Carlo Lizzani-doppelpack, 2. rész: Storie di vita e malavita/The Teenage Prostitution Racket/The Prostitution Racket/Strassenmädchen-Report (1975)

Carlo Lizzani-doppelpack, 2. rész

Storie di vita e malavita/The Teenage Prostitution Racket/The Prostitution Racket/Strassenmädchen-Report (1975)

Igen, így van, ez (a valamivel több, mint egy éve elhunyt) Carlo Lizzani hírhedt filmje az itáliai szervezett prostitúcióról, melynek fő jelszava a „minél többet, és minél fiatalabbat” volt. Aki már sok „Schulmädchen-Report”-ot látott Germániából, az legyinthet: „Á, ez ugyanaz a blődli, csak nem iskolás-, hanem utcalányokkal, és nem németül, hanem olaszul…”. Nos, a helyzet azért nem teljesen ez, sőt. Lizzani filmje teljesen komoly. Semmi idétlenség, semmi óvodás körítés, inkább száz százalékos realizmus. Egyetlen hasonlóság van csak, és ez az epizodikusság, mivel körülbelül 4-5 kis történetet látunk, melyek lazán kapcsolódnak egymáshoz. A közös pont az utcai maffia, mely mindent megtesz, hogy újabb és újabb (lehetőleg) kiskorút vegyen „gyámsága” alá. A film kegyetlen a társadalomkritikában, mivel bemutatja, hogy a rosszfiúk kezéből szinte nincs kiút. És kegyetlen ábrázolásmódjában is, mivel (a hetvenes évek szabados, nyers stílusában) nem sok mindent bíz a néző képzeletére. Néhány lány rendkívül fiatal, tehát szerepeltetésük a rázós jelenetekben igencsak necces, viszont így a hatás időnként maximálisnak mondható.

Megmondom őszintén, én úgy ültem le a filmet megnézni, hogy valami igénytelen izé lesz, de legalább felidézi a Schulmädchen-Reportot; ehhez képest kaptam egy kőkemény társadalmi drámát rengeteg dialógussal, pergő vágástechnikával, változatos helyszín-felhasználással és pontos társadalomrajzzal. Klisék is becsúsznak persze szép számmal, gyakran lejátssza a film a szokásos kört, miszerint „nincs munkám, nincs hol lakjak, egyedül vagyok a nagyvárosban, itt egy helyes fiú, rábízom magam, ő biztos nem strici” (persze az).

De mégis, a „… malavita” egy erőteljes film. Nyers, őszinte, kendőzetlen; a befejező jelenet pedig brutálisan megdöbbentő.

A dvd teljesen egyértelmű célt szolgál: „vegye meg mindenki, aki fiatal csajokat akar látni szex közben”. Ennek a célnak az elérése érdekében a kiadók (merthogy többen is kiadták) felkutatták az összes létező elveszettnek hitt hardcore-szexjelenetet, és belenyomták a filmbe. Élesebb szeműek rögtön kiszúrják a betoldásokat a képminőségről, mondjuk én sok értelmét nem láttam ezeknek az illesztgetéseknek (többnyire csak egy-egy nemi szerv közelről munka közben), de annak örültem, hogy az X-Rated nemcsak a hardcore-szexet, de - német felirattal - a rengeteg, körülbelül húsz percig tartó dialógust is visszatette az eredeti moziváltozatba. A borító persze ismételten csak a fentebb említett nagy célt szolgálja, vagyis orális szex, vér minden mennyiségben. Sajnálatos dolog, hogy ilyen indíttatásból adták ki a filmet, de mivel legalább kiadták, ám legyen. De a végső összegzésem ennek ellenére is úgy szól, hogy az egyvalamit sugárzó külsőségek mögött egy kegyetlenül őszinte társadalmi dráma rejtőzik.

Végeredmény: Hírhedt, brutális szociáldráma nívós rendezéssel, és Morricone-zenével

A film: 7,5 pont

A dvd: (X-Rated, csak német, néha olasz vonatkozással): 6 pont

Carlo Lizzani-doppelpack, 1. rész: Kleinhoff Hotel (1977)

Carlo Lizzani-doppelpack, 1. rész

Kleinhoff Hotel (1977)

Egy fiatal nő (Corinne „O” Clery) döbbenten látja, hogy repülőgépe nélküle indul el. Nincs más választása, mint történetünk színhelyén, Berlinben egy szállodát keresni, és ott éjszakázni. A nő végül a címszereplő helyiséget választja, különösen, mivel ide néhány éves emlékképek is kötik. A szomszéd szoba is foglalt, de mivel a két termet csak egy hangfelfogás szempontjából hatástalan ajtó választja el, hősnőnk gyorsan megtudja, hogy szomszédja egy terrorista (Bruce Robinson), aki többnyire azzal van elfoglalva, hogy őrjöngve tépelődik és emészti magát, valamint barátnőjével (Katja Rupé) testi örömöket él át. A terroristának fogalma sincs róla, hogy egy nő lesi életét, és arról sem, hogy az a bizonyos nő a szállodát elhagyva mindenhová követi is… akár még a jövőben esedékes gyilkosságai helyszínére is.

Carlo Lizzani, az olasz filmgyártás nagy öregje a hetvenes években főleg politikai-társadalmi-erotikus drámáival öregbítette hírnevét. Két leghíresebb (vagy inkább leghírhedtebb) műve ebből az évtizedből a „Storie di vita e malavita”, amely a „The Teenage Prostitution Racket” címen híresült el, másik pedig tárgyalt filmünk, a „Kleinhoff Hotel”. A történet tulajdonképpen egy helyszínen, egy hotelben játszódik, csupán néhányszor jár a kamera a falakon kívül. Bár a mondanivaló eléggé megkopott, és Robinson szenvedése unalmasnak hat egy idő után, a gyönyörű Clery és kihagyhatatlan erotikus jelenetei mindenképpen kárpótlást jelentenek; a produkció éppen ezért nyugodtan tekinthető szimpla erotikus drámának is. És igen, van egy húzósabb jelenet is, melynek során látleletet kapunk a berlini éjszakai életből, és amelyben Clery-t más éjszakai pillangókkal együtt begyűjti a karhatalom egy bárból, majd az őrsön alapos motozásnak veti alá. Valljuk meg, az erotikus jelenetek mellett valószínűleg ez a kis rendőrségi intermezzo is hozzájárult a film dvd-n való megjelentetéséhez.

Azon a dvd-n, mely a Rarovideo jóvoltából jelent meg, és amely erősen közepes képminőséggel lepi meg vásárlóját. Az extrák között találunk egy dokut a terrorizmusról, valamint biográfiákat is. Szerintem megéri megszerezni a lemezt, mert ritkaságnak számít, és aki szereti a hetvenes évek gátlástalan olasz filmművészetét, az végre ezt a filmet is élvezheti, a kiadónak köszönhetően angol mono hanggal.

Végeredmény: Kissé poros erotikus dráma

A film: 6,5 pont

A dvd: 6 pont