2017. október 25., szerda

Solamente nero/The Bloodstained Shadow (1978)

Solamente nero/The Bloodstained Shadow (1978)


Stefano, az ifjú professzor Velencébe érkezik pap testvéréhez, aki egy éjszaka ablakából végignéz egy gyilkosságot. A lelkészt eléggé megviselik a látottak, de nem nyugodhat, hiszen ezután rejtélyes fenyegető üzeneteket kap - valószínűleg a gyilkostól. Stefano eközben megismerkedik Sandrával, a fiatal régiség-szakértővel, akivel az egyre sűrűbben lecsapó gyilkos nyomába erednek…

Hogy mit szeretett volna Antonio Bido rendező a „The Bloodstained Shadow” című filmjével elérni? Összemixelni egy kis Argentót Argentóval, plusz hozzáadni egy kis Ördögűzőt. Ezen igyekezete a számos ismerős beállításon is látszik, és a vágásba is látnivalóan sok energiát fektettek. Bido egyik kedvenc jelenete a templom faláról majdnem a pap fejére zuhanó kereszt - amellett, hogy a jelenet elég hatásos, az Ördögűzőhöz azért valljuk meg, elég kevés köze van. És hogy mit ért el összességében a Rendező Úr? Argento árnyékából nem lépett elő, az biztos. A fő oka ennek az, hogy néha irgalmatlanul leül a film (ilyenkor bőséges, papirosízű dialógust ömlesztenek ránk a szereplők), és aztán már csak nagyon nehezen tud újra felpörögni. Mindez egyszerűbben úgy néz ki, hogy egy-egy Argentóval felérő jelenetre körülbelül kétszer annyi unalmasabb jut. Velencéről ráadásul könnyen eszünkbe juthat egy sokkal-sokkal nívósabb darab, a „Don’t Look Now” (még úgy is, hogy Bidóék csak egy-két jelenetet forgattak ténylegesen Velencében, a többit bizony másutt vették fel). Az igazi melléfogás azonban az erőltetett love story, melynek során az egy évvel korábban még Argento dróttengerében vergődő Stefania Casini „egyszer csak” beleszeret a főszereplőbe, Lino „nevető ablakos ház” Capolicchióba, hogy aztán - egy aranyláncot leszámítva - lemeztelenedjen az oldalán. Érdekes, hogy Bido később ezeket a deficiteket maga is elismerte, mondván, jobban fenn kellett volna tartania a feszültséget.




A „The Bloodstained Shadow” végeredményben egy takaréklángon élő giallo, amely azért néhány igen jól sikerült jelenetével csak-csak felidézi Argentót (és néha Fulcit is). És aki látni akar egy olyan gyilkosságot, melynek során valakit fejjel előre nyomnak a tűzbe, az itt szintén jó helyen jár…

A dvd a Blue Underground kiadványa, ami tulajdonképpen evidens, hiszen a kiadó ennek a filmnek a zenéjét (Stelvio Cipriani) tette a saját felvezetője alá. A dvd a szokásos/tipikus BU-nívót hozza, vagyis nem rossz képminőség, rövid interjú (13 perc), nulla felirat (csak az interjú alatt van), tompa mono angol szinkron (néha röhejes kiejtésekkel).

Végeredmény: Egy giallo, amely üldözőbe veszi a Maestrót - de nem éri utol

A film: 7 pont
A dvd: 7 pont