Az éhség/The Hunger (1983)

Az éhség/The Hunger (1983)

John és Miriam vámpírok. Emellett szeretők is, akik „örökkön örökké” szeretik egymást. John-t Miriam iránta érzett szerelme tartja életben, és ez elég nagy problémát jelent akkor, amikor Miriam hirtelen látványos érdeklődést mutat egy fiatal doktornő irányában, aki ráadásul az öregedés folyamatát kutatja. Vajon a kihűlőben lévő szerelem a két vámpír közt John halálát jelentheti? És sikerül-e Miriamnak elcsábítani a doktornőt?

„Az éhség” az egyik legkülönösebb vámpírfilm, ami valaha készült. Figurái mind tragikusak, és gyakran szörnyű dolgokat művelnek, mégsem lehet őket gyűlölni ezekért. A film véres, erotikus, tehát rendelkezik mindennel, ami egy vámpírtörténet velejárója. Hogy miért különös? Két okból is, az egyik stilisztikai, a másik hangulatbeli. A mű hangulata sivár, minden képkockáról végtelen szomorúság árad, és erre a szintén cseppet sem pozitív fordulatokat tartogató történet (például egy életre, „örökkön örökké” szóló szerelem a szemünk előtt hullik darabokra, végzetes kimenetellel) csak rásegít.

A stilisztikai ok a rendező személyében keresendő, aki nem más, mint Tony Scott. Scott a videoklip-iparból érkezett, de aki ezt nem tudta volna, már filmje első képkockáiból rájöhet. Feszes vágások, művészi beállítások tipikusan nyolcvanas évekre jellemző optikával - mintha például egy Duran Duran klipet néznénk, csak bő másfél órában.

És hogy mennyire működik mindez? Ragyogóan. Az öncélú beállítások tökéletesen illeszkednek a vámpírkarakterekhez (mindketten zenélnek, sőt, zeneórákat is adnak), a kitűnő ízléssel válogatott, gyönyörű klasszikus kísérőzene mindezt emlékezetesen festi alá és a vér is már-már művészien folyik. Ugyanis véres film is „Az éhség”, nem is kicsit: a kötelező áldozatok mellett (a vámpírok portyázásának termése) megrázó gyilkosságban is van részünk, mégpedig akkor, amikor az egyik vámpír (talán féltékenységből? Talán mert halála percét közelinek érezte?) elvágja a torkát a bőbeszédű, hegedülni tanuló diáklánynak.

A szereposztás legalább annyira különleges, mint amennyire unikum maga a film is. David Bowie és Catherine Deneuve a két vámpír, Susan Sarandon a doktornő. Hármójuk közül értelemszerűen a sok szörnyűséget, és józan ésszel felfoghatatlan dolgot átélő Sarandonnak van a legtöbb színészkednivalója. Deneuve, a francia nagyasszony furcsa választás, ám egyben jó is, hiszen egy merev, kevés érzelmet eláruló személyt kell játszania. Ugyanez illik Bowie-ra is, aki azonban bőven túlteljesít, és talán a legemlékezetesebb a trióból. Bowie a legutolsó cseppnyi tragédiát is sikeresen csempészi bele figurájába (megrázó az öregedési jelenet), és még több mázsa sminkkel az arcán is bravúros.

A film régen megjelent itthon vhs-en, a dvd (h)őskorában pedig a Warner Home Video adta ki fapados változatban. A vhs-en természetesen magyar hang volt (méghozzá remek: Sáfár Anikó, Máté Gábor, Andresz Kati), viszont teljes kép, ami - mondjuk ki - jól tönkrevágta a nem kevés látnivalót, hiszen „Az éhség” elsősorban egy vizuális élmény. A dvd szélesvásznú (aki esetleg látta anno magyarul, és összefut vele manapság a TCM-en, az elcsodálkozhat, hogy milyen szép és más widescreenben a film), de persze ekkor még magyar szinkron nem volt hozzá.

Végeredmény: Utánozhatatlan, különös hangulatú, egyedi vámpírfilm nagyszerű látványvilággal

A film: 10 pont

A dvd: 7 pont