Le orme/Footprints aka. Footprints on the Moon (1975)

Le orme/Footprints aka. Footprints on the Moon (1975)

Alice napja ugyanúgy indul, mint az összes többi. A különbség csak annyi, hogy egy eltépett képeslap darabjai hevernek a padlón, valamint egy sötét kosztümnek is nyoma vész. Alice ehelyett egy sárga színű ruhát talál, amelyen vérfoltok találhatók. Munkába menet jön az igazi meglepetés, a főnökségtől megrovást kap, amiért két napon át nem végezte el a kijelölt fordításokat. Alice szembesül a valósággal: nem kedd van, hanem csütörtök, vagyis két nap teljesen kiesett az életéből. Vajon mi történt vele ezen a két napon? Az egyetlen kiindulópont az eltépett képeslapon látható szálloda, és a felirat: Garma…

A Holdon vagyunk, egy űrszondából két alak tűnik elő. Az egyik űrhajós az eszméletlen másikat sorsára hagyja, visszaszáll a szondába és továbbrepül. A társ felébred, és rádöbben, hogy egyedül maradt a bolygón, levegője pedig már fogytán van. Hogy ez a vérfagyasztó képsor hogyan illeszkedik Alice, a két kitörlődött napja eseményeit kutató tolmácsnő történetébe? A film végére kiderül, de addig szinte csak gyönyörködni van okunk. A „Le orme” egy egyedülálló sci-fi/giallo, melyben Luigi Bazzoni (és a háttérben maradó - „uncredited” - Mario Fanelli) rendező olyan apró szilánkokból építi fel a végjátékra az utolsó részletig összeálló történetet, hogy a néző eleinte valószínűleg csak kapkodni fog némi fogódzó után.

A főszerepben a brazil Florinda Bolkan az 1974-es „Flavia the Heretic” után ismét emlékezeteset alakít, de az igazi bravúrt Vittorio Storaro („Apokalipszis most”, „Az utolsó császár”) képei jelentik, melyek mindegyike mintegy festményként kel életre. A szuperlatívuszok sorolását Nicola Piovani („Az élet szép”) zenéje teljesíti ki, szomorkás főcímzenéje véleményem szerint versenyben van a legszebb giallo-zene kitüntető és képzeletbeli címéért is.

Elképesztő az is, ahogyan Bazzoni műfajok egész sorát vonultatja fel a filmjében. A lélektani dráma és a giallo elemei a vég felé közeledve egy csodálatosan megható szerelmi történetbe torkollnak, melynek tragikus kifejlete, és a záró, tengerparti vízió jól fejbe kólintják az eddigre igen összezavarodott nézőt (mint engem is, egészen a következő megtekintésig).

A „Le orme” egyértelműen a legkülönösebb, legegyedibb giallók közé tartozik. Egyszerűen gyönyörű.

Végeredmény: Le orme - egy puzzle, amelyet élmény kirakni

A film: 10 pont