Lo squartatore di New York/The New York Ripper (1982)

Lo squartatore di New York/The New York Ripper (1982)

Egy sorozatgyilkos garázdálkodik New Yorkban, áldozatai fiatal nők. A felügyelő (Jack Hedley) képtelen az illető nyomába jutni, az pedig gúnyos telefonhívásokkal és állandó, Donald kacsa jellegű gurgulázással idegesíti. Mindezek tetejébe feltűnik egy ujjak nélküli férfi is, aki szintén nőket molesztál, és ezzel rögtön a gyanúsítottak listájának élmezőnyébe kerül. Egy fiatal nő, akit az ujjatlan alak a metróban próbált elkapni, túlél egy késes támadást, majd furcsa látomást tapasztal, melyben szeme elé kerül a gyilkos arca… vagy a vízió pusztán csak képzelődés volt?

„Fulci at his absolute most brutal…” - hirdeti a dvd hátoldala, és teljesen igaza van, a „The New York Ripper” minden idők egyik legbrutálisabb olasz filmje, és legkegyetlenebb giallója. A Ripper értékelése tulajdonképpen egyszerű, nézés közben és után kétféle érzelme támad a nézőnek: vagy imádja, vagy gyűlöli, amit látott. Én az előbbi tábort gyarapítom, a kiváló operatőri munkától a rendkívül izgalmas befejezésen át a csavaros történetig sok mindent tudnék dicsérni, de a legfontosabb talán az, ahogyan Fulci megalkuvást nem tűrően végigviszi művén a mindent elsöprő brutalitást. A Ripper olyan mértékben ábrázolja az emberi mocskot, a szadizmust, és ülteti bele egy szimplának tűnő sorozatgyilkos-sztoriba, hogy arra kevés példa van a filmtörténetben (így hirtelen talán még a három évvel korábbi „Cruising” - „Portyán” jut eszembe).

És hogy mitől remegett meg a cenzorok kezében az olló? Van mell-, és szemszeletelés, nyiszitelés, üveg megforgatása női nemi szervben, arc szétrobbanása és más egyebek. A szexuális tartalom is extrém magasságokban van, a nyolcvanas évekre, és Fulci munkásságára azért annyira nem jellemző explicit meztelenség a Ripperben élő színpadi szexshow és szadomazo ágyhoz kötözés képében is megjelenik. Nem csoda, hogy a Ripper bekerült az úgynevezett „Video Nasty”-k illusztris társaságába, az angol BBFC például nemes egyszerűséggel betiltotta. Idézet az angol Total Film magazinból, amely 2000 októberében Magyarországon is megjelent: „Bemutatva a stílus mélypontját, Lucio Fulci teljesen banális, nőgyűlölő thrillere olyannyira megmagyarázhatatlanul silány, hogy ki akarod majd mosni a szemed szappannal minden megtekintés után. A szabados életet élő hölgyeket büntetésként leölik, mint az állatokat a vágóhídon: az egyik jómódú áldozatot megtámadják, miután távozik egy élő szexshow-ról, ahol pornószereplők szimulált nyögéseit és hörgéseit rögzítette magnószalagra. A szélsőségesen visszataszító szexuális szadizmust csak az olcsó effektek és bizonyos jelenetek nyilvánvaló mesterkéltsége enyhíti, leginkább a hírhedt mellszeletelő képsor. A rettegés okai: A gyűlöletteljes szexuális szadizmus katalógusa, beleértve szemszeletelést, mellmetszést, behatolásos lábszexet és egy törött üvegnek az áldozat vaginájába lökését.”

(A látnivalóan eurohorror-gyűlölő, és valószínűleg kizárólag romantikus vígjátékokat néző szerzőnk egyébként Friedkin Ördögűzőjét nem meri szidalmazni, de Fulci neve már szinte káromkodás nála, a „Straw Dogs”-ról pedig egyszerűen valótlan állításokkal próbálja igazolni a - szánalomra méltó - angol betiltást, és elrettenteni a filmtől a nézőket)

Lehet utálni Fulci Ripperjét, de szerintem nem az erőszak és a szexualitás mennyisége miatt. Ez a mennyiség egy olasz horrorban bőven benne van, és mivel Fulci ekkoriban magánéleti problémáit is beleszőtte műveibe, még érthető is. Emellett egy nőgyűlölő, szadista gyilkosról szóló filmet (amely, és aki az amerikai piros lámpás éjszakából szedi áldozatait) kíváncsi lennék, mi értelme lenne letompítva leforgatni, bár Hollywoodban többnyire így csinálják.

Lehet utálni a Rippert azért, mert vannak benne logikátlanságok, hibák (például hová tűnt a film elején a kompról a kipingált szélvédőjű autó tulajdonosa?), és lehet utálni a Fulci korábbi munkáival való összevetés fényében. Egy dolgot azonban nem lehet elvitatni a Rippertől, mégpedig az unikum jellegét. Ez a film egy külön fejezet az olasz horror történetében.

A dvd a jól (?) megszokott Blue Underground-minőség: minimális extra (biográfia, trailer), angol mono hang, felirat meg minek (a halláskárosultak ne nézzenek Fulcit). De legalább a kép szép, ez is valami.

Végeredmény: Rendkívül brutális olasz giallo - egy vitatott életmű legvitatottabb darabja

A film: 10 pont

A dvd: 6 pont