfi még a karóráját is a kriptában felejti (ennek később
jelentősége lesz). Eközben Rollin is bekóvályog a saját kamerája elé (nagy
cameót nem szánt magának, éppen átmegy a képen, és néz egyet), és szép lassan
unalomba fullad az egész. De aztán teljesen váratlanul a film magára talál
(egészen pontosan onnantól, hogy a nő is bekattan), és egy élvezetes,
kellemesen szürreális, tipikus Rollin-filmmé alakul át. Az alakítások
átlagosak, de az utolsó 20-25 perc miatt valahogy mégis úgy fogjuk érezni, hogy
egy aránylag kellemes horrorélménnyel gazdagodtunk (meg egy kissé szétdúlt
temető látványával). Még úgy is, hogy Rollin vámpírjait azért mindez nem feledteti…
Végeredmény: Kétszereplős Rollin-horror – bizalomgerjesztő
kezdés, gyenge folytatás, egészen jó befejezés
A film: 7 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése