Chi l’ha vista morire?/Who Saw Her Die?
(1972)
Velence: egy szobrász pöttöm
lányát meggyilkolja egy titokzatos sorozatgyilkos, aki már évekkel ezelőtt is
lecsapott. Az áldozat már négy évvel korábban is egy hasonló korú gyermek volt,
és további egyezés a gyilkosságok között, hogy a kislányok vörös hajúak voltak. A szobrász saját szakállára kezd
el nyomozni, és hamarosan egy gyanús ügyvéd nyomára bukkan. Bonyolítja a
helyzetet az is, hogy szemtanúk állítása szerint a bűntettek helyszínén mindig
jelen volt egy különleges figura, egy fekete gyászruhába öltözött nőalak…
Aldo Lado a
felülmúlhatatlannak tűnő „Short Night of Glass Dolls” után egy újabb
mesterművet rázott ki a kisujjából. Érdemes azonban megállni egy pillanatra.
Velence? Vörös szín? Helyes a megfejtés, Donald Sutherland, „Don’ t Look Now”.
Nicolas Roeg mesteri filmje előtt vagyunk egy évvel, és mégis, a „Who Saw…” nem
túl ismert alkotás, legalábbis a „Don’ t Look…”-hoz nem lehet mérni a hírnevét.
Minőségét azonban bőven: Lado filmjében egyszerűen nem lehet gyenge pontot
találni.
Lado minden szinten a
legjobbat nyújtja: tragikus és rémisztő a sztori, remek a stáb, a zene pedig
mindent visz. Utóbbiért természetesen Ennio Morricone volt a felelős, és
gyakran visszhangzó, néha kánonban előadott gyermekkórus-betéteit valószínűleg
soha nem tudjuk majd kiverni a fejünkből. A kétségbeesett apát ex-James Bond
George Lazenby alakítja, legalább olyan jól, mint Donald Sutherland. Anita
Strindberg, a kis Nicoletta Elmi és főleg Adolfo Celi is bámulatosan jó.
Franco Di Giacomo operatőr
képei felejthetetlenek, és ezt a fenomenális giallót olyan állapotba juttatják,
amely véleményem szerint csak ennek a műfajnak a sajátja: egy idő után az
embert már nem is érdekli a végkifejlet, a gyilkos személye (aki általában jól
megbújik a vásznon), annyira dúskál a stílusban minden, ami a szemünk előtt
pereg. A fényképezés mellett a helyenként megdöbbentő vágás (be-bevillanó képek
amolyan Roeg-módra), a vért az ereinkben megfagyasztó zene összepárosítva a
gyilkos özvegyi fátylán át elénk vetített szemszögével ritka technikai
bravúrokat is jelentenek egyben. De ugyanilyen emlékezetes még Strindberg
kergetőzése a kamerába nézve egy autó körül, vagy az, ahogy Lado egy fürdőkád
csobogó vizével és egy mosókesztyűvel maximálisan ijesztő hatást ér el.
Kiemelkedő színvonalú
alkotás a „Who Saw…”, az egyik legkreatívabb műfaj egyik legszebb darabja,
mindenképpen beleszámolandó mondjuk a top 5 giallo közé. A vicc az, hogy a
hetvenes években egy ilyen remek darabot szinte csak úgy „mellékesen”
készítettek el. Lado utolsó tangózni segített volna Bertoluccinak, ha Marlon
Brando ráért volna. De Brando éppen keresztapázott, így Lado előtt megnyílt az
út tárgyalt giallónk elkészítéséhez. Amit manapság dollár/eurómilliók
segítségével sem érnek el a filmstúdiók, és az általuk alkalmazott
többé-kevésbé (inkább kevésbé) tehetséges rendezők, azt ekkoriban két forgatás
közben emberi kreativitással, bámulatos stílusérzékkel hozták létre filmesek,
akiket talán meg sem becsültek kellőképpen ezért.
A „Who Saw Her Die?”
Angliában és Amerikában is megjelent dvd-n. Az angol kiadás a Shamelessnek
köszönhető, amely kiadó egészen szép munkát végzett. A kép gyönyörű, bár a hang
időnként nagyon felerősödik. Az angol forgalmazó kicsit talán túlfényezi magát
a menük között (másodpercenként kiírják, hogy Shameless, csak hogy el ne
felejtsük, kinek köszönhetjük a lemezen található földi jót), a borító hátsó
felén pedig valóságos képözönt zúdítanak az emberre, ráadásul az összes szexet
és erőszakot ábrázoló képet ideerőltették. A Blue Underground már jóval
visszafogottabb (és szebb a címlap is), a hang megbízhatóbb és kapunk egy remek
interjút is Ladóval 11 percben (a trailer mellett). Dühítő, hogy egyik
kiadványon sincs felirat, pedig az angol szinkron néha elég tompa. Mindent
összevetve mindkét dvd-t tudom ajánlani, sőt, akár egyszerre mindkettőt is,
hiszen egy ilyen mesterművet akár többféle változatban is érdemes a polcra
tenni.
Végeredmény: Nagyszerű giallo, ahogyan azt Ladótól megszokhattuk
A film: 10
pont
A dvd-k: 8
pont (Shameless), és 8,5 pont (BU)