Zombieland (2009)
A zombik mindent, és
mindenkit elpusztítottak, vagy megfertőztek Amerikában. Na jó, azért kivételek
mindig vannak: ilyen Columbus (Jesse Eisenberg) és Tallahassee (Woody
Harrelson) is. Columbus a túlélés magasiskoláját űzi, az élete megmentésére
felállított, szigorúan betartandó szabályrendszere úgy fest, beválik. Példák:
ne hősködj! Az autóban kösd be magad! Veszélyhelyzet előtt melegíts be! Ne
hagyd magad meglepni a zombiktól a klotyón! Vagy valami ilyesmi. Tallahassee
nem törődik holmi túlélési szabályokkal, ő egyszerűen csak kinyírja az
élőhalottakat. És teszi ezt egyre nagyobb élvezettel, kreativitással,
leleménnyel - ha már tönkre van vágva az élet, legalább kis örömök legyenek
benne. A két magányos „mégegyelőreember” találkozik, és nagy utazás veszi
kezdetét a zombik által uralt országban…
A „Zombieland” című film
fergetegesen kezdődik, de félúton kipukkad, ahogy számos kortársa is. Ez az a
mondat, amelyet - sajnos - úgy számítottam, hogy tapasztalataim alapján le kell
majd írnom ebben a kritikában. Nos, MÉGSEM. A mondat a film megnézése után így
néz ki: A „Zombieland” fergetegesen kezdődik, majd ugyanúgy folytatódik, és
végül az utóbbi évek legjobb zombis horrorfilmjévé növi ki magát. Nem tévedés,
a kezdés lehengerlő poéndömpingje után Ruben Fleischer rendező sikeresen tartja
a színvonalat. Hőseink száma megduplázódik, a poénok továbbra is ülnek, kapunk
egy nem várt cameót a gazdagnegyedből és egy őrületes, zombikkal alaposan
feldúsított finálét. Ami közös a remekül muzsikáló epizódokban, az az, amiért
remekül muzsikálnak: piszkosul jól vannak megírva (állítólag a nagy William
Goldman is besegített ebben…). A hangsúly a vígjátékon van, és a viccek úgy
működnek, ahogy mindig és mindenhol működniük kellene (a kedvencem az, ahogy
Columbus szabályait unos-untalan beigazolódni látjuk). Nem összedobált, hanem
látnivalóan hosszú idő alatt kiérlelt és papírra vetett poénokról van szó,
amelyeket a forgatókönyv két izgalmas karakterrel párosít össze. És itt a másik
telitalálata a filmnek, a két egymástól igen sokban különböző karakter. Columbus
az első perctől kezdve érdekes, egyszerűen kíváncsiak vagyunk rá, hogy ez a
nyeszlett egyetemista hogyan tudott, és tud életben maradni. Tallahassee-é a
fizikai és verbális poénok többsége, Woody Harrelson emellett úgy lubickol a
szerepben, ahogy már régen láttuk, és mint hogyha belőtte volna magát a
jelenetei előtt (ide tartozik, hogy egyszer a zsaruk lekapcsolták, és hűvösre
tették egy kis időre forgatás közben marihuána birtoklásáért…).
Külön szimpatikus, ahogyan
Fleischer (és könyve) bánik a karakterekkel. A kezdeti vaskos vígjáték után van
bátorsága kicsit visszavenni, és csendesebb jelenetekben még jobban közelebb
hozni a nézőhöz a szereplőket, akik ekkor sem szürkülnek el, és akik korábbi
„coolságuk” után jellembéli sokoldalúságukról is számot adnak. Így tud még
nagyobbat ütni a befejezés a vidámparkban, hiszen ekkor már az összes
„nemzombi” figura a szívünkhöz nőtt valamennyire, és a rájuk leselkedő veszély
miatt igencsak aggódni fogunk értük.
Fleischer azért mai szokás
szerint tiszteleg is egy sort az ősök előtt, különösen sikeres e törekvése
például egy nagy egymásra bámulás, és a „Pár dollárral többért” zenés
összepárosítása során.
Borzalmasan jó szórakozás
tehát a „Zombieland”, és ezt a fejesek is így érezhették, ugyanis már
mozgósítottak is egy második rész elkészítéséhez. Reméljük, a minőség nem fog
romlani; az mindenképpen biztató, hogy várhatóan ismét Fleischer ülhet a
rendezői székbe.
A dvd a Pro Video kiadása; a
magyar szinkron nagyon jól sikerült.
Végeredmény: Végre-valahára egy remek zombifilm
A film: 10
pont