Kampókéz/Candyman (1992)

Kampókéz/Candyman (1992)

Az egyetemista Helen úgy dönt, hogy tanulmányt ír a városi legendákról, pontosabban Kampókézről, aki akkor jelenik meg a monda szerint, ha valaki a tükör előtt ötször hangosan kimondja a nevét. Helen maximalista módon szeretné megírni a dolgozatot, ezért tetemes időt szentel az adatgyűjtésnek. Barátnőjével kimegy egy olyan helyszínre is - egy életveszélyes, bandák által uralt városrészre -, ahol egy szintén kampóval dolgozó sorozatgyilkos szedte az áldozatait. Helen sok mindent megtud, de aztán elszabadul a pokol: a rendőrség gyilkossággal vádolja, környezete dühöngő őrültnek nézi és egyre-másra megjelenik előtte egy óriási termetű fekete férfi, jobb keze helyén méretes kampóval… Kampókéz ugyanis Helent szemelte ki magának, hogy beavassa véres örökségébe.

Négy évvel a rendkívül színvonalas „Paperhouse” (1988) után Bernard Rose rendező Clive Barker „The Forbidden” című regényének szentelte a figyelmét - és egy modern remekművet alkotott. Rose-nak sikerül abban a komponensben maximálisat nyújtania, amely a legfontosabb egy horrorfilm esetében: az atmoszféra megteremtésében. Módfelett hatásos és ijesztő, ahogy a két barátnő a teljesen lepusztult városrészben (amely a regényben Liverpool) a különböző bűnöző elemektől figyelve, a mocsoktenger közepén nyomoz a sorozatgyilkos (és a legenda) után. Mikor e jelenetsornak vége szakad, és a néző már-már azt hinné, hogy ismét civilizált környezetben követheti Helen „tanulmányútját”, feltűnik maga a címszereplő, akit Tony Todd alakít, és akitől gyengébb idegzetű filmkedvelők olyan mértékben fognak frászt kapni, hogy egy időre valószínűleg az összes tükröt le fogják szedni a falról. Rose bravúrosan alkalmazza a figurát, és különösen annak orgánumát: Todd hangja szinte mindent betölt, akkor is, amikor őt magát éppen nem látjuk sehol. Toddtól tehát a frász fog bennünket kerülgetni, attól meg pláne, amikor pár száz darázzsal borítja be Madsent (aki egyébként allergiás a méhekre, ezért egy mentőkocsi mindig készenlétben állt a forgatás helyszínén - már csak Todd miatt is, aki tényleg a szájába vette az élő fullánkosokat).

Madsen mellesleg élete alakítását nyújtja, sem előbb, sem később nem kapott a „Kampókéz” Helenéhez fogható főszerepet (és ezt is csak mázlival, ugyanis az ekkor még noname Sandra Bullock is pályázott a szerepre).

Az író-rendező Rose másik ütőkártyája a hibátlan atmoszféra mellett az eredetiség, méghozzá az intelligens eredetiség. A „Candyman”-t ugyanis nem lehet más horrorfilmekhez hasonlítani, és igazából a műfajon belül sem kategorizálni. Ahogy mondtam, az intellektuális eredetiség uralja a filmet: a csendes jelenetsorokban is jelenlevő nyomasztó hangulat, a történet komplexitása, a véres jelenetek elborzasztó brutalitása, a középpontban álló, címszereplő figurából áradó audiovizuális energia és végül, de messze nem utolsósorban a filmzene, melynek szerzője ekkor még nem nagy horrorfilmes munkássággal bírt (sikerült Philip Glasst megnyerni a zenéhez, aki később nem volt magával - és más egyébbel sem - túl elégedett).

A vicc az, hogy a „Kampókéz” az én esetemben dvd-n kelt életre. Egy eléggé elrongyolódott videokazettán láttam először, és az „egészen oké” volt az első benyomásom. Ilyen impresszióval nem sűrűn szoktam filmet újranézni, de a „Kampókéz” azon kevesek közé tartozott, amelyek nem hagytak békén, és lám, dvd-n teljesen újjászületett a film, és az „oké” kategóriájából egészen a mesterműig kúszott fel a ranglétrán. A remek operatőri munka, Glass zenéjének tisztasága, a színes bőrű szereplők szlengje és főleg Tony Todd iszonyatos orgánuma új tartalommal töltötték fel az amúgy is színvonalas sztorit. Bár közimádatnak örvend a szinkron (Todd Koncz Gábor hangján szólal meg), nálam Rose filmje csak eredeti hanggal nézendő. Már ezért a filmért érdemes volt kitalálni a lézerlemezt.

A dvd a Budapest Film szép emlékű Universal-csomagjában jelent meg, bár anno a Warnernél is kijött horribilis, 7000 forintos áron. Az angol sztereó kötelező még szinkronfüggőknek is, hiszen Todd saját hangját hallani kell. Extrák nincsenek, de ez ne akadályozzon meg senkit abban, hogy a kilencvenes évek egyik legjobb, legeredetibb horrorját a polcra tegye.

Végeredmény: Mesteri, eredeti horror kultikus címszereplővel

A film: 10 pont

A dvd: 8 pont