A fenyegetés/Unman, Wittering and Zigo (1971)

A fenyegetés/Unman, Wittering and Zigo (1971)

John Ebony érdekes szituációban van. A foglalkozására nézve tanárember állást kap egy fiúiskolában, ahol már az első napon megdöbbentő információkhoz jut: az osztály tanulói közlik vele, hogy elődjét bizony ők tették el láb alól, miközben az a sziklás tengerparton sétált. Az igazgató nem forszírozta a dolgot, a rendőrség nem vitte túlzásba a nyomozást, így a gyilkosok most nyugodtan ülnek az iskolapadban - és szemrebbenés nélkül fenyegetik meg Ebony-t…

Ez a rendkívül érdekes alaphelyzet szerencsére profi kezek gondozásában bontakozik ki előttünk. John Mackenzie rendező (Hosszú nagypéntek, Pokoli utazás) remekül adagolja az izgalmakat, peregnek a dialógusok, a diákok meg egyre fenyegetőbbek. Már alig félóra után teljesen együtt érezhetünk Ebony-val, aki kényes helyzetbe kerül, és legkevésbé a tananyag miatt, ráadásul szívszerelme sem nagyon hisz neki. Az atmoszféra a tanteremben egyre fojtogatóbb, a diákok sorra aratják az új tanár fölött a pszichológiai győzelmeket (ebből kifolyólag egyre szemtelenebbek is), valószínűleg a néző sem tudna mit tenni hősünk helyében. David Hemmings zseniális, mint sarokba szorított pedagógus, de a párját játszó Carolyn Seymour is emlékezetes, különösen abban a briliáns tornatermi jelenetben, amikor egy egész osztály fenyegeti erőszakkal pislákoló zseblámpák fényében.

Bár a film műfaja inkább thriller, illetve dráma, én azért bőven ajánlanám a „harcedzettebb” szemeknek is, hiszen igen kemény pszichológiai hadviselést láthatunk benne, nem éppen megszokott irányból.

Végeredmény: Fenomenális tantermi thriller - ez itt nem a „Holt költők társasága”

A film: 10 pont 

9 Days (2013)

9 Days (2013)

Fiatal nő sétál a kietlen pusztaságban az országút szélén. Egy idő múlva egy autó fékez mellette, benne egy fekete hajú fiatalemberrel, aki némi kérdezősködés után elviszi magával a stoppost. Mikor a férfi házához érnek, az szívélyesen vendégül látja odabent. Lefekvés után azonban elkezdődik a rémálom: a nő egy koszos pincében találja magát láncra verve, elrablója pedig közli vele, hogy kilenc nap múlva elengedi. Addig azonban kilencszer huszonnégy óra szenvedés következik…

Natascha Kampusch világszerte ismert története sok filmest megihletett, így Samuel M. Johnsont is, akitől e nyolcvan perc alatt nagyvonalakban azt kapjuk, amit várhattunk. A férfi kínozza a nőt, az meg megpróbál valamennyire ellenállni a fizikai és pszichikai támadásoknak. Ebből az alapanyagból lehetne egy megdöbbentő és izgalmas, klausztrofóbikus horrordrámát kerekíteni, de Johnsonnak ez nagyon nem sikerül. Lássuk miért: a legnagyobb probléma, hogy minden amatőrnek néz ki. Az emberrablót játszó Chris Schleicher végig nagyon bután és idegesítően grimaszol, valamint agyatlan monológokat mormol; partnernője, Maura Murphy lényegesen jobb teljesítményt nyújt, bár azért tőle sem lehetünk annyira elájulva. 

A kilenc napos szenvedés alkotóelemei a következők: egy kis pofozás, chipbeültetés a bőr alá, téglákkal teli vödrök emelgetése, fej víz alá tuszkolása és egy kis lefagyasztás. Sajnos mindez ahogyan hangzik, úgy is néz ki, vagyis minimális izgalmat vagy suspense-t tartogat, viszont annál több gyenge dialógust. Némi nívót egyedül talán az önkorbácsolós jelenetben véltem felfedezni, ekkor egész szépen átjön valamiféle hipnotikus perverzió - de sajnos nem túl sokáig. A felsoroltakon kívül van még egy fekete-fehérben (!) forgatott zuhanyjelenet, aminek sok haszna nincs (azon kívül, hogy Murphy még többet szerepelhet ruha nélkül), valamint tingli-tangli zene, mely mindig a legrosszabbkor csendül fel. Összességében mindenen áthatol a bágyadt amatőrizmus, bár azért ez a nyolcvan perc még a kibírható kategóriájába tartozik.

Végeredmény: Műkedvelőnek nevezhető „fogva tartok valakit a pincében” - horror nagyon kevés pozitívummal

A film: 4 pont