The Human Centipede (First Sequence) (2009)

The Human Centipede (First Sequence) (2009)

Két amerikai lány bulizni készül, de az autó éjszaka, az erdő közepén lerobban. A lányok botorkálni kezdenek az erdőben arra, amerre valamiféle civilizációt sejtenek, és találnak is egy házat, amelyben Dr. Heiter lakik. A doktor Úr minden vágya, hogy létrehozzon egy új csodalényt, egy kis háziállatot, amely korszakalkotó orvosi bravúr is lenne egyben. A lény létrehozásához, az operációhoz már csak három emberi alanyra lenne szükség. A két váratlan vendég felbukkanása kissé meggyorsítja Heiter terveinek realizálását, azt, hogy megalkossa az emberi százlábút…

A „Human Centipede” az utóbbi évek egyik leghírhedtebb horrorfilmje, de ennek ellenére eléggé konvencionálisan kezdődik. Két jobb sorsra érdemes leányzó botorkál az erdőben, majd ajtót nyit nekik a Gonosz. Valljuk meg, eléggé gyenguskák ezek a jelenetek, a két színésznő nem Meryl Streep magasságában képviseli a színművészet tudományát ahhoz, hogy színvonalassá tegye az első húsz percet. Rengeteg a klisé is: természetesen nincs térerő, természetesen a lányok nem maradnak az autójukban reggelig, csakis a sötétben kell elkezdeniük (az erdőben) kóvályogni és persze a fogságból ritka bénán kell megpróbálni megszökni. Nevezetesen: félig lebénult karral vissza kell menni a pincébe társunkat húzni a földön, mindezt úgy, hogy ellenfelünk (aki némileg jobban ismeri a járást a házban, mivel hogy az övé) puskával van felfegyverkezve, ahelyett, hogy megpróbálnánk az erdőbe vetni magunkat, ahol minden egyes fa fedezékül szolgálna, és nagyobb az esély a menekülésre.

De miután ezeken a manapság megszokott butaságokon túljutunk, egy egészen tűrhető horrorfilm veszi kezdetét. A színvonal emelkedésében nagy szerepe van Dieter Lasernek, aki valami egészen sajátos stílusban játssza a doktort. Időnként gúnyos, időnként teljesen „over the top”, néha meg egyenesen egy náci tiszt áll előttünk (lásd még csizma, emberkísérletek…). Nagyot dob a dolgokon a harmadik áldozat, a japán fickó személye, aki még nem túl sok mozgásteret biztosító szerepében is karaktert tud alkotni.

És igen, mindez erősen gusztustalan, de van valami groteszk bája is az eseményeknek, ráadásul a néző még egy mozgalmas utolsó negyedórában is részesül, valamint egy befejezésben, amely - enyhén szólva - nem túl megnyugtató. Pluszban van még egy nagyon nem elítélendő, sőt, támogatandó tényező: mindez eredeti. A rendező Tom Six és stábja nem rimékelésben akarta kiélni magát, és nem is valami unalomig ismert slasher-sztorit nyomott le tizedszerre. Ezt manapság már mindenképpen meg kell becsülni, még akkor is, ha mondjuk a végeredményre azt mondhatnánk, hogy „megpróbálta, volt egy eredeti ötlete, filmre vitte, oszt így sikerült, talán majd legközelebb”. De a „The Human Centipede”-nél nem ez a helyzet, a film bőven belefér az „oké” kategóriájába (bár azt hozzáteszem, nekem egyszer is elég volt belőle).

Végeredmény: egy eredeti és egyben gusztustalan ötlet nem rossz megvalósításban, változó alakításokkal és emlékezetes főgonosszal

A film: 7 pont