Pornográf és szégyentelen
szemét? Öncélú celluloid-hulladék? Animal-szexet és erkölcstelenséget
népszerűsítő provokáció? Sok mindent mondtak erre az alkotásra a saját idejében
(és azóta is), mielőtt évtizedekre bannolva lett volna, ám ezek a kijelentések,
még ha kapargatják is a valóság felszínét, ennyivel nem lehet letudni Walerian
Borowczyk kultikus filmjét.
A lengyel származású rendező
nem mellesleg hazája animációs filmes forradalmának egyik legjelentősebb alakja
volt a hatvanas években, hogy utána a hetvenesekben Polanski mintájára
Franciaországban találjon menedéket a művészfilmes zsenije, ahol immáron
kiérhetett tehetsége, amelyet ezután leginkább az erotikus art mozikban
kamatoztatott.
Bár Borowczyk a mai napig a
meg nem értett művészek közé tartozik, ráadásul bizonyos érdekeknek megfelelően
munkásságára is kellő homály borul, hogy még csak véletlenül se kelljen vele
komolyabban foglalkozni, nem lehet elmenni szó nélkül azon tény mellett, hogy
kezei közül több klasszikus is napvilágot látott, melyek közül talán a „The
Beast” az, amely a legprovokatívabb, legfelkavaróbb, és leginkább a saját útját
járó darab.
Minden úgy kezdődik, akár
egy Shakespeare-komédia, avagy a gondban lévő francia birtokra fiatal lány
érkezik, aki családjának köszönhetően a házigazda utolsó reménye, miszerint
fiával (Mathurin) összeházasodva Lucy és a Broadhurst família megmentheti a
teljes anyagi csődtől, valamint a kihalástól az arisztokratikus l’Esperancéket.
Lucy és Mathurin már egy ideje leveleztek, ám természetesen valós találkozás
híján már nagyon várják a személyes kontaktust. Ettől függetlenül a szűzies és
tiszta erkölcsű lány érkezése még nagyobb erőket szabadít fel, mint azt
sejthetnénk a kapcsolat alakulásának tudtával, elvégre ahogy begördül nagynénjével
a birtokra, ott Mathurin lovainak párzásával szembesül – itt találkozhatunk
először a bestiával, amely ekkor még csak a csődörben, és a kancában szabadul
el, miközben állatias vágyaik kendőzetlenül kerülnek a nagyvászonra, és ami
alatt Lucy-ban is kapargatni kezdi a felszínt valami belső erő…
Ahogy Lucy lassan szembesül
a testiséggel a kastély falain belül (először a lovak, majd könyvek és legendák
az erdőben élő bestiáról), úgy olvad le róla a jólneveltség, és a tör belőle
elő a nyers, elfojtott szexualitás. Éjszakai álmaiban az időben visszautazva
Romilda (Sirpa Lane) küzdelmét látja az erdei bestiával, ébredés után pedig
saját maga testével igyekszik megbirkózni, miközben rendszeresen megtalálja
legérzékenyebb pontjait, hogy végül az önkontrollról megfeledkezve tépje le
hálóingjét, és támadja le valamivel arrébb alvó leendő férjét.
A La Bête , akárhogyan is próbálták
befeketítetni a nevét, nem pornográf, és nem öncélú. Kétségtelenül kiverheti a
biztosítékot, van benne némi polgárpukkasztás is, de ha nem csak egy-egy
jelenetet kiemelve (és esetleg a többit meg sem nézve) kiáltunk az ízlés- és
gondolatrendőrségért, és hajlandóak vagyunk végigülni a néhol unalmasnak tűnő
másfél órát (vagy vágatlan, teljes verzió esetén a pár perccel hosszabb változatot),
akkor maximum pár „alszom rá egyet” után kiérik bennünk a film értelme és
mondanivalója – ekkor pedig már nem lesz sem öncélú, sem beteges (csak egy
kicsit), inkább csak egy art mozi, amely kendőzetlenül mutatja a valóságot.
A teljes The Beast egy utazás
a vágyak földjére, méghozzá az ártatlanság elvesztésének kendőzetlen
bemutatásával. Szokták volt mondani, hogy egyetlen dolog választ el minket az
állatvilágtól, és ez az intelligencia, amely gátat szab a bennünk is ott rejlő
bestiának (már akinél, de hát ugye intelligencia függvénye az egész, így
alulképzett, szellemileg alultáplált embertársaink cselekedetei sem véletlenek).
Azonban ez a bestia ott rejtőzik, és hajlamos a hirtelen kitörésre – nemi
elfojtások esetén meg aztán pláne.
Ezt a bestiát láthatjuk
először a lovak párzásakor, majd akkor, mikor a ház egyik nőtagja rendszeresen
a fekete bőrű szolgával kavar (jellemző a fel-feltörő bestiára, ahogy a lány
még az aktus után is kielégületlenül létesít bizarr szexuális kapcsolatot az
ágy fatámlájával), és végül Lucy és Romilda párhuzamában. Alapvetően persze
Romilda erdei kalandja Lucy vágyainak és bestiájának szellemi kivetülése, nem
véletlen ezért az sem, hogy mikor Romilda idővel átadja magát a szörnyeteg
szexuális közeledésének, Lucy is rátalál kezével teste rejtettebb részleteire,
majd mikor Lucy-ban visszavonulót fúj a testi élvezet, az álmok szörnyetege is
értelmét veszti, mit követően Romilda zavartan és értetlenül hagyja el a
helyszínt – nem bírja feldolgozni a történteket, minekután a benne rejlő
állatias erő visszavonulót fújt, nem tud azonosulni azzal a korábbi énjével,
amely már-már a halálba kergette vágyaival az ösztöneit nem takargató állatot.
A La Bête tehát alapvetően egy
Szépség és a Szörnyeteg, egy felnőtt meseváltozat, amely egyben választ ad (?)
az emberekben megbújó ösztönállatra irányuló kérdésekre. Ha ez a válasz nem is
teljesen egyértelmű, azért van benne valóság, hiszen a filmhez hasonlatosan a
tiszta és törékeny nők képesek a legállatiasabban szabadjára engedni vágyaikat,
amennyiben lerombolják a belső ösztöneiket elzáró falakat, nem mellesleg a
belső ösztönállat talán mindannyiunk számára ismert ellenség, legyen szó egy
szimpla kísértésről, vagy éppen a mindennapok találkozásairól – vérmérséklet és
intelligencia alapján lehetne válogatni, ki és hogyan éli meg ezeket a
pillanatokat, hogyan reagál, mennyire erős az őt érő ösztöni „támadás”.
A mozi mindenesetre mindezt
kendőzetlenül tárja nézője elé. Kezdődik minden a lovakkal (amely jelenetet sok
helyen elismételték), és teljesedik ki az erdei bestiával és Romildával. Mivel
a szörnyeteg egy szőrbe bújtatott színészt takar, hatalmas, állatias
műfarokkal, nem beszélhetünk tényleges „bestiality”-ről, de erősen rezeg a léc,
ráadásul azután, hogy a lány átadja magát támadójának, láthatunk mindent, amit
csak el tudunk képzelni – van itt lábfétis, orális szex, mell-szex, és véget
nem érő, literekben mérhető ejakuláció. Az oké, hogy a hetvenes évek a
szexuális szabadság lázában égett, és abban, hogy mindez a nagyvásznon is
bemutatásra kerüljön, de valahol meg tudom érteni a cenzorokat is a „The Beast”
esetében, még ha egyet nem is értek velük, elvégre továbbra is tartom, hogy ez
nem egy pornó (nem is lehetne; nincs tényleges behatolás, vagy ember-ember
közötti, látható grafikus szex).
A képek meglehetősen szépek,
a karakterek és párbeszédek néhol valószerűtlenek, a szexualitás nyers erejű,
és bár a lányok nem túlzottan mutatósak, Lucy legalább valóban ártatlannak és
tisztának tűnik érkezésekor, így még hihetőbb az az átalakulás, ami a szemünk
előtt zajlik le.
Borowczyk alkotása tehát egy
méltatlanul keveset emlegetett mű, amely rendesen és rendszeresen kielemezve
sok hasznos választ és akár kérdést is szülhetne megfelelő körökben.
Jelentősége egyértelmű (tabuk ledöntése, vagy art mozis stílusa szempontjából
egyaránt), ezért kifejezetten ajánlott a művészfilmek, az erotikus filmek,
illetve az elgondolkodtató mozik kedvelőinek. Az Egy kolostor belsejében
mellett kötelező helye van a polcon.
A The Beast amerikában a
Cult Epics jóvoltából egy limitált (10.000 példányban készült el) kiadásban is
megvásárolható volt (jelenleg már nem beszerezhető – vagy maximum csillagászati
áron –, csak az egylemezes verzió), amely három dvd-t, valamint egy képekkel
teli kis könyvet takar. Mindez sorszámozva (nekem a 07535-ös jutott). Az első
lemezen ott a mozi rendezői változata szép (16:9-es) képpel, francia és angol
hanggal, angol felirattal, míg a harmadikon fellelhető a teljes verzió is,
szintén francia hanggal és angol felirattal. A maradék helyen az extrák
találhatók. Amennyiben lehetőség van rá, érdemes beszerezni ezt a gyűjtői
változatot, de amúgy bőven megteszi a szimpla dvd is, elvégre maga a film a
lényeg, az pedig igazi filmtörténeti darab. Extrák: füzet, trailer, galériák,
interjú, életrajz, werkfilm.
A film: 10
pont
A dvd: 9,5
pont
(A kritikáért köszönet illeti Böjtös Gábort)
(A kritikáért köszönet illeti Böjtös Gábort)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése