Szanatórium/Insanitarium (2008)

Böjtös Gábor kritikáiból:

Szanatórium/Insanitarium (2008)

Jack (Jesse Metcalfe) anyjuk halála után igyekszik vigyázni a húgára, Lily-re, aki egy öngyilkossági kísérlet után egy elmegyógyintézetbe kerül, így a fiú követi a lányt az őrültek birodalmába, hogy ott is foghassa a kezét. Ám arra nem számít, hogy a korszerű szanatórium falain belül Dr. Gianetti (Peter Stormare) újfajta, a nano-technológiát alkalmazó kísérleteket folytat a betegeken azok gyógyulása érdekében, de terveivel ellentétben nem kezesbárányokat, hanem vérre szomjazó őrült fenevadakat kreál titkos laboratóriumában.

Az elsőfilmes Jeff Buhler filmjéről mindent hallottam már, de túl sok jót nem, maximum annyit, hogy a vége beteg és véres, ami kárpótol az előtte lévő egy órányi borzalomért. Nos, ehhez képest nem szenvedtem annyira a film elején – klisés, tipikus, semmi különös; de nem borzalmas –, viszont a vége sem nyűgözött le annyira – véres, beles, néhol beteg; de ezzel együtt is klisés, semmi különös, láthattunk már ilyet is sokszor.

A film főhőse, Jesse Metcalfe jól szerepel, hozza a tőle elvárható Született feleségekes formáját, Dr. Gianetti szerepe rá lett szabva a Constantine Sátánjára, de van itt még kedves kis ügyifogyi srácunk (Kevin Sussman), kötelező fekánk (Evan Parke), egzotikus kinézetű nővérkénk, aki kiáll a betegek mellett (Olivia Munn), plusz az Amerikai pite 2. „leszbikája”, Lisa Arturo is mutogat némi cicit, amikor éppen nem idegbetegeskedik (és többnyire nem az utóbbi funkcióját látja el, mivel a film fele környékén elhagyja valahol a felsőjét, amit aztán sehogy sem akar megtalálni, így az utolsó félórában már csak maximum vér takarja diszkréten az általa lóbált szilikonciciket).     

                         

Szóval van itt pozitívum, meg negatívum, meg jófajta kis visszatérő gitárzenés aláfestés, meg vér és gyilkosságok (szike állon át a fejbe, szem melletti beszúrás, darabolás, vagdosás, széttépés), meg hülyeségek (lehetne a filmvégi szlogen: „a film során egyetlen ember sem sérült meg, mert végig rongybabákat filmeztünk” – és tényleg, hiszen a macska feje egy rántásra leszakad, ahogy az emberi kar is), avagy ez egy nagyon vegyes film. Nem rossz, nem nézhetetlen, de nem is olyan nagy szám, és ez általánosságban minden részletére igaz.

A film: 7.5 pont

(A kritikáért köszönet illeti Böjtös Gábort)