Darksidemovie: Walerian Borowczyk kilenc filmje (1974-1983)

Walerian Borowczyk kilenc filmje (1974-1983)

Walerian Borowczyk Lengyelországban született, de a 60-as években már Franciaországban dolgozott. Író, rendező és díszlettervező volt egyben, pályája kezdeti szakasza után a 70-es évekre megtalálta saját stílusát, és „leragadt” az erotikus műfajnál. Filmjei középpontjában a szex és az erkölcs párosa állt, és míg az előbbit gyakran hozta összefüggésbe a legkülönfélébb tárgyakkal és szituációkkal, addig az utóbbinak főleg hiányát ábrázolta. Bár korai munkái alapján a szakma és a kritika elismerően szólt róla, az „Erkölcstelen mesék” című filmjével alaposan meghökkentette a közönséget, és nyilvánvalóvá tette, hogy kezei alatt az ekkoriban virágzó műfaj perverzebb darabjai fognak megszületni.

Kezdésnek itt van rögtön a nagy vitát kiváltó

Erkölcstelen mesék/Contes immoraux (1974),

amely négy történetet mesél el. Az első nem túl bonyolult, egy fiatal férfi elhívja a 16 éves kuzinját a tengerhez, ahol úgy akar szeretkezni vele, hogy közben megérkezik a dagály. Gondos tervezés és valóságos rituálé övezi az aktust. A fiút az ekkor még ismeretlen (mára már sztár) Fabrice Luchini játssza meggyőzően. Érdekes, bár kissé elnyújtott, és időnként perverz ez a bevezető rész. A második még ennél is egyszerűbb, egy fiatal lányt idős rokona szobafogságra ítél, mivel az a templomi mise után elcsatangolt. A lány (a Catherine Breillat-féle „Une jeune vraie fille/A Real Young Girl”-ből ismert Charlotte Alexandra) először kétségbeesik, de gyorsan összeszedi magát, és elindul felfedezni a szobát. Bőségesen talál érdekes tárgyakat, melyek aztán segítségére lesznek abban, hogy kielégítse magát. A sztori végül egy kisebb csattanóval zárul. Borowczyk ebben az epizódban kedvenc témájának hódol, nevezetesen a szex és a tárgyak szoros kapcsolatának.

A harmadik epizód a leghírhedtebb mind közül, ez a rész a Báthory Erzsébet-történetet dolgozza fel. Az úrasszonyról (akit Paloma Picasso, a híres festő, Picasso lánya játszik) elterjedt, hogy fiatal lányok vérében szeret fürdőzni, szépségét megőrzendő. Ennek megfelelően a történetbe akkor kapcsolódunk be, amikor Báthory és délceg kísérője (néhány katonával együtt) egy kis faluba érkezik, ahol a katonák rögtön összegyűjtik a fiatal fehérnépet, hogy az úrnő alaposan szemrevételezhesse őket. A válogatás után, már a várban az összegyűjtött, körülbelül harminc fiatal hosszasan mossa le magáról az út porát, és ezalatt Báthory és védence megteszi a szükséges előkészületeket: mérget öntenek a lányok poharába. Az ezt követő jelenetek lélegzetelállítóak: a lányok (akik között magyar statiszták is lehettek a hivatalosan kommunikált svédek mellett, mert hallható, hogy néhányan akcentus nélküli magyarsággal imádkoznak) megőrülvén az úrnő közelségéről (és mert azt ígérték nekik, hogy megérinthetik annak varázserejű ruháját) vad tömegjelenetbe kezdenek. Amikor azonban minden elcsendesedik, Báthory hozzákezdhet a fürdéshez; a csattanót azonban a daliás kísérő jelenti, akiről meglepő dolog derül ki.

A negyedik, és egyben végső szegmens Lucrezia Borgia életének egy igen röpke, ám annál perverzebb részletét mutatja meg nekünk. Az úrnő (a szépséges Florence Bellamy alakításában) eltéteti az útból semmire sem jó férjét, majd szexuális kapcsolatba lép - atyjával (a pápával) és testvérével (!!!). Az epizód elején és végén lévő szertartásos egyházi felvonulás erős kontrasztban van a trió szexuális játékaival, úgy pedig különösen, hogy mindeközben látjuk Savonarolát az egyházi erkölcstelenségről szónokolni, majd elfogása után a máglyán elégni.

Összességében nézve egy irgalmatlanul nagy remekmű az „Erkölcstelen mesék”, különösen a harmadik és negyedik epizód, melyek alatt lenyűgöző zenei aláfestést is hallhatunk.

Már szó volt korábban ezen a fórumon Borowczyk talán leghírhedtebb filmjéről, ami nem más, mint a

La bête/The Beast (1975),

amely az elfojtott szexualitás felszínre töréséről valaha készített legjobb filmek egyike. A házasodni szándékozó fiatal hölgy (Lisbeth Hummel) jövendőbelije uradalmához érkezve párosodó lovakat fényképez le, és ez később (rém)álmaiban is előjön. Az álomban a csupaszőr erdei bestia üldözi az úrihölgyet (Sirpa Lane), aki nem tud elmenekülni a borzalmas szörnyeteg elől, idővel azonban váratlan fordulat következik be. Elképesztő film, a cenzúra csak nézett, mint a moziban, ráadásul Borowczyk már egy évvel korábban el akarta sütni az álomjelenetet, mint ötödik „erkölcstelen mesét”. Itt érdemes megjegyezni azt is, hogy bámulatos, ahogy a hetvenes években milyen sok értelmes, szimbólumdús filmet készítettek szexualitásról és az ehhez kapcsolódó fogalmakról, úgy, mint halál, babona, félelem, őrület, avagy szimplán érzékiség. Manapság sajnos már az európai filmtermésben is egyre nagyobb hiánycikknek számítanak ezek az alkotások (hogy az amerikaiakat már ne is említsem).

Borowczyk ezután egy kis hazai kitérőt tett, ennek lett a termése a

Dzieje grzechu/The Story of Sin (1975),

amely kritikai sikert hozott a rendezőnek (ellentétben mondjuk a „La bête”-vel, melyre mindenki csak kidülledt szemekkel nézett). A szerelmét hosszú időn át kereső fiatal nő története számomra kicsit szétfolyós és túl hosszú volt, bár vitathatatlanul jól játszott darabról van szó. Borowczyk e filmjében igazából csak egyetlen jelenettel sokkol, azzal, amikor az egyik (csapdába csalt) férfi szereplőt úgy ölik meg, hogy a szexuális aktus kellős közepén idegmérget injekcióznak testébe. Mindehhez még egy igen negatív kicsengésű befejezés is járul; összességében azonban ez a film kissé visszafogottabb a fentebb tárgyalt kettőnél.

Ezután készült a rendező egyik legalulértékeltebb filmje, a

La marge/The Streetwalker (1976),

amelyben a főszerepet Joe Dallesandro, és a sajnálatos módon nemrégiben elhunyt Sylvia Kristel játssza. A családos férfi Párizsba megy, és egy bordélyház állandó vendége lesz (miközben súlyos titkot hordoz magában). Találkozgat egy prostituálttal, akibe beleszeret, de a kapcsolatnak semmi esélye nincs a jövőre nézve, és ezt mindketten tudják. Kiváló, remekül játszott melankolikus és nagyon erotikus dráma ez Borowczyktól tökéletes zenei aláfestéssel, bár a közvélemény Kristel jelenléte miatt csak legyintett, mondván tiszta sor, hogy a film csak az „Emmanuelle” sikerét próbálja meglovagolni, és még egy kis pénzt kipréselni belőle. Nos, teljes tévedés, a forgatókönyv ugyanis rengeteg finomságot tartalmaz, egyúttal elsőrangú karaktertanulmány is. A két főszereplő utolsó szeretkezése például csodálatosan sokatmondó, hiszen végtelen szomorúságot is áraszt egyben. Ez a jelenet a kimagasló színészi alakítások hiányában egyáltalán nem működne. Mindezek ellenére a filmet meg nem értés fogadta, ráadásul volt ország, ahol Emmanuelle-filmként hozták forgalomba, és így a nép némileg más elvárásokkal ült be rá a moziba (és ment haza csalódottan).

Borowczyk az ekkoriban hódító nunsploitation műfajában is tett egy kirándulást, ennek az eredménye lett az

Egy kolostor belsejében/ Interno di un convento/Behind Convent Walls (1978),

amelyben a rendező művészi szabadságot élvezhetett, és kísérletezett is ennek köszönhetően. Számos kézi kamerás jelenet, természetes megvilágítású képi világ várja a nézőt, és látnivalóan ezek a dolgok fontosabbak is voltak a rendezőnek, mint maga a (nem túl bonyolult) sztori elmesélése. A Joe D’Amato nunsploitation-filmjein edződött nézők valószínűleg csalódni fognak a „Behind Convent Walls”-ban, holott a műfaj érdekesebb darabjai közé tartozik.

Borowczyk ezután elérkezettnek látta az időt egy újabb botrányhoz. A

Les héroïnes du mal/Immoral Women (1979)

három sztorit foglal magába. Az elsőt akár kosztümös drámaként is kategorizálhatnánk: a középkori Rómában Margherita (Marina Pierro, Borowczyk kedvenc színésznője), hogy végre utat találhasson a szerelméhez, úgy dönt, hogy az útjában álló férfiak számát kissé megtizedeli. Szórakoztató, kellemesen erotikus darab ez az első epizód, bár a legnagyobb figyelem (és botrány) a második „erkölcstelen nőt” övezte. Marceline (Gaelle Legrand) áll ennek a második résznek a középpontjában; a fiatal lányka kedvelt szórakozása, hogy kedvenc nyuszijával az oldalán kifekszik a kertbe, és testét a tapsifüles rendelkezésére bocsátja, amely aranyos állatka él is a lehetőséggel, és felfedezőútra indul. Mindez persze idegesíti a szülőket, akik durva tréfával állnak bosszút lányukon. A bosszút azonban bosszú követi. Borowczyk ebben az epizódban ismét előveszi legperverzebb énjét, és jól fejbe kólintja nézőit. A harmadik résznek szintjén egy állat az egyik főszereplője, ezúttal egy jól megtermett kutya, amely igen ragaszkodó természetű. A történet egy nőről szól, akit a nyílt utcán egyszer csak elrabol egy férfi (hogy hogyan, azt nem árulom el, de látni kell, az biztos: az emberrablás a forgalmas utcán történik, de senki sem veszi észre (!)). Versenyfutás kezdődik az idővel, a férj megpróbál elrabolt felesége nyomába jutni, de a házaspár kutyája sem rest, szimatát latba vetve indul a rabló után. A férfi eközben szintén nem tétlenkedik, és megpróbálja kihasználni foglya helyzetét. Hogy ki nevet a végén? Maradjunk annyiban, hogy a befejezés vicces, és perverz is egyidejűleg.

A következő állomás, a

Lulu (1980)

visszalépésnek számított Borowczyk munkásságában. A Frank Wedekind-féle Pandora szelencéje (Die Büchse der Pandora, 1904) feldolgozásában Lulu kalandjait kísérhetjük nyomon, amint egyszerű modellből a felsőbb körökig jut, hogy aztán prostituáltként Hasfelmetsző Jack áldozataként fejezze be életét. A főszerepet játszó Anne Bennent igen attraktív, és ruhácskája nagyon gyakran teljesen lecsúszik róla, de maga a film nem túl izgalmas, és akkor még enyhén fogalmaztam. Talán egyedül a díszleteket lehet még dicsérni. Hasfelmetsző Jack szerepében egyébként Udo Kier látható, bár emlékezetes alakításának nem igazán nevezhető, mint ahogy maga a film is elég nagyot bukott.

Egy érdekes darab következett ekkor az életműben, a

Docteur Jekyll et les femmes/Dr. Jekyll and His Women (1981)

ugyanis a jól ismert Robert Louis Stevenson-klasszikus sajátos megfilmesítése. Udo Kier játssza Henry Jekyll doktort, kinek vendégei részesei lesznek a doktor átváltozásai okozta őrületnek. Jekyll metamorfózisa egy fürdőkádban történik, és ezek a jelenetek igen jól sikerültek. Félóra elteltével azonban eléggé leül a film, hogy aztán egy kaotikus befejezés következzen (egy emlékeinkbe vésődő hintóbéli zárójelenettel). Félúton kapunk még egy kis szadomazochizmust, túl sok dialógust és tűrhető atmoszférát. Mindazonáltal nem rossz ez a film, és el tudnék viselni belőle egy szép dvd-kiadást, amely a látványvilággal csodákat művelne, ellentétben a fellelhető vhs-kópiákkal.
Update: csoda történt, avagy kívánságom az Arrow kiadó jóvoltából valóra vált. A forgalmazó egy rakás Borowczyk-filmet jelentetett meg blu-ray és dvd kombó formájában, hihetetlen képminőséggel. És ez a két remekművet (Erkölcstelen mesék, The Beast) még jobbá tette, Jekyll doktor történetét pedig életre keltette. Életre keltek a színek, a helyszínek, a szereplők, a csodás hangulat, a zene... Köszönjük a kiadónak, hogy egy mesterművet adott vissza a filmtörténelemnek ezzel a kiadással. Vagyis nyugodtan tessék az alul említett trió mellé e Borowczyk-horrort is beszámítani.

Rövid kitekintésünk záró darabja

A szerelem művészete/Ars amandi/The Art of Love (1983),

amelynek főszerepében (az „Immoral Women” és a „Docteur Jekyll et les femmes” után újfent) viszontlátjuk Marina Pierrót, Borowczyk múzsáját, valamint a „Lulu”-ban rövid időre feltűnt Michele Placidót is. A sztori az ókori rómaiakhoz visz minket vissza; a szereplők kusza szexuális kapcsolatait Ovidius előadásai fűszerezik, aki hasznos útravalóval látja el férfiközönségét a másik nem meghódításának témájában. A történet zavaros, és mielőtt teljesen elvesztenénk a fonalat, kapunk egy átverős befejezést. A cenzúra ennél a filmnél sem volt rest, és buzgón vagdosta a kópiákat (elsőként az orgiajelenet repült, melynek jelenlétéért Borowczyk nem rajongott túlságosan amúgy sem, és amely ebben a „posztcaligulai” időben kedvelt kelléke volt az ókori kosztümös produkcióknak). „A szerelem művészete” gyakran követhetetlen, de érdekes, lázálomszerű darab, érdemes megnézni legalább egyszer.

Talán mondanom sem kell, idehaza nem nagyon lettünk elkényeztetve Borowczyk-filmek kiadásaival. Amiről én tudok, az „A szerelem művészete” vhs-kiadása a jó öreg Mokép által (ha jól emlékszem, vágottan) egy remek szinkronnal (Kristóf Tibor, Selmeczi Roland, Tolnai Miklós), és azzal annyi. Aki éber volt, az elcsíphette még a Zone Európán az „Egy kolostor belsejében”-t (feliratosan) is. Külföldön számos Borowczyk-dvd látott napvilágot, sőt, még gyűjtődobozos kiadások is születtek, valamint a már ezen a blogon is bemutatott limitált „La bête”, triplalemezes formában. Itthon… talán majd egyszer (de valószínűleg soha).

Végeredmény: Walerian Borowczyk számos felejthetetlen erotikus filmmel ajándékozta meg a műfajt - a kihagyhatatlan trió: Erkölcstelen mesék, La bête, La marge