Sorority Babes in the Slimeball Bowl-O-Rama (1988)

Sorority Babes in the Slimeball Bowl-O-Rama (1988)

A cím nyugodtan megtéveszthet mindenkit, David DeCoteau filmje ugyanis értelmileg valahol egy szinten van vele. Adva van három iszogató kollegista fiúcska, akik nagyon unják magukat, ezért úgy döntenek, hogy valami izgalmas programot keresnek estére. Van egy fülesük arról, hogy nem messze onnan két kollegista leányzó beavatási szertartására fog sor kerülni, ezért elhatározzák, hogy nekik ezt mindenképpen látniuk kell. Nagy igyekezetük végül - miután páholyból (= az ablakból) végigélvezték a fenekelést, habbal lefröcskölést, és hasonló értelmes dolgokat - abba torkollik, hogy fejjel előre zuhannak be a zuhanyzóba. A beavatást végzők ezután megbízzák a két beavatottat, és három új, kényszerű fiúvendégüket azzal, hogy lopjanak el a közeli bowling-csarnokból egy serleget. A helyszínen a serleg mellett azonban egy démonba is belebotlanak, aki azt ígéri, hogy a fiatalok mindegyikének teljesíti egy kívánságát - holott valójában igen véres tervei vannak velük. Még leírni is fárasztó ezt a sok sületlenséget, hát még végignézni. David barátunk (aki egyébként e percig már 117, többnyire vacak filmet hozott össze életében) filmje ugyanis annyira dilettáns, hogy az már szinte fáj. Az alakítások borzalmasak (Linnea Quigley mint „betörő” viszi itt a prímet), a horror szóra sem érdemes, a humor meg annyira hatástalan, hogy az a kínos hatványozott értéke. A démon is egy nagy vicc, különösen, mikor megszólal (márpedig jó sokat - túl sokat - beszél) azon a harlemi gettókat idéző hangján.

Ritka értéktelen kis celluloidpazarlás tehát a „Sorority Babes…” (az „író” Sergei Hasenecz-nek egyébként ez volt az egyetlen agyszüleménye, később már nem kapott lehetőséget - mily meglepő), amelyet még a meztelen jelenetei is csak másodpercekre dobnak fel (régen rossz, ha ilyesminek kell egy horrorfilmet feldobnia), a további tartalom viszont már egyáltalán nem.

Végeredmény: Tipikus nyolcvanas szemét, melynek szinte minden alkotóeleme vonal alatti

A film: 2,5 pont