Jean-Claude Brisseau két erotikus
filmje (2006-2008)
Jean-Claude Brisseau különös
figurája a francia rendezőtársadalomnak. Provokatív, szexuális tartalommal
jócskán megtöltött pszichodrámáiról lett igazán híres, és azon kevesek közé
tartozik, akik munkásságuk során megmaradtak megszokott, bejáratott műfajuknál.
Személy szerint nekem egy bajom van a Rendező Úrral: rendezései színvonala az
utóbbi években óriásit zuhant. 1989-ben még megalkotta pályája mesterművét, a
tanár (Bruno Cremer) és diákja (Vanessa Paradis) tiltott szerelméről szóló
„Noce blanche” című drámát - csodálatos film, mindenkinek látnia kell. Jelen
írásomban két újkori művére térnék ki, bár ez a kettő akár három is lehetne, de
a 2002-es „Titkok”-ra (Choses secrétes) inkább csak említés szintjén térnék ki,
annyira borzalmas. A magukat a ranglétrán felszexelő lánykák (ketten is vannak)
története izgalmas is lehetne, de leginkább unalmas, minden erotikától mentes,
a végére pedig egyszerűen nevetséges. A 2008-as
Á l’aventure
sajnos szintén elég pocsék.
Főhőse, Sandrine úgy dönt, hogy elege van mindenből, állása nem érdekli,
barátját meg alaposan meglepi azzal, hogy szex után látványosan maszturbál
(majd meg is csalja egy pszichiáterrel, de ez már csak hab a tortán). A barát
elköltözik, így Sandrine végre egyedül marad gondolataival és a
pszichiáterféleséggel, aki összeismerteti egy páciensével, aki meg
összeismerteti őket egy szexguruval (aki mindenkit összeismertet a mindenkinek
mindenben engedelmeskedő partnernőjével). Az ilyen módon összejött négyes - a
guru ugyanis itt ki is lép a sztoriból - hódol egy kicsit a szadomazo szexnek,
majd agyturkászunk elkezdi hipnotizálni a fehérnépet. A film innentől
körülbelül egy Barátok közt-epizód értelmi szintjén kezd mozogni, a
hipnotizálós jelenetek például annyira szánalmasan sikerültek, hogy alattuk a
Kedves Néző lemehetne sétálni egyet a ház körül. Mire visszatérne, azt látná,
hogy az agyturkálás után mindenki vadul szexel. Sandrine leginkább önmagával,
mivel doki barátja vad szerelemre lobban a szexguru partnere iránt, és úgy
dönt, hogy attól fogva csak és kizárólag azt a nőt akarja hipnotizálni. Szegény
Sandrine-nak végül nem marad más, mint egy öreg taxis elméleteit hallgatni
csillagrendszerünkről egy köztéri padon.
Amilyen rémesnek tűnik ez a
sztori, ugyanolyan gyengus a megvalósítás is. Az erotika unalmas és mechanikus
(többnyire hosszas képsorok vonagló, meztelen nőkről), az alakításokra meg a
fapofizmus a jellemző. A zene olcsó Keresztapa-utánzat, és bár az operatőri
munkát tudnám dicsérni, ez akkor is édeskevés.
Két évvel korábbi, de
némileg színvonalasabb (ezért mellőztem ezúttal a kronológiát, hogy némi
pozitívumot hagyjak a beszámolóm végére) a
Les anges exterminateurs,
melynek főszereplője, egy
rendező elhatározza, hogy a női orgazmusról készít filmet. Meghallgatásokat
tart, ahol elmondja a jelentkezőknek, hogy próbafelvételt fog róluk készíteni
szex közben. Vállalkozó - néhány pornós szakmabelit leszámítva - nem nagyon
akad, de végül csak sikerül találni három leányt a feladatra. A projekt azonban
balul sül el, és a rendező ezután megjárja a poklot is. A film önéletrajzi
ihletésű, Brisseau ugyanis nagy bajba került, amikor 2005-ben felfüggesztett
börtönre és pénzbírságra ítélték, mondván kihasználta a színésznőit a „Choses
secrétes” forgatása előtt. A „Les anges exterminateurs” tulajdonképpen Brisseau
kálváriáját dokumentálja, kezdve a legelején (sok-sok sikertelen casting), és
némileg túlozva a befejezésnél. Az őt játszó Frédéric van den Driessche egészen
jó alakítást nyújt, a téma eredeti és sokáig érdekfeszítő, de aztán jönnek a
szokásos betegségek: az erotika gyér (szinte kizárólag Brisseau kedvenc - és
sajnos egyetlen - beállításában gyönyörködhetünk, melynek címe ez lehetne:
„Meztelen nő hosszú-hosszú percekig dögönyözi magát a lába között hanyatt fekve
az ágyon”). Kapunk egy nagy adag szürrealizmust is (beszélgetés halott
személyekkel, angyalokkal stb.), amely ha nem is annyira szánalmas, mint a
„Titkok”-ban, de borzalmasan kisiskolás szinten mozog.
Brisseau filmjei
tulajdonképpen a kihagyott lehetőség kategóriájába tartoznak. Érdekes,
provokatív témák, gyenge megvalósítás. Mindegyik film felkelti az érdeklődést,
mivel rendkívül eredeti az alapötlet, de aztán körülbelül féltávnál mindegyik
szét is pukkad, nagy adag frusztráltságot hagyva a nézőjében. De még egyszer
megemlíteném - mert bőven megérdemli - Brisseau remekét, a „Noce blanche” című
drámát, amely a tanár-diák szerelemről szóló filmek közül magasan a legjobb; a
sors iróniája, hogy a rendező legjobbja egy klisékre különben bőven lehetőséget
adó sztori vászonra vitele lett, eredeti, nézőket provokálni szándékozó filmjei
pedig félúton belefulladtak a saját maguk által gerjesztett várakozásba.
Végeredmény: Erotikus drámák nagyon kevés erotikával és még kevesebb drámával
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése