Singapore sling: O anthropos pou agapise ena ptoma (1990)

Singapore sling: O anthropos pou agapise ena ptoma (1990)

Szakadó eső, egy holttest, egy vérző férfi az autójában, valamint két nő, anya és lánya. A páros gödröt ás a holttestnek, majd ráakadnak a sebesült férfire, aki valójában egy eltűnt lányt keres. A férfi az anya és lánya fedele alá, és ágyába kerül. Azt hihetné, hogy megmenekült, és miután kiheverte a sebét, folytathatja útját, de nem ez a helyzet, éppen ellenkezőleg: az anya és gyermeke jóvoltából valódi borzalmak várnak rá…

Érdekes, hogy a „Singapore Sling” nem túl ismert film, hiszen minden előfordul benne, ami egy botrányfilmben előfordulhat. Nikos Nikolaidis rendező elmondta, hogy ő fekete komédiának szánta művét, és Otto Preminger klasszikus 1944-es Laurája előtt akart tisztelegni. Nos, a „Singapore…” nekem leginkább egy művészfilmes babérokra vágyó exploitationnek tűnik, valahol Peter Greenaway nyomdokain, de színvonalában meg sem közelítve a művészi groteszk/erotika/fekete komédia nagymesterét. Pedig Nikolaidis mindent - és ezt most szó szerint kell érteni -, tényleg mindent bedob, hogy nézőjét kikészítse. Nem is ragozom tovább: az anya műpéniszén lánya orális szexet gyakorol; a kedves anyuka előbb megtömi ágyhoz bilincselt „vendégét”, majd fölé guggol és az arcába vizel; az asztalnál a nők percekig tömik magukat tortával, hússal, mindennel, majd azt nézhetjük, hogy szintén perceken át hányják ki az elfogyasztott ételt; nemsokára a férfit (aki egyébként egy szót sem szól az egész film alatt) is bevonják az étkezésbe, folyamatosan tömik, majd őt is rókázásra biztatják (meg is történik); de van még ezenkívül szadomazo szex és gyümölcs női nemi szerven történő szétmorzsolása is.

A görög, de angol nyelvű filmet Nikolaidis fekete-fehérben forgatta (mintegy az 1944-es „Laura” előtti tisztelgésként), de igazából teljesen mindegy, hogy a rengeteg öncélú gusztustalanságot színesben látjuk-e, vagy sem. A produkció monoton, a gusztustalan részletek sok célt nem szolgálnak, csak magukért vannak és egy idő után alaposan felüti a fejét az unalom. Ha valaki hasonló stílusban, hasonlóan kemény képi megjelenítésben, de magasabb színvonalon akar „művészi exploitationt” látni, annak én inkább az egy évvel korábban készült Greenaway-remekművet, „A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője” című darabot ajánlom a figyelmébe.

Végeredmény: Provokatív művészfilm, vagy öncélú gusztustalanság - inkább az utóbbi

A film: 4 pont