Őrült vadászat/Naked Fear (2007)
A férfi nem szokványos, ám annál véresebb szabadidős foglalkozásnak hódol: prostituáltakat rabol és kábít el, kiviszi őket a vadonba, megvárja, míg magukhoz térnek, aztán (íjjal és puskával) elindítja a vadászatot. Az embervadászat eléggé kiszámítható végeredménnyel kecsegtet, az áldozatok rendszerint - a helyzetükből fakadóan, hiszen meztelenek, és persze egy lélek sincs a közelben - nem sokáig jutnak el, holttestük felfedezetlen marad, fényképük meg az eltűnt személyek listájára kerül. A férfi legújabb áldozata Diana, aki egy táncosnői munka reményében érkezett a városba. A vadászat nemsokára meg is kezdődik…
Nehezen hihető, de tulajdonképpen egész élvezetes 108 percet dobott össze Thom Eberhardt rendező. Eberhardt, aki azért elég régi motoros a szakmában, még ma is érti a mesterségét, és elmondható, hogy részéről a maximumot hozza ki a filmből, vagyis a rendezését egy rossz szó sem érheti. Viszont van néhány olyan dolog, ami helyenként a B-kategóriába rántja át (igaz, csak rövid időre) a „Naked Fear”-t (például kezdetnek itt van ez a cím…). A film eleje egy tipikus „direct to video” produktumnak felel meg, néhány sztereotip zsaruval és prostival, hogy a futtatóról ne is beszéljek. Aztán elkövetkezik a lényeg, a vadászati jelenetek, ekkor a szkript leleplezi a gyilkosunk személyét, és a Dianát játszó Danielle de Lucát meztelenül kiteszi a pusztaságba. Nem mondom, itt biztosan nem fogunk unatkozni, azért elég ritkán rohangászik horrorfilmben egy meztelen nő vagy félórán át a képen oda-vissza nyomában egy talpig felfegyverzett, halálra rémült áldozatán jókat kacagó gyilkossal. A legjobb jelenetek mégis akkor jönnek, amikor egy szintén a helyszínen táborozó vadász belép két fiával együtt a történetbe.
Sajna mindeközben azért jelentkeznek a fentebb említett B-kategóriás elemek is, ilyen például egy ritka szánalmasan összetákolt csörgőkígyós effekt, de én borzasztó dühös voltam a jó öreg klisére is, amely állandó részese a vonal alatti amerikai videóvackoknak, nevezetesen hogy hősünk pillanatokra harcképtelenné teszi a negatív szereplőt, majd - elfut. Nem ugrik rá a pillanatokra erősen harcképtelen rosszfiúra, hanem otthagyja, hadd gyűjtsön csak erőt a további üldözéshez és szadizáshoz, mert hát milyen vidám és szórakoztató dolog is a gonosz bácsi elől menekülni…
A történet
(amely egy Robert Hansen nevű, nem túl kedves egyén hasonló jellegű bűntettein
alapszik) ezután egészen jól bonyolódik, bár a befejezés elég gyengére sikerült
(enyhén szólva). Az alakítások tűrhetőek, a gyilkost játszó színész nem rossz,
de Luca lehetne jobb (bár mást biztos csak több pénzzel, vagy sehogy sem
lehetett volna rávenni az Éva kosztümös rohangálásra), a főzsarut játszó Joe
Mantegna viszont lazán lejátszik maga mellől mindenkit a vászonról. Vér nincs
túl sok, a legbrutálisabb elem egy fül leharapása, de egy autóval is áthajtanak
néhányszor egy illetőn.
Hibái, és időnként látványosan jelentkező kisstílűsége ellenére nézhető darabról van tehát szó, amely azért szerez néhány kellemesebb pillanatot is nézőjének.
Végeredmény: meglehetősen egyedi hajsza számos klisével
A film: 6,5 pont