La setta/The Sect (1991)

La setta/The Sect (1991)

Egy kis hippi közösség a pusztában, a hetvenes években: a fiatalok gyermekeikkel együtt élvezik a függetlenséget, Rolling Stones-t hallgatnak. Ekkor egy idegen férfi tűnik fel, akit a közösség szívesen lát egy éjszakára. Kis idő múlva a fiatalok halottak, az idegen, és időközben előkerült társai rendeznek vérengzést közöttük. Ugrás az időben, több mint húsz év múlva Frankfurtban egy zsebes benyúl egy jólöltözött férfi kabátzsebébe a metrón, de nem pénz, vagy a zsebből félig kikandikáló aranylánc kerül elő, hanem… egy emberi szív. A zsebes köddé válik, a férfi megzavarodik, majd az őt bekerítő rendőrök szorításában kiloccsantja az agyát. Újabb ugrás, de ezúttal csak térben: egy öregembert véletlenül elüt autójával egy fiatal tanárnő, Miriam. Az idős férfi nem szenved súlyos sérüléseket, de Miriam hazaviszi magához, és ezzel különös események egész sorát indítja el. Az öregember láthatólag jól kiismeri magát a házban, a pincében felnyit egy csatornafedelet, majd meghal, de holtteste később eltűnik. Miriamnak ezután gyakran lázálmai vannak, egyik barátnőjét halálra szurkálják, a házában pedig mintha nem lenne egyedül. És hogy mi köze a három helyszínen történt eseményeknek egymáshoz? Az összekötő kapocs nem más, mint a SZEKTA.

Elérkeztünk kedvenc Michele Soavi-filmemhez, a „La setta” című hipnotikus képözönhöz. Soavi azon törekvése, hogy extrém beállításokat, kameramozdulatokat ötvözzön egy elbeszélt történettel, itt teljes sikert arat. Miközben nézzük a filmet, megállapíthatjuk, hogy nagyon nagy mennyiségű ötlet áramlott ki Soavi (és Dario Argento), és stábja agytekervényeiből. Jobbnál jobb jelenetek, klausztrofóbikus helyszínek, helyenként pedig tényleg gyomorforgató részletek követik egymást. Kapunk egy különös, és rémületes tartalmú csatornát a főhősnő házikójának pincéjében, egy végzetesen arcra tapadó kendőt, egy hosszúkás fekete ízeltlábút, amely az ember orrába mászik, de enyhén idegborzoló az az arcbőrletépés is, amit a bőr alá szúrt karikás végű kampókkal, egy rántással végeznek. A cselekmény sokszor logikamentes, de Soavi mindezzel nem törődik (mi se tegyük), hanem tovább bombázza az emberi érzékeket a ki tudja, milyen úton-módon kiötlött rendezői húzásaival. A film a nagy fináléra már annyira szürreális és ijesztő, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Az utolsó pillanatig áradnak a meglepetések, elkoptatott horrorklisét egyet sem találunk, egyedül talán a „Rosemary gyermeke” köszönhet vissza a befejezés során. Dario Argento keze nyoma is rajta van a filmen, a pokol kapuja-motívum, de technikai részről mondjuk a csövek mellett rohanó kamera is őt idézi.

Míg például a hasonló stílusú, és jóval ismertebb „The Church”-ben minden színvonalassága mellett némileg zavart a sok gyenge színészi teljesítmény, ettől a „La setta” esetében nem kell félnünk. Miriamot Kelly Curtis, a nagy Jamie Lee testvérkéje (nővére) játssza, több mint jól. Herbert Lom meglepő húzás a casting részéről, de remekül beválik. Mégis, a lényeg e film esetében az iszonyatos hangulat. A néző nem tehet mást, mint megadja magát a horrorisztikus, szürreális képorgiának, melyet Pino Donaggio földöntúli dallamai festenek alá. Mindenképpen látni kell ezt a remekművet, valószínűleg azok is értékelni fogják, akik egyébként távol tartják magukat a szürrealista jellegű horrorfilmektől, és inkább sztoricentrikusak.

A dvd a Cecchi Gori olasz kiadása olasz-angol hanggal (utóbbi az eredeti hangsáv), olasz felirattal, képgalériával, előzetessel, filmográfiákkal. Szégyen, hogy Amerikában (vagy máshol) még nem adták ki, holott egy tisztességes hangminőségű, angol feliratos változat azonnali vétel lenne - és nemcsak az Argento-Soavi vonulat rajongóinak.

Végeredmény: Soavi talán legjobb filmje - ez már Argento szintje

A film: 10 pont

A dvd: 7 pont