Trip with the Teacher (1975)

Trip with the Teacher (1975)

Egy tanárnő négy diáklánnyal vidéki buszozásra indul. Fájdalom, nem sokáig tudnak gyönyörködni a tájban és az utazás egyéb szépségeiben, ugyanis a busz lerobban. A járgány ráadásul egy meglehetősen sivatagos, elhagyatott helyszínt választ a lefulladáshoz, így az utasok számára a várakozás, gyaloglás, vagy stoppolás unalmas percei következnének. Feltűnik azonban a láthatáron három motoros, akik nagylelkűen felajánlják segítségüket. A sofőr és a tanárnő beleegyezik, hogy a motorokkal elvontassák a buszt egy kis házhoz, ahol az egyik bőrdzsekis állítása szerint segítséget kaphatnak. A ház azonban kihaltnak bizonyul, és ezzel igazi rémálom veszi kezdetét a busz védtelen utasai számára.

Az ember megnézi a „Trip with the Teacher” című filmet, aztán felüti az imdb-t, és nem akar hinni a szemeinek. Jelen sorok képernyőre vetésekor ugyanis ez a remekül sikerült kis exploitation-darab 2,2 csillagon vesztegel az adatbázisban (sokáig 1,7 volt). Érdekes módon az írásos kritikák kb. 95 százaléka szintén meg van döbbenve ezen a számon, és ennél azért lényegesen jobbra értékeli a művet. Mert milyen is a film? Atmoszférikus, pergő, profin fényképezett és kellően szadisztikus. Külön kiemelném a későbbi híres-neves rendező, Zalman King alakítását: King méltó társa mondjuk David Hessnek, teljesen beteges, vigyorog, fintorog, nyöszörög, néha sunyin meglapul, a piszkos munka nagy részét tétovább tesójára hagyja, a lányokat és a tanárnőt viszont előszeretettel terrorizálja.

A költségvetés az egyik motor napi benzinadagjának megfelelő összeg lehetett, már ezért is csodálatra méltó, hogy Earl Barton rendező mennyit kihozott belőle. Ha a házmegszállós exploitation-klasszikusok mellé beállítjuk a „Trip… „-et, mint egyfajta roadmovie-s változatát a műfajnak, nem hiszem, hogy szégyenkeznie kellene. Leszámítva talán az egyik utolsó (pozitívnak szánt) fordulatot, minden remekül működik: a diáklányok egész jól játszanak, King félelmetes (lehet, hogy néha be is lőtte magát forgatás közben, hogy autentikusabbnak tűnjön) és van néhány igen beteg jelenet is, melyek közül a legdurvább az, amikor az egyik menekülő lányt King nemes egyszerűséggel a homokba fullasztja, majd leúsztatja a folyón. Brutális kis darabról van tehát szó, még ha ez a brutalitás nem is éri el az olaszok szintjét.

A dvd a már korábban említett, nyolc filmből és két kétoldalas lemezből álló „Drive-in Cult Classics” című gyűjtemény, melyet nem lehet eleget ajnározni: jó képminőség, színvonalas filmek kellemesen olcsó áron.

Végeredmény: Jogtalanul alulértékelt seventies trash

A film: 8,5 pont

A dvd: 7 pont

Sorority Babes in the Slimeball Bowl-O-Rama (1988)

Sorority Babes in the Slimeball Bowl-O-Rama (1988)

A cím nyugodtan megtéveszthet mindenkit, David DeCoteau filmje ugyanis értelmileg valahol egy szinten van vele. Adva van három iszogató kollegista fiúcska, akik nagyon unják magukat, ezért úgy döntenek, hogy valami izgalmas programot keresnek estére. Van egy fülesük arról, hogy nem messze onnan két kollegista leányzó beavatási szertartására fog sor kerülni, ezért elhatározzák, hogy nekik ezt mindenképpen látniuk kell. Nagy igyekezetük végül - miután páholyból (= az ablakból) végigélvezték a fenekelést, habbal lefröcskölést, és hasonló értelmes dolgokat - abba torkollik, hogy fejjel előre zuhannak be a zuhanyzóba. A beavatást végzők ezután megbízzák a két beavatottat, és három új, kényszerű fiúvendégüket azzal, hogy lopjanak el a közeli bowling-csarnokból egy serleget. A helyszínen a serleg mellett azonban egy démonba is belebotlanak, aki azt ígéri, hogy a fiatalok mindegyikének teljesíti egy kívánságát - holott valójában igen véres tervei vannak velük. Még leírni is fárasztó ezt a sok sületlenséget, hát még végignézni. David barátunk (aki egyébként e percig már 117, többnyire vacak filmet hozott össze életében) filmje ugyanis annyira dilettáns, hogy az már szinte fáj. Az alakítások borzalmasak (Linnea Quigley mint „betörő” viszi itt a prímet), a horror szóra sem érdemes, a humor meg annyira hatástalan, hogy az a kínos hatványozott értéke. A démon is egy nagy vicc, különösen, mikor megszólal (márpedig jó sokat - túl sokat - beszél) azon a harlemi gettókat idéző hangján.

Ritka értéktelen kis celluloidpazarlás tehát a „Sorority Babes…” (az „író” Sergei Hasenecz-nek egyébként ez volt az egyetlen agyszüleménye, később már nem kapott lehetőséget - mily meglepő), amelyet még a meztelen jelenetei is csak másodpercekre dobnak fel (régen rossz, ha ilyesminek kell egy horrorfilmet feldobnia), a további tartalom viszont már egyáltalán nem.

Végeredmény: Tipikus nyolcvanas szemét, melynek szinte minden alkotóeleme vonal alatti

A film: 2,5 pont 

Swedish Erotica - Christina Lindberg filmjei

Swedish Erotica - Christina Lindberg filmjei

Abban az időben Skandinávia férfilakosságának nagy százaléka róla álmodozott. Többnyire bánatos arckifejezésével, tipikus „schoolgirl”-megjelenésével és gyakori ruhátlan szerepeivel ő volt a vágyakozás tárgya. Christina Lindbergről van szó, aki különösen a hetvenes évek elején volt sikeres. Erotikus filmjei után sikerei csúcsára ért, amikor elvállalta a megrögzött Tarantino-rajongók számára is ismert, kultikus „Thriller: A Cruel Picture” című exploitation/bosszúdrámát, amelyben még a fél szemét is kiszúrják. Lindberg népszerűsége egyébként az évtized második felétől kezdett homályosulni, amikor a hardcore-szerepekre nem volt hajlandó. Összeerotizált vagyonkáját azonban sikeresen fektette be, és azóta is boldogan él (az újságíró szakmában), a filmvilágtól némileg eltávolodva. A Revelation névre hallgató dvd-kiadó gondolt egyet, és egy triplalemezes kiadvánnyal hódolt a svéd szépség előtt.

A kiadás első lemezén még nélkülöznünk kell Lindberg kisasszonyt, ez ugyanis az

Ur kärlekens sprak/Language of Love (1969)

című oktatófilm, de annyi erővel akár biológiaórának is nevezhetnénk. Két férfi, és két női pszichológus/szexológus/orvos/szaki összeül egy szobában, és alapos ismereteket nyújt át verbálisan a nézőnek szex témájában. Egymás szóbeli lapogatása közepette filmbejátszásokat is kapunk tőlük szexológiai kísérletekről, néhány pár közösködéséről, majd az egyik férfi, egy orvos beszámolói következnek, melyekben különböző nők témába vágó problémákkal keresik fel a doktor urat. Mai szemmel nézve a film már az ártalmatlan kategóriájába tartozik, bár jó néhány férfi és női nemi szervet is megcsodálhatunk extrém közelképeken, miközben a tudást magából csak úgy ontó négyesünk kellemesen eliszogat és elüldögél a kényelmes kanapékon.

A második lemez már az egyik Lindberg-klasszikust, az

Anita - ur en tonarsflickas dagbok/Anita: Swedish Nymphet (1973)

című erotikus drámát tartalmazza. A sztori egyszerű: a 16 éves Anita mindenkivel lefekszik, aki az útjába kerül. Szerencséjére azonban találkozik egy fiatal, pszichológusi pályára igyekvő fiúval (a fiatal Stellan Skarsgard, aki Hollywoodot ekkor még csak az újságból ismerte), aki igyekszik kikúrálni őt - talán mondanom sem kell, hogy közben bele is szeret, és a verbális gyógykezelés eleinte nem túl sikeres. A filmmel az égvilágon semmi gond nincs, teljességgel nézhető.

A feketeleves a harmadik lemezen található, az

Exponerad/Exposed (1971)

névre hallgató Lindberg-film, amelyet szerény 36 országban tiltottak be. A történet itt is távol áll a bonyolulttól, Lindberg Lenát játssza, aki nem nagyon tud dönteni kortárs barátja, és a szadisztikus hajlamokkal bíró Helge között. Helge meztelen fotókat készít róla, partikon felkínálja néhány vendégnek - aztán viszont folyamatosan fut utána bocsánatot kérni. Mikor Lena és barátja között nagyjából helyre jönnének a dolgok (az ugyanis lekevert neki egy jókorát, hallva a partikról és Helgéről), annak anyja is belekavar a kapcsolatba egy meggondolatlan beszólással (meglátja az egyik fotót, és lekurvázza Lenát), ezért a film fináléja során újra Lena és Helge kettőse lép az előtérbe. Én eddig a fináléig nem igazán értettem a tömeges betiltás okát, aztán az utolsó tíz perc után már igen: Helge ekkor elég keményen tér a tárgyra, például kikötözi az ágyhoz Lenát, és bicskájával elintézi, hogy annak hálóinge a selejt kategóriájába kerüljön át (a bicska pedig még további szerephez is jut a jelenet során).

A három mozgókép közül az „Exposed” a legszínvonalasabb. A rendezés (Gustav Wiklund) itt a legérettebb, van egy hangyányi szürrealizmus is, és hogy a lényeget ki ne felejtsem, Lindberg kisasszony itt a legerotikusabb, szinte már a kamera is beindul rá, amint meglátja. A dvd elég egyszerű kiadás, a kép egészen tűrhető, eredeti a nyelv, angol felirattal. Sajnos semmi extra.

A filmek: 5,5, 8 és 10 pont

A dvd: 7 pont