Psycho 2./Psycho II (1983)
Marion Crane belép a
fürdőkádba, és zuhanyozni kezd. Nyílik az ajtó, és… azt hiszem, mindenki tudja,
hogy mi fog történni. A kép ezután kiszínesedik, ezzel átlépünk húsz évet és a
bíróságon vagyunk, ahol a bíró sporttárs elrendeli Norman Bates szabadon
bocsátását. Csak Lila Loomis tiltakozik, aki a több mint húsz éves rémséges
emlékekből semmit sem felejtett. Bates nem sokat törődik vele, hazatér abba a
bizonyos motelbe, majd munkát vállal egy étteremben. A vendéglőben megismerkedik
a fiatal Maryvel, akit meghív magához a házba. Nemsokára furcsa dolgok kezdenek
történni: halott anyja nevében valaki üzeneteket küld, telefonál, majd a
holttestek is elkezdenek szaporodni. Lehetséges, hogy Norman anyja még életben
van? Vagy Norman ugyanolyan beteg, mint azelőtt és ő gyilkol? Vagy esetleg
valaki a bolondját járatja vele?
A Tom Holland - Richard
Franklin páros nem akármilyen feladatra vállalkozott a „Psycho” folytatásának
elkészítésével. Hitchcock műve nemhogy a horror-műfaj alapköveinek egyike, de a
filmtörténet egyik legjobbja is. Nos, Franklin direktor úr sequeljét ennek
tekintetében is csak agyba-főbe tudom dicsérni. Kezdjük a történettel,
pontosabban Holland szkriptjével, ami az utolsó pillanatokig meglepetések igazi
tárháza. Bár a filmnek már az 58. percében megtörténik a nagy leleplezés, ami
utána jön, még további csavarokat tartogat, hogy aztán egy idős hölgy
megjelenésével az összes nézőnek leejtse az állát. Mindeközben megkapjuk
mindazt, ami miatt egy Psycho-filmet érdemes megnézni: zuhanyjelenet,
leskelődés, nagykés, holttestek a mocsárban. A produkció a vége felé kellemesen
véressé is változik (a csúcsot mindenképpen egy full frontális szájbaszúrás
jelenti), tehát a slasherek rajongói is megtalálják számításukat.
Hiábavaló lenne bármilyen
írói bravúr, ha a stáb másodosztályú lenne. De nem így van: Anthony Perkins
újra elvállalta Bates szerepét (de jól tette), és ismét felejthetetlen
alakítást nyújt, a néző garantáltan nem fog tudni kiigazodni rajta.
Mindenképpen ki kell térnem a női főszereplőre is, a szintén felejthetetlen Meg
Tillyről van szó. Tilly ezzel a filmmel robbant be a köztudatba, és ha az
„Amadeus” stábjából egy sérülés miatt nem húzták volna ki a nevét, valószínűleg
még többet ért volna el rövid karrierje során. Tilly (Michelle Pfeiffer
mellett) a mai napig az utolsó volt azon színésznők sorában, akiknél a
klasszikus szépség óriási tehetséggel párosult. Ő és Perkins szinte a vállukon
hordják a filmet (ami azért is bravúros, mert a hírek szerint nem szívlelték
egymást túlságosan a forgatás alatt). A mellékszereplők szintén telitalálatok,
a régről ismert Vera Miles mint bosszúszomjas anya, vagy Dennis Franz az
iszákos recepciós szerepében. Az operatőri munkáról és a zenéről szintén csak
felsőfokban tudok áradozni, különösen Jerry Goldsmith azon dallamait emelném
ki, amelyekkel a gyilkossági jeleneteket vezeti be.
A dvd a Budapest Film
kiadványa, és bár extrák nincsenek (még egy megveszekedett trailer sem), az
eredeti magyar hang biztosan lenyugtatja a szinkronfüggőket. Ki kell térnem
sajnos a hátsó borítóra, amely alaposan kinyitja a bicskát a film rajongói
zsebében: három nevet is sikerült elírnia az emiatt mélyen nem tisztelt
kollégának, Meg Tilly nála Tille, Dennis Franz kapott egy felesleges té betűt
és a mester, Alfred Hitchcock nevét is elbaltázta az imdb-t, vagy a többi
kismillió filmes honlapot nem túlzottan ismerő barátunk (lehet, hogy Hitchcock
téje vándorolt át Franzhoz?). Ez utóbbi - ismertsége okán - egyébként külön
bravúr, kíváncsi lennék, hogy például Edward Dmytryk, vagy Barbet Schroeder
neve mivé változna át hátlapíró zsenink tolmácsolásában.
Végeredmény: Egy piszkosul jó, de gyakran lebecsült folytatás minden idők egyik legnagyobb horrorfilmjéhez
A film: 10
pont
A dvd: 7
pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése