Solamente nero/The Bloodstained Shadow (1978)
Stefano, az ifjú professzor Velencébe érkezik pap
testvéréhez, aki egy éjszaka ablakából végignéz egy gyilkosságot. A lelkészt
eléggé megviselik a látottak, de nem nyugodhat, hiszen ezután rejtélyes
fenyegető üzeneteket kap - valószínűleg a gyilkostól. Stefano eközben
megismerkedik Sandrával, a fiatal régiség-szakértővel, akivel az egyre sűrűbben
lecsapó gyilkos nyomába erednek…
Hogy mit szeretett volna Antonio Bido rendező a „The
Bloodstained Shadow” című filmjével elérni? Összemixelni egy kis Argentót
Argentóval, plusz hozzáadni egy kis Ördögűzőt. Ezen igyekezete a számos ismerős
beállításon is látszik, és a vágásba is látnivalóan sok energiát fektettek.
Bido egyik kedvenc jelenete a templom faláról majdnem a pap fejére zuhanó
kereszt - amellett, hogy a jelenet elég hatásos, az Ördögűzőhöz azért valljuk
meg, elég kevés köze van. És hogy mit ért el összességében a Rendező Úr?
Argento árnyékából nem lépett elő, az biztos. A fő oka ennek az, hogy néha
irgalmatlanul leül a film (ilyenkor bőséges, papirosízű dialógust ömlesztenek
ránk a szereplők), és aztán már csak nagyon nehezen tud újra felpörögni. Mindez
egyszerűbben úgy néz ki, hogy egy-egy Argentóval felérő jelenetre körülbelül
kétszer annyi unalmasabb jut. Velencéről ráadásul könnyen eszünkbe juthat egy
sokkal-sokkal nívósabb darab, a „Don’t Look Now” (még úgy is, hogy Bidóék csak
egy-két jelenetet forgattak ténylegesen Velencében, a többit bizony másutt
vették fel). Az igazi melléfogás azonban az erőltetett love story, melynek
során az egy évvel korábban még Argento dróttengerében vergődő Stefania Casini
„egyszer csak” beleszeret a főszereplőbe, Lino „nevető ablakos ház”
Capolicchióba, hogy aztán - egy aranyláncot leszámítva - lemeztelenedjen az
oldalán. Érdekes, hogy Bido később ezeket a deficiteket maga is elismerte,
mondván, jobban fenn kellett volna tartania a feszültséget.
A „The Bloodstained Shadow” végeredményben egy takaréklángon
élő giallo, amely azért néhány igen jól sikerült jelenetével csak-csak felidézi
Argentót (és néha Fulcit is). És aki látni akar egy olyan gyilkosságot, melynek
során valakit fejjel előre nyomnak a tűzbe, az itt szintén jó helyen jár…
A dvd a Blue Underground kiadványa, ami tulajdonképpen
evidens, hiszen a kiadó ennek a filmnek a zenéjét (Stelvio Cipriani) tette a
saját felvezetője alá. A dvd a szokásos/tipikus BU-nívót hozza, vagyis nem
rossz képminőség, rövid interjú (13 perc), nulla felirat (csak az interjú alatt
van), tompa mono angol szinkron (néha röhejes kiejtésekkel).
Végeredmény: Egy giallo, amely üldözőbe veszi a Maestrót -
de nem éri utol
A film: 7 pont
A dvd: 7 pont
