Psycho 2./Psycho II (1983)

Psycho 2./Psycho II (1983)

Marion Crane belép a fürdőkádba, és zuhanyozni kezd. Nyílik az ajtó, és… azt hiszem, mindenki tudja, hogy mi fog történni. A kép ezután kiszínesedik, ezzel átlépünk húsz évet és a bíróságon vagyunk, ahol a bíró sporttárs elrendeli Norman Bates szabadon bocsátását. Csak Lila Loomis tiltakozik, aki a több mint húsz éves rémséges emlékekből semmit sem felejtett. Bates nem sokat törődik vele, hazatér abba a bizonyos motelbe, majd munkát vállal egy étteremben. A vendéglőben megismerkedik a fiatal Maryvel, akit meghív magához a házba. Nemsokára furcsa dolgok kezdenek történni: halott anyja nevében valaki üzeneteket küld, telefonál, majd a holttestek is elkezdenek szaporodni. Lehetséges, hogy Norman anyja még életben van? Vagy Norman ugyanolyan beteg, mint azelőtt és ő gyilkol? Vagy esetleg valaki a bolondját járatja vele?

A Tom Holland - Richard Franklin páros nem akármilyen feladatra vállalkozott a „Psycho” folytatásának elkészítésével. Hitchcock műve nemhogy a horror-műfaj alapköveinek egyike, de a filmtörténet egyik legjobbja is. Nos, Franklin direktor úr sequeljét ennek tekintetében is csak agyba-főbe tudom dicsérni. Kezdjük a történettel, pontosabban Holland szkriptjével, ami az utolsó pillanatokig meglepetések igazi tárháza. Bár a filmnek már az 58. percében megtörténik a nagy leleplezés, ami utána jön, még további csavarokat tartogat, hogy aztán egy idős hölgy megjelenésével az összes nézőnek leejtse az állát. Mindeközben megkapjuk mindazt, ami miatt egy Psycho-filmet érdemes megnézni: zuhanyjelenet, leskelődés, nagykés, holttestek a mocsárban. A produkció a vége felé kellemesen véressé is változik (a csúcsot mindenképpen egy full frontális szájbaszúrás jelenti), tehát a slasherek rajongói is megtalálják számításukat.

Hiábavaló lenne bármilyen írói bravúr, ha a stáb másodosztályú lenne. De nem így van: Anthony Perkins újra elvállalta Bates szerepét (de jól tette), és ismét felejthetetlen alakítást nyújt, a néző garantáltan nem fog tudni kiigazodni rajta. Mindenképpen ki kell térnem a női főszereplőre is, a szintén felejthetetlen Meg Tillyről van szó. Tilly ezzel a filmmel robbant be a köztudatba, és ha az „Amadeus” stábjából egy sérülés miatt nem húzták volna ki a nevét, valószínűleg még többet ért volna el rövid karrierje során. Tilly (Michelle Pfeiffer mellett) a mai napig az utolsó volt azon színésznők sorában, akiknél a klasszikus szépség óriási tehetséggel párosult. Ő és Perkins szinte a vállukon hordják a filmet (ami azért is bravúros, mert a hírek szerint nem szívlelték egymást túlságosan a forgatás alatt). A mellékszereplők szintén telitalálatok, a régről ismert Vera Miles mint bosszúszomjas anya, vagy Dennis Franz az iszákos recepciós szerepében. Az operatőri munkáról és a zenéről szintén csak felsőfokban tudok áradozni, különösen Jerry Goldsmith azon dallamait emelném ki, amelyekkel a gyilkossági jeleneteket vezeti be.

A dvd a Budapest Film kiadványa, és bár extrák nincsenek (még egy megveszekedett trailer sem), az eredeti magyar hang biztosan lenyugtatja a szinkronfüggőket. Ki kell térnem sajnos a hátsó borítóra, amely alaposan kinyitja a bicskát a film rajongói zsebében: három nevet is sikerült elírnia az emiatt mélyen nem tisztelt kollégának, Meg Tilly nála Tille, Dennis Franz kapott egy felesleges té betűt és a mester, Alfred Hitchcock nevét is elbaltázta az imdb-t, vagy a többi kismillió filmes honlapot nem túlzottan ismerő barátunk (lehet, hogy Hitchcock téje vándorolt át Franzhoz?). Ez utóbbi - ismertsége okán - egyébként külön bravúr, kíváncsi lennék, hogy például Edward Dmytryk, vagy Barbet Schroeder neve mivé változna át hátlapíró zsenink tolmácsolásában.

Végeredmény: Egy piszkosul jó, de gyakran lebecsült folytatás minden idők egyik legnagyobb horrorfilmjéhez

A film: 10 pont

A dvd: 7 pont