Pets (1974)

Pets (1974)

Bonnie elmenekül erőszakos bátyja elől; ehhez kapóra jön, hogy a bátyó összeszólalkozik néhány fekete tesóval, és amíg a felek gyepálják egymást, szabad az út. Bonnie ezután részt vesz egy elég pitiáner rablásban, majd találkozik egy leszbikus festőnővel, akihez beáll modellnek. A festőnő egyik üzletfele, egy galéria tulajdonosa szintén le van nyűgözve az új modell szépsége által, ezért megpróbálja magához csalogatni. A tulajjal azonban nem árt vigyázni: titkos pincéjében háziállatok egész garmadáját tartja rácsok mögött, és a nőket is pusztán háziállatoknak tekinti…

Egy kis amerikai exploitation a hetvenes évekből: nem annyira durva, mint mondjuk az olaszok, de tartalmaz néhány meghökkentő jelenetet. A legnagyobb ezek közül a címadó motívum, a kissé agyament tulaj háziállatos mániája. Ez a rész már a film utolsó 20 perce is egyben, így elmondható, hogy a „Pets” egy epizodikus darab, és leginkább három részre osztható fel. Az első Bonnie és frissen szerzett barátnőjének rablása, a második a festőnő és modelljének románca, és végül jön az exploitation leghangsúlyosabb része a perverz állattartóval. A film korrekt módon szórakoztató (bár nekem elég volt egyszer), és nem akar minden percben sokkolni, mint európai kortársai; ezt szolgálja, és bizonyítja az R kategória, melybe beosztották. A színészek rendben vannak, a főszereplőnő (Candice Rialson) teljes mellbedobással játszik, de ennek ellenére (vagy éppen ezért) a legjobb alakítást a festőnő bőrébe bújó Joan Blackmantől kapjuk. Túl sokat nem lehet ragozni a „Pets” elemzését, számomra inkább exploitation „light” volt, és a műfaj gyakorlottabb rajongói a film nagy részét néhány hónap múltán elég nehezen tudják majd felidézni.

A Code Red nevű kiadó úgy döntött, hogy megpróbálkozik a film dvd-kiadásával, de az eredmény elég felemás lett. A borítón (hátul) büszkén hirdetik, hogy a képminőségre mindenki csettinteni fog, ám elég nagy a néző csalódása rögtön a lemez behelyezése után, hiszen egy kiírás jelenik meg a képen, melyben a kiadó szabadkozik az időnkénti pocsék minőség miatt. Az első 6-7 perc tényleg elég katasztrofális (függőleges csíkok), de aztán mindez elfogadható szintűre változik. Vannak extrák is, az említésre méltó közülük néhány kimaradt jelenet, melyek egyikében a kirabolt autós fazon hazamegy, és megpróbálja elhitetni nejével, hogy ő aztán hősiesen küzdött a rablók ellen.

Végeredmény: Szerethető, "finoman" perverz seventies-piece

A film: 7,5 pont

A dvd: 6 pont