Magasfeszültség/Pulse (1988)

Magasfeszültség/Pulse (1988)

Bill Rockland egy éjszaka arra lesz figyelmes, hogy egyik szomszédja tombol. Az őrjöngés hangjai - bútordarabok csapkodása, üvegek törése - egy idő múlva elhalkulnak, és sem Bill, sem a kertváros többi lakója nem talál magyarázatot az eseményekre. A halott szomszéd után csak egy szellemház marad, rengeteg tönkretett elektromos berendezéssel. Mikor Billhez megérkezik első házasságából született fia, David, úgy tűnik, az élet visszatér a rendes, nyugodt kerékvágásba. De egy nap, amikor David egyedül tévézik otthon, a képernyőn furcsa jelek jelennek meg, és egy idő múlva az egész ház önálló életre kel. A hazaérkező szülők próbálják megnyugtatni Davidet, de az nyomozni kezd, és borzasztó felfedezést tesz: az őrjöngő exszomszéd romhalmaz házából villanyvezeték vezet hozzájuk…

Elektromos áram mint potenciális veszélyforrás, és mint egy horrorfilm negatív „szereplője”? Miért is ne, gondolhatta Paul Golding író-rendező, és jól tette, hogy elhatározását tett követte, ugyanis egy korrekt kis ijesztgetést hozott össze. Kevés szereplő, összetéveszthetetlenül „eighties” képi világ, figyelemre nagyon is méltó speciális effektusok: ez a „Pulse”.

A szereplők is rendben vannak, bár Cliff De Young kezdetben néha elég zavartan grimaszol, félúton belejön szerepébe, és a nagy finálé során, amikor a háza egy valóságos elektromos csapdává változik, már jócskán szívünkön viselhetjük sorsát. A fiát Joseph (Joey) Lawrence játssza, aki kellemes meglepetés, gyerekszereplő létére egyáltalán nem túlmozgásos, vagy más módon idegesítő (azóta egészen tűrhető tévés karriert futott be). Van egy kevés „poltergájsztos” beütés (lásd tévé felől érkező fenyegetés), de amúgy eredetinek tűnik minden, és Golding szándéka, az erőteljes, társadalmat bökdöső kritika is többnyire átjön. Túl sok az elektromosság az ember életében? Túl gyors az ilyen jellegű modernizáció? Nem kellene kissé visszalépni, azt látva, hogy szinte mindenben az elektromosság által hajtott gépek veszik át az ember szerepét? Ezek Golding és filmje kérdései, és persze a bemutatott eseményekkel azt sugallja, hogy a kérdésekre többnyire (úgy száz százalékban) igen a válasz.

Nézhető, szórakoztató kis darab tehát a „Magasfeszültség”, melybe bőven bele lehetne kötni (például semmi sem indokolja, hogy a fő karakter egy kisiskolás legyen, lehetne főzőcskéző háziasszony, betegszabadságon lévő sztárügyvéd, vagy akár meccset néző vietnámi veterán is a főszereplő), de felesleges lenne, hiszen a hiányosságokat jórészt feledtetik a jól eltalált jelenetek (az egyik csúcspont a garázsban játszódik le), és a házban sikeresen megteremtett klausztrofóbikus érzés. Kellemes, amolyan „gyermekek is megnézhetik”, avagy „pégétizenhármas” horror.

(A „Magasfeszültség” valaha megjelent itthon vhs-en, újabban pedig mozicsatornákon látható, vicces módon éjszakára száműzve, holott ez a film olyan messze van az R-es kategóriától, mint Uwe Boll egy Oscar-díjtól…)

Végeredmény: "Elektromos" horror a fiatalabb korosztálynak

A film: 8 pont